Új KRESZ: ettől a kiegeszítőtől függ, hogy mennyivel mehetsz lakott területen kívül biciklisként

Olvasási idő kb. 2 perc

A KRESZ módosítása nemcsak az autósokra, hanem a biciklisekre is hatással lesz. A sebességhatár többek között a sisak viselésétől is függ.

Az Index összegezte azon információkat, amik eddig nyilvánossá váltak az új KRESZ kerékpárosokra vonatkozó változásairól. Mutatjuk, mi várható. 

Az Építkezési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) jelenleg is dolgozik az új KRESZ-en, melynek végleges szövege a lap szerint a 2025-2026-os időszakban várható. A módosítások a közlekedés új kihívásaira is fókuszálnak, így többek között a gyermekek iskolai-óvodai közlekedésére, illetve az elektromos rollerrel, gördeszkával és biciklivel közlekedőkre is hatással lesz.  

Sisakban gyorsabban lehet majd biciklizni az új KRESZ szerint
Fotó: zamrznutitonovi / Getty Images Hungary

A sisaktól függ a sebességhatár  

A kerékpárosok lakott területen kívül a tervek szerint sisak nélkül maximum 40 kilométer per órával, sisakkal pedig legfeljebb 50 kilométer per órával haladhatnak. Járdán 10 kilométer per órával lehet biciklizni, amennyiben nincs külön kerékpárút vagy kerékpársáv, és nem zavarják a gyalogosokat.

Idézőjel ikon

A gyalogosoknak és kerékpárosoknak fenntartott, közös használatú szakaszokon 25 kilométer per óra lenne a sebességhatár.

Az 50 kilométer per órás sebességkorlát ellen több versenyzői engedéllyel rendelkező sportkerékpáros felszólalt már az Index értesülései szerint, hiszen ez a tempó, főleg dombról lefelé haladva igencsak kevésnek tűnik. Azzal azonban, hogy a járdán a 10 kilométer per órás korlátozás legyen érvényben, még azok is egyetértenek, akik gyorsabb haladás érdekében a pedálba rögzíthető cipőt használnak.  

A kerékpárutak használata sem lesz kötelező rájuk nézve, amennyiben biztonságosabbnak ítélik meg az úttesten haladást, vagy például lakott területen belül, kisgyermeket kisérve a közös használatú utakat.    

Várhatóan a zebrákon is bevezetnék a járdákon érvényes korlátot, így nem kéne leszállni a bicikliről, azonban a gyalogosok sebességéhez igazodni szükséges majd. A változásokérintik az autósokat is, a kötelező oldaltávolság is rögzítve lenne, a tervezet szerint 50 kilométer per óra sebességig egy métert, ennél nagyobb sebességű elhaladásnál viszont legalább másfél métert kellene tartani az autó és a biciklisek között. Előzésnél maximum 15 kilométer per óra sebességkülönbség lehet a két jármű között.  

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Ezért nem tudsz új barátokat szerezni

A felnőttkori elmagányosodás korunk egyik legsúlyosabb problémája: az utóbbi évtizedekben megnégyszereződött a barátok nélküli felnőttek száma. Tudatos hozzáállással azonban bárki sikeresen újraépítheti megcsappant szociális hálóját.

Életem

Hetekkel tovább marad friss a gyümölcs ettől a három hétköznapi anyagtól

A gyümölcsök alapos megmosása alapvető, ám nem biztos, hogy a csap alatti, sima vizes öblítés minden esetben elég a növényvédőszer-maradványok eltávolítására. Emellett az is állandó gond, hogy a termések otthoni körülmények között gyorsan elvesztik frissességüket. Mindkét problémára megoldást jelenthet három olcsó, hétköznapi anyag: a keményítő, a vas és a csersav.

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.

Életem

Ha nem akarsz sokat porszívózni, ilyen kutyákat válassz

Egyre többen keresnek olyan kutyafajtát, amelyik nem vedlik, akár egy allergiás családtag, akár a tisztább környezet iránti vágy miatt. Bár teljesen vedlésmentes kutyus nem létezik, ezzel a 7 fajtával megkímélheted magad a napi takarítástól.

Mindennapi

Bármikor megismétlődhet a solymári eset: ezekre a fegyverekre nem kell engedély

Kedden egy 71 éves férfi engedély nélkül tartható légpisztolyával véletlenül belőtt a solymári Kék Óvoda ablakán galambvadászat közben, a lövedék az alvó kisgyerekek között csapódott a falba. A rendőrség a férfit pár órán belül elfogta, és súlyos testi sértés kísérlete miatt indított ellene eljárást, mivel a leadott lövés akár szemkilövésre is alkalmas lett volna. Az eset kapcsán megnéztük, milyen fegyverek tarthatók engedély nélkül Magyaroszágon.

Életem

Lehet, hogy a te családodról is jelentettek: ez derülhet ki az ügynökaktákból

Az „ügynökakták” szó úgy él a közbeszédben, mintha valahol létezne egyetlen nagy, titkos lista, amelyből egyszer majd kiderül, kik működtek együtt a kommunista rendszerrel, ki volt besúgó és ki nem. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szerint nem egyszerűen listákról van szó, hanem az egykori állambiztonság teljesebb iratvilágáról, hálózati, operatív, megfigyelési, nyilvántartási és más iratokról.