Koraszülötteknél süketséget okozhatnak bizonyos antibiotikumok

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Egyes antibiotikumok koraszülött gyermekeknek adva süketséget okozhatnak.

Egyes antibiotikumok koraszülött gyermekeknek adva süketséget okozhatnak. Bizonyos bakteriális fertőzések terápiájaként gyakran aminoglikozid antibiotikumokat alkalmaznak. Ezek károsíthatják a veseműködést és a hallást, ezért adagolásukkal mindig óvatosan kell bánni. Kiderült, hogy a gyerekek egy részénél még fontosabb az elővigyázatosság. Akik egyfajta mitokondrium mutációt örökölnek (1555AG), azoknál a hallás elvesztése sokkal nagyobb számban fordul elő, még akkor is, ha olyan kis mennyiségű antibiotikumot kapnak, amennyi más gyerekeknél kevésnek bizonyulna.

Az Egyesült Királyságban közel húszezer koraszülött gyereket kezelnek évente ilyen típusú antibiotikummal. Ezt a gyógyszert használják a rákos gyermekek gyulladásai és a krónikus cisztás fibrózis kezelésére is. Genetikusok kilencezer gyerek DNS-mintáját elemezve felfedezték, hogy minden ötszázadik esetben jelen volt a genetikai mutáció, amely érzékennyé tesz ezekre a széles spektrumú antibiotikumokra.

Maria Bitner-Glinzicz, a kutatás vezetője a New England Journal of Medicine című folyóirathoz intézett levelében leszögezte, hogy az antibiotikum valamennyi erre érzékeny gyermek esetében "állandó süketséget okoz". A mutációval rendelkező felnőtteknél is gyors és szélsőséges hatást válthat ki a szóban forgó antibiotikum.

A szakértő azt javasolja, hogy az aminoglikozidokkal történő kezelés előtt mindenképpen végezzenek vérvizsgálatot. Elismeri: az újszülöttrészlegekben, az esetek sürgőssége miatt gondot okoz a genetikai vizsgálatok eredményére várni. Ezért az jelenthet megoldást, ha már a terhesség időszakában elvégzik ezeket a vizsgálatokat az anyáknál.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.