változás 20 - Dívány

Az emberek sokféleképpen definiálják a sikert, pláne egy kapitalista társadalomban. Van, aki takaros összeget szeretne a bankszámlájára, menő autót, meg tóparti víkendházat, világkörüli utazást, előléptetést, hírnevet, szép családot, vagy azt, hogy valami maradandót alkothasson a szakmájában. Bármilyen célt is tűzzünk ki magunk elé, az biztos, hogy magától nem fog megvalósulni. Nekünk kell tenni érte, de nem mindegy, hogy hogyan.

A legtöbben úgy gondolják, hogy harminc-, legkésőbb negyvenéves korukra kialakul a személyiségük, s innentől kezdve már csak a tapasztalatszerzés, majd az öregedés következik. Az ember azonban ennél sokkal bonyolultabb, és bizony a jellemünk is folyamatos változásokon esik át.

Úgy tűnik, beléptünk abba a korba, amelynek eljövetelére sokan számítottak, bár tartottak is tőle: mostantól sorra érhetnek minket a globális krízisek, miközben eddig soha nem látott mértékű egyenlőtlenségek, környezeti pusztítás és klímadestabilizáció figyelhető meg a világban. Az eddigi egyensúlyok mára teljesen tarthatatlanná váltak, így az elmúlt évtizedek gazdasági modelljei rendre megkérdőjeleződnek. Milyen lépéseket kellene megtennünk ahhoz, hogy egészségesebb, ellenállóbb és igazságosabb társadalmakat hozhassunk létre?

A dühöt a legtöbb ember megszüntetendő problémának tartja, hiszen a harag képes megmérgezni a hétköznapokat és a társas kapcsolatokat. Ryan Martin dühkutató azonban egy egészen másfajta megközelítését mutatja be ennek az alapvetően lobbanékony érzelemnek. Lehetséges, hogy a pitiáner bosszúságaink inkább rólunk szólnak, az őszinte felháborodásunk viszont arról, hogy valami nagyon félrecsúszott a világban?

Sokféle oka lehet annak, ha valaki felmond. Előfordulhat, hogy az illető kap egy jobb ajánlatot, saját vállalkozásba kezd, visszaül az iskolapadba, vagy világ körüli utazásra indul. Megeshet, hogy megváltoznak a prioritásai, a körülményei, netán az egészségi állapota. De az is lehet, hogy azért távozik, mert túlságosan törődik a munkahelyével, és nem bírja nézni, ami ott zajlik. Ironikus, nem? Pedig sokkal többször megtörténik, mint gondolnád.

Mióta az egyik barátomnak pár évvel ezelőtt gyereke született, teljesen eltávolodtunk egymástól. Én nem vagyok szülő, és néha úgy érzem, mintha két külön bolygón élnénk: más az időbeosztásunk, más témák érdekelnek minket, más hullámhosszon vagyunk. Valamikor nagyon közel álltunk egymáshoz, de már semmi sem ugyanaz. Mit lehet tenni?

Ki vagy égve, mert folyton túlóráznod kell? Stresszelsz, mert az állandó munka ellenére így is a létbizonytalanság peremén táncolsz, hónapról hónapra élsz, de soha egy petákot sem tudsz félretenni? Időnként elönt a szorongás, mert itt a klímakatasztrófa, és az ország vezetése a füle botját se mozgatja? Sebaj, csak meditálj, mintha nem lenne holnap.

Sokan azért kötnek házasságot, mert ez a logikus következő lépés a járás után. Valójában jobban megkönnyebbülnek attól, hogy befejezték a párkeresést, mint amennyire az életük új szakasza vonzza őket. Aztán idővel elkényelmesednek, egyre kevesebb lesz a közös program és a szex. Telnek az évek, a kapcsolat megromlik, de ha már ennyi energiát beletettek, nem akarják felbontani, hátha megint jó lesz minden. Ez a folyamat csak egy példája annak a szélesebb problémának, amelybe bárki belesüppedhet.

Biztosan veled is előfordult már, hogy úgy érezted, teljesen megrekedtél. Semmire sem tudtál koncentrálni, vészesen alacsony volt az energiaszinted, nem bírtál dolgozni, ügyeket elintézni, belülről emésztett fel az unalom. Amikor túlterheltek, zavarodottak vagy motiválatlanok vagyunk, fontos újraterveznünk az életünket. Ilyenkor az alapértékeink újbóli tudatosítása olyan támpontokat adhat, amelyek sokat segíthetnek, hogy a helyes irányba induljunk el.

Tehetséges vagy, jó képességekkel rendelkezel, és sokat küzdesz a céljaid eléréséért – mégsem vagy sikeres. Vajon mi lehet az oka, hogy kudarcot vallasz, amikor minden megvan benned, ami ahhoz kell, hogy felérj a csúcsra?

Életünk során elkövetett hibáink még sokáig ott ólálkodhatnak körülöttünk, hogy egy arra alkalmas pillanatban lecsapjanak a lelki jóllétünkre. Próbálunk elaludni, és hirtelen nem tudunk másra gondolni, mint a legnagyobb baklövéseinkre. Elméletben persze a rájuk való emlékezés kiemelt jelentőséggel bír, hiszen segíthet minket abban, hogy a jövőben elkerüljük őket. De csak akkor, ha képesek vagyunk okulni belőlük.

Utálatos dolog a változás. Tartunk tőle, nem szeretjük, ellenállunk neki. Pedig könnyebb lenne az életünk, ha kevésbé szenvednénk a változásoktól, és nem okozna akkora fájdalmat az alkalmazkodás. De mi kellene ehhez? Elsősorban rugalmasság. Érzelmileg és a gondolkodásunkban egyaránt.