A személyiségeden is múlik, sikerül-e követned az edzésterved

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Van, akinek kifejezetten kellemetlen másokkal edzenie, és van, akin pont az segít, ha előre áll és nem bújik el egy-egy közös óra alatt.

Az persze nem újdonság, hogy a személyiségünk meghatározó a tekintetben, hogyan viselkedünk mások jelenlétében. Egy-egy jellemvonás azonban arra is kihat, vajon sikerül-e hosszú távon is tartanunk magunkat elhatározásainkhoz, és nem hagyjuk-e ott például azt a túlságosan kompetitív tekebajnokságot. Köszi a témát, Huffington Post!

Aki túlérzékeny

Az ilyen emberek gyakran idegenkednek a közös óráktól és a csapatsportoktól, gyakran úgy érzik ugyanis, hogy a többiek árgus szemekkel figyelik minden mozdulatukat. Ez könnyen elbátortalanítja a különösen érzékeny embereket, ami előbb-utóbb odavezet, hogy elkezdenek elmaradozni az órákról. A pszichológus Elaine Aron szerint emellett az is jellemző az érzékenyebb típusra, hogy rosszul reagál, ha nem halad minden a terveknek megfelelően. A kutatók szerint mindkét problémára megoldást jelenthet, ha az ilyen emberek egy kevésbé kompetitív, inkább csak szabadidős tevékenységként, nem pedig edzésként felfogott mozgásformát választanak, így a foci helyett például inkább a biciklizést, vagy a túrázást választják.

Aki önsanyargató

A túlzásba vitt versengésnek és az őrült tempójú edzésterveknek is meglehet ugyanakkor a böjtje. Azok ugyanis, akikben túl nagy a versenyszellem és minden áron, még egy pihenést igényló sérülés vagy betegség esetében is ragaszkodnak az edzésterv betartásához, könnyen túlerőltethetik magukat. Azok számára, akik hajlamosak az ilyesmire, különösen fontos tehát, hogy flexibilisek maradjanak és mindig tudatában legyenek arra, hogy a sérülések kockáztatása gyakran az edzésterv teljes összeomlásához vezet. A regenerálódást segítő pihenőnapok mellett az is fontos az ilyen emberek számára, hogy képesek legyenek felhagyni egy-egy edzésformával, ha egyértelművé válik, hogy nem nekik való a dolog.

Aki lógós

A túlságosan merev és szigorú, minden áron teljesíteni akaró önsanyargatók ellentéte, a túl laza hozzáállás is okozhat persze gondokat. Az ilyen emberek esetében épp hogy a szervezettség hiánya jelentheti a problémát, a részletek figyelmen kívül hagyása és a rendszertelenség ugyanis gyakran oda vezet, hogy elmaradnak a sikerek és eredménytelen marad a sok munka. A szakértők szerint segíthet ebben az esetben, ha a lusták és a linkek tudatosan keresni kezdik az olyan helyzeteket, amelyek megnehezítik a lógást. Ilyen lépés lehet, ha valaki az első sorba, az edző közelébe áll egy közös óra során, vagy egy csapatsportot választ, ahol a társas nyomás is segíti a kitartásban. 

 

Clear Collagen Professional italpor

A BioTechUSA segít céljaid elérésében

A BioTechUSA elkötelezett az egészséges életmód támogatása mellett. A kiegyensúlyozott étrendet az egyéni szükségletekhez igazított, gondosan megválasztott étrend-kiegészítők egészíthetik ki a tudatos életmód támogatására.

További információkért kattints ide.

hirdetés

Consuela
Consuela
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.