A biciklizés manapság már nem menő

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A brit gyerekek egytizede nem tud biciklizni, és a családok egyharmada teljesen „bicajmentes övezet".

Biciklizni jó. A gyerekekkel együtt biciklizni még jobb. Nem kell hozzá más, mint egy bicikli, némi védőfelszerelés, többé-kevésbé biztonságos terep... no és mindenekelőtt sok idő és türelem, mire a legkisebb családtag is ráérez a két keréken egyensúlyozás fortélyaira.

Úgy tűnik, hogy mostanában éppen ez utóbbiból van a túlhajszolt szülőknek mind kevesebb, emiatt aztán a bicajok száma egyre csak fogyatkozik.

Egy népszerű gabonapehely gyártója felmérést készített a kerékpározási szokásokról az Egyesült Királyságban. Több mint kétezer résztvevő (szülők és 16 év alatti gyerekek) megkérdezése alapján az derült ki, hogy a gyerekek egytizede nem tud biciklizni, és a brit családok egyharmada teljesen „bicajmentes övezet". Ez utóbbi vonatkozásban Liverpoolban a legrosszabb a helyzet, ahol a családok 48 százalékánál egyetlen kerékpár sincs a háznál. A szülők csaknem fele úgy nyilatkozott, hogy soha nem pattan nyeregbe, és csaknem ugyanennyien vannak, akik úgy gondolják, hogy a kerékpározás manapság már messze nem olyan fontos sem képességként, sem szabadidős elfoglaltságként, sem pedig helyváltoztatási módként, mint amilyen az ő gyerekkorukban volt. Ennek megfelelően Londonban minden ötödik szülő már azt is felesleges vesződségnek minősíti, hogy megtanítsa gyerekeit biciklizni.

Sokan úgy gondolják, hogy csak az otthon falai között van a gyerek biztonságban, hiszen a szülők nagyjából fele a biztonságos kerékpárutak hiányát hozta fel érvként a kerékpározás ellen. Csaknem ugyanennyien vélik úgy, hogy lakóhelyük környéke valamilyen szempontból alkalmatlan arra, hogy a gyereket nyugodt szívvel biciklizni engedjék, sőt többségük semmilyen szabadtéri elfoglaltságot nem engedélyez a gyereknek szülői felügyelet nélkül. És itt jön be a képbe harmadik fontos tényezőként az idő, illetve egészen pontosan annak hiánya, a szülők jelentős része ugyanis erre hivatkozva egyáltalán nem kapható családi programra, így egy kis közös kerekezésre sem a gyerekkel. A családi tekeréshez a szülők jelentős hányadának előbb magának is meg kellene tanulnia kerékpározni. A bicikli-analfabéták aránya a skóciai nagyvárosban, Glasgow-ban a legnagyobb, ahol a felnőttek 14 százaléka nem tud biciklizni (ez az országos átlag több mint kétszerese).

Ha pedig már úgyis otthon kell ülnie annak a szegény gyereknek, akkor mi mást is csinálhatna, mint a tévét bámulja és számítógépes játékokat játszik - legalábbis a megkérdezettek 74 százaléka szerint, akik szerint manapság az elektronikus kütyük vették át a BMX-kerékpárok helyét a gyerektársadalom státuszszimbólumai között. Amivel az a legnagyobb baj, hogy ezzel együtt a szabadtéri elfoglaltságot is kiszorította a gyerekek mindennapjaiból a négy fal között tespedés.

A gabonapelyhet gyártó cég konkrét lépéseket is szándékozik tenni a helyzet javítására. Mivel a megkérdezettek 52 százaléka úgy nyilatkozott, hogy a kerékpárosbarát úthálózat bővülése esetén nagyobb erőfeszítéseket tenne családi kerekezés megszervezésére, a gyártó cég létrehozott egy honlapot, ahol több száz biztonságos útvonal közül válogathatnak a biciklizni vágyók. Emellett javasolják, hogy a kerékpárok kerüljenek be a fogyasztási adó nélkül megvásárolható termékek közé, hiszen minden ötödik brit szülő válaszolta azt, hogy elgondolkodna a vásárláson, ha a mostaninál kedvezőbb áron tehetné azt meg.

És hogy még vonzóbbá tegyék a gyerekek számára a biciklizést, egyik termékük arcának éppen a többszörös világ- és olimpiai bajnok kerékpárost, Chris Hoy-t nyerték meg.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

huhhh
huhhh
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.