Izmos testet szeretnél 30, 40 felett is? Így csináld!

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Elmúltam 30, már túl késő nekiállni edzeni! Ez nem más, csupán egy rossz kifogás: sosincs késő elkezdeni a mozgást, csak ki kell választani a kondíciónknak megfelelőt!

Egy kicsi mozgás mindenkinek kell! Igen, akkor is, ha elmúltál 30 vagy akár 40! Az edzés minősége és eredményessége ugyanis nem kor-, hanem kondíció-, de még inkább kitartásfüggő. Bartha-Darabos Ivett, a SteelFit szakértője ki is fejti, hogy miért igaz a mondás: idősebbek is elkezdhetik! 

Idézőjel ikon

30 felett már nem úgy reagál az ember teste, pláne egy negyvenesé.

Ugye, milyen könnyű ezt mondani, ha meg akarjuk indokolni: miért nem állunk neki a rendszeres edzésnek? A szakemberek ezt úgy hívják: lelki hátrálás. A mondatba pedig ízlés és kor szerint behelyettesíthető a 40-es vagy 50-es szám is. De egyikre sem igaz! A Yale Egyetem reprezentatív kutatása már tudományosan is bizonyította, hogy a kor nem lehet kifogás, ha sportról van szó. 

Hogy miért? 

Talán a futók példája a legszemléletesebb ebben a témában: a sportág művelőinek teljesítménye ugyanis a kor előrehaladtával egyáltalán nem úgy alakul, mint azt talán sokan gondolnák. A futók teljesítőképessége ugyanis csupán 40, de inkább 45 éves kor felett kezd el csökkenni, addig konstansan nőhet, de stagnálhat is. Sőt, a stagnálás egész hosszan eltarthat mérhető változás nélkül, akár az 50-es évekig is!

Ha ő ilyen izmos, te is meg tudod csinálni!
Fotó: Shutterstock

Mennyi az annyi? 

A teljesítménycsökkenés üteme normális esetben, egy általánosan egészséges, sportos életet élő embernél körülbelül 10 évente mindössze 1%! Vagyis kimondottan elenyésző. Tehát, aki 40 évesen lefut 10 km-t, akkor az 80 évesen is le fogja tudni futni a 6 km-t, de valószínűsíthető, hogy többet is. A felmérés alapján drasztikus csökkenés a sportteljesítményt illetően csak 80 éves kor felett várható, de akkor sem jelenti azt, hogy a futó egyik napról a másikra hirtelen leépül: mindössze a teljesítménycsökkenés tendenciája gyorsul fel ebben az életszakaszban.

Ezek alapján egyértelmű, hogy alaptalan az a felfogás, hogy 40 évesen már nyugodtan elengedhetjük magunkat, feladhatjuk, hogy fittek és sportosak, csinosak legyünk, és azzal a felkiáltással, hogy „mi már így vagyunk jól!”, feladjuk a sportot, a sporton keresztül pedig egy jobb, teljesebb élet lehetőségét!

Persze az, hogy hány évesen mennyire bírjuk a strapát, nyilván nagyban függ attól, hogy milyen minőségű és mennyiségű mozgást végeztünk-végzünk. Napi szinten legalább 60-90 percen keresztül kellene emelt pulzussal dolgoztatni a testünket az egészségünk és kapacitásunk megőrzése érdekében. Itt persze nem a számlák és a stressz által megemelt pulzusszámra gondolnak, hanem a fizikai aktivitás által kiváltott frekvenciaemelkedésre. 

Szóval, itt az idő, hogy megadd az esélyt arra, hogy a tested a valós kora szerint viselkedhessen! – javasolja az edző. Sosem késő, hiszen a mozgás beiktatása még 50-60 éves korban is jelentős életminőség-javulást hozhat, így aki 30-40 évesen szánja rá magát a változásra, az csak nyerni tud! Úgyhogy hajrá!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.