Riasztó, ami most a koronavírussal történik
Már több mint négy éve élünk együtt a Coviddal, a vírus azonban még most is tud meglepetést okozni.
Már több mint négy éve élünk együtt a Coviddal, a vírus azonban még most is tud meglepetést okozni.
Ősi mikrobák kiszabadulásától tartanak a szakértők, akik szerint a vírusok által okozott halálos világjárvány kockázata minden eddiginél nagyobb.
A hideg beálltával több időt töltünk otthon, ráadásul a levegő is szárazabb, ami tökéletes táptalaj, hogy megtelepedjenek a baktériumok és vírusok a lakásban.
Az eset Peruban történt, és még nem tudni, a beteg fel fog-e épülni.
Ha tisztában vagyunk azzal, hogyan terjednek a légúti betegségek, az egészségünket is hatékonyabban megvédhetjük a kórokozókkal szemben. Ugyanis egyáltalán nem mindegy, hogy vírusokkal vagy baktériumokkal kell felvennünk a harcot.
Azt, hogy légúti fertőzéseink során mennyi vírust lehelünk a levegőbe, nem lehet pontosan meghatározni, ám egy szagláskutató és munkatársai most utánajártak. Úgy becsülik, hogy zárt térben körülbelül 20 másodperc elég a fertőzéshez, így egy liftes utazás is kockázatos lehet. Lássuk, miért!
Egyre többen köhögnek és tüsszögnek, ahogyan az minden év nagyjából közel azonos időszakában lenni szokott. A változékony, gyakran kiszámíthatatlan időben többet is vagyunk a lakásban, a zárt térben pedig gyorsabban terjednek a vírusok.
Azon túl, hogy télen hideg van, vajon mi lehet a magyarázat arra, hogy ilyenkor sokkal többen és többször küzdünk megfázással és influenzával? Hiszen a kórokozók egész évben jelen vannak.
Nem telik el úgy egy év az életünkből, hogy legalább egyszer ne fáznánk meg. A kellemetlen betegségre régebben egyetlen, meglehetősen furcsa gyógymód volt, mely kellemesebb formában az elmúlt években ismét terjedni kezdett.
A walesi Rhoshirwaunból származó Indeg Glyn Roberts a járvány első hónapjaiban kezdett el fejfájástól, torokfájástól, köhögéstől és hányingertől szenvedni. A telefonos konzultációkon az orvosok vírusfertőzésre gyanakodtak, fel sem merült, hogy rákos lehet a 6 éves kislány.
A pandémiás lezárások megszűntével egyre többen igyekeznek bepótolni azt az időszakot, amikor nem utazhattunk sehova. A vírustól ugyan már nem kell félni, azonban számos fertőzés jelenthet veszélyt arra, aki nem eléggé körültekintő.
Doralice Carneiro Sobreira Goes szilveszter napján vásárolta a finomságot egy helyi termelői piacon. A brazil asszony, miután jóízűen evett belőle, másnap borzasztó állapotba került.