Ez történik a gyerek fejével, ha a szokásosnál hosszabb ideig tart a szülés
Kayla Reeder szüléseket dokumentálói fotói a szülők izgalmán és örömén kívül ezúttal valami mást is megörökítettek.
Kayla Reeder szüléseket dokumentálói fotói a szülők izgalmán és örömén kívül ezúttal valami mást is megörökítettek.
Itthon egyedülálló módszerrel segítenek az oxigénhiányos újszülötteket a SOTE I.
Nos, az első hét sokkja után talán már kezdi az agyunk felfogni, hogy megszültünk, s van egy (rendkívüli esetben kettő, három esetleg négy?) gyerekünk.
A legtöbb kismama összetenné a két kezét, ha gyermekének a leendő apja elővenne egy vékonyabb könyvet, s közepes lelkesedéssel olvasna el belőle egy fenékkel legalább két fejezetet a szüléssel, vagy a babával kapcsolatban.
Nyártól az újszülöttek is kapnának személyi igazolványt egy törvényjavaslat szerint.
Arról sokat vitatkoztunk már, hogy jó-e az embernek, ha kötelező oltóanyaggal találkozik már kisgyerek, sőt újszülött korban, de most tegyük fel, hogy elfogadjuk legalább a kötelező oltásokat, s beadatjuk gyermekeinknek akkor, amikor szükséges.
Egyes antibiotikumok koraszülött gyermekeknek adva süketséget okozhatnak.
Mit csináljon anya, hogy tudjon ő is aludni, ne csak a gyerek éjjel, vagy akár nappal?
Tragikus állapotban vannak azok a kórházi intenzív centrumok, amelyekben a koraszülött gyermekeket kezelik
A francia fotóművész Fisrt Hour című sorozatában 50 újszülöttet fotózott le életük első órájában.
Az Evie Christine Rose Morgan névre keresztelt kislány 26 órás vajúdást követően császármetszéssel született.
Mégsem jó a 300 napnál régebbi házassági anyakönyvi kivonat.