Csípőtöméssel kerekíti méretét a 21 éves plus-size modell

Olvasási idő kb. 2 perc

Marquita Pring néha töméssel próbálja növelni méretét, hogy megfeleljen az ügyfél igényeinek. Magyar kolléganőjének, Demmer Erikának nincs szüksége szivacsra.

Marquita Pring, aki a Levi's és az Evans reklámkampányaiban is szerepelt, a WWD-nek adott interjújában elismerte, bizony szokott trükközni a méretével, hogy megfeleljen az adott ügyfél igényeinek. A modell szerint vannak, akik a 8-as, 10-es méretű (magyar számozás szerint 38-as és 40-es) lányokat preferálják, vannak, akik viszont a 14-es, 16-os mérettel (magyar számozás szerint 44-es és 46-os) rendelkező modelleket. „Az én méretem valahol 12 és 14 között van, így néha tömést kell használnom, ha az ügyfél 14-es,16-os méretet kíván” – nyilatkozta a 21 éves modell.

„Nem tudom, hogy elárulhatom-e ezt a titkot. Szivacsot használok, ráfektetem a combomra, és ráhúzom a harisnyát. Körülbelül négy centiméter vastagok ezek a szivacsok, és sokkal szélesebbnek tűnök így. Oldalról kicsit furcsán néz ki, és elég szokatlan érzés. Néha beleakad a karom, és ilyenkor rádöbbenek, hogy hé, ez nem is hozzám tartozik. De jobb ez így, mert ennek köszönhetően egészségesen élhetek, edzhetek, olyan alakom lehet, amilyet akarok” – nyilatkozta Pring.

Demmer Erika, az ismert magyar plus-size modell a Velvetnek elmondta, hogy neki ugyan nincs szüksége ilyen dolgokra, de hallott már ezekről a "segédeszközökről".

"Itt Európában a legkeresettebb plus-size modell méret a 42-es, és mivel nekem pont a méretem, nem kellett eddig csalnom. Amerikában tudom, hogy sokkal nagyobb méretű lányokat keresnek. Ezt nekem is mondta már a New York-i ügynököm. Szerencsém van, hogy az óceánnak ezen az oldalán élek” – tette hozzá.

Marquita Pring szerint egyébként el kellene felejteni a plus-size kifejezést, hiszen ugyanolyan feladatokat kapnak ők is, mint soványabb társaik: editorialokban, katalógusokban szerepelnek. Szerinte, - ahogy korábban a New York magazinnak kifejtette -, a divatiparnak ügyelnie kellene a sokszínűségre, gazdasági és pszichológiai szempontból is jót tenne, ha minél többféle modellt alkalmaznának a rájuk aggatott címkéktől függetlenül.

Hasonló gondolatokat fogalmazott meg nemrég a divattervezéssel kacárkodó Queen Latifah is. Pring szerint amúgy a méretes modellek között sokkal nagyobb az összetartás, egy barátságos közösség, mivel jóval kevesebben vannak, mint az átlagos modellméretekkel rendelkező kolléganőik.

Egyúttal azt is kifejtette, a súlyukra ők is ugyanúgy odafigyelnek. „Tévesen gondolják azt, hogy a plus-size modellek elengedhetik magukat, nincs önkontrolljuk. Én sokkal keményebben dolgozom azon, hogy formában tartsam magam, mint egyes, nálam soványabb lányok” – nyilatkozta Pring, aki a kellő mennyiségű testmozgás mellett az étrendjére is odafigyel: főként salátát, halat és csirkét eszik.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.

Offline

Villámkvíz: felismered a híres olasz városokat egyetlen képről?

Az olasz csizma legendásan szép és nyüzsgő városai az európai kultúra alapjainak hordozói évezredek óta. Az egyedi építészet, az ókor lenyomata és a vibráló színek felejthetetlenné teszik az itáliai városkákat, legyen szó akár egy tengerparti kisvárosról vagy az olasz fővárosról.

Életem

Átalakult a KRESZ-vizsga: így érdemes felkészülni rá

A digitalizációnak köszönhetően ma már szinte teljes mértékben felkészülhetünk online is a megmérettetésre. De nem elég az okoseszköz ehhez, a valós megfigyelésekre továbbra is szükség van a sikeres KRESZ-vizsgához.

Testem

Eleget alszol, mégis folyton fáradt vagy? Ez lehet az oka

Hiába kerülsz ágyba időben, és van meg a nyolc óra pihenés, mégis úgy ébredsz, mintha egy szemhunyást sem aludtál volna? Nem vagy egyedül. A krónikus fáradtság hátterében rengeteg olyan rejtett ok állhat, amelynek semmi köze a párnán töltött időhöz.

Offline

Biztos, hogy a paradicsom zöldség? Beugratós kvíz

Attól, hogy valamit gyümölcsként vagy zöldségként használsz fel a konyhában, még nem biztos, hogy botanikai értelemben is annak minősül. Te mennyire vagy tisztában a kategóriákkal? Itt a lehetőség, hogy próbára tedd a tudásod!