Elszállíthatják az autódat, ha nem figyelsz erre a forgalmi változásra
Jelentős forgalmi változásokra és korlátozásokra kell számítani az utakon a hétvégi F1-es futam miatt. A legnagyobb terhelésre Mogyoródon és környékén kell számítani.
Jelentős forgalmi változásokra és korlátozásokra kell számítani az utakon a hétvégi F1-es futam miatt. A legnagyobb terhelésre Mogyoródon és környékén kell számítani.
A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér környékén az M4-es autóút vecsési csomópontjának felújítása miatt július 15. és 20. között jelentős forgalmi változásokra kell számítani.
A KRESZ módosítása nemcsak az autósokra, hanem a biciklisekre is hatással lesz. A sebességhatár többek között a sisak viselésétől is függ.
Fogyasztóvédelmi okokból változtatná a tejtermékek elevezését az Agrárminisztérium. A jövőben magasabb tejtartalom esetén használhatják csak a tej megnevezést az italokra.
A házorvosi, a gyermekorvosi, a fogorvosi, de még a védőnői hálózat keretei között az egészségügyi alapellátásban dolgozóknak is juthat abból a 27,3 milliárdos pályázati keretösszegből plusz díjazás, melynek célja a lakosság egészségügyi állapotának javítása és a korai betegség felismerés támogatása.
Franciaország július 1-jétől betiltja a dohányzást minden olyan szabadtéri helyen, ahol gyerekek is megfordulhatnak, jelentette be Catherine Vautrin egészségügyi és családügyi miniszter. A cél: megvédeni a fiatalokat a passzív dohányzástól és tisztább levegőt biztosítani számukra.
Gyalogosokat, kerékpárosokat és autósokat is érintenek a változások az új KRESZ-ben. Az új szabályozás korlátozná a zenehallgatást és a mobiltelefon-használatot is.
Bár a Windows 10 támogatása 2025 őszén hivatalosan megszűnik, a Microsoft meglepő fodulattal mégsem hagyja teljesen magára a felhasználókat: az Office-appok támogatása három évvel tovább, 2028-ig megmarad.
Megszünteti az InternetBank mobilkészülékekről történő elérését mától az OTP Bank. Okostelefonról így már csak a MobilBankon keresztül lehet ügyeket intézni.
Szombaton helyezik végső nyugalomra a húsvéthétfőn elhunyt Ferenc pápát, akinek nemcsak a temetése, hanem már az azt megelőző búcsúztatása és felravatalozása is eltér attól a hagyománytól, ami eddig a katolikus egyházban megszokott volt.
Áprilistól átalakulnak a forgalmi engedélyek, érdemes fokozott figyelemmel lenni az autók adás-vételekor a jövőben.
Már arcképfelismeréssel is regisztrálhatunk a DÁP-ba, igaz, ehhez egy új, frissebb verziót kell letöltenünk az applikációból.