6 kevésbé ismert európai gyöngyszem, ahová érdemes ellátogatni
Fantasztikus európai városokat mutatunk be, ahova érdemes elutazni, és kicsit elmenekülni a világtól, mert itt garantáltan feltöltődsz majd, tömegek nélkül.
Fantasztikus európai városokat mutatunk be, ahova érdemes elutazni, és kicsit elmenekülni a világtól, mert itt garantáltan feltöltődsz majd, tömegek nélkül.
Gyerekkel utazni nem feltétlenül nehéz, de van, amikor jobb a nagyszülőkre hagyni a csemetéket. Megnéztünk néhány pro és kontra esetet, utazási stílust és célpontot, hogy lássuk, hogyan érdemes nekivágni.
Az elmúlt nyarak nagy tanulsága, hogy útiterveink alakításában a járványügyi szempontoknak is nagy súlya van. Szerencsére, ahogyan pandémiában töltött időnk egyre hosszabb lesz, úgy nő tudásunk is arról, hogyan tudjuk a lehető legjobban kiküszöbölni azt, hogy a járvány teljesen átírja terveinket.
Egy hosszabb utazás távoli tájakra már a készülődés első pillanatától izgalmat keltő élmény. Az úti cél kiválasztása – akár a világatlasz böngészésével, akár az utazási kínálat tanulmányozásával – már önmagában jó kaland lehet, és az még csak a kezdet. Összeszedtük, mi mindenre érdemes figyelni.
Felmérések szerint az ünnepi időszak idén különösen nagyzolósnak ígérkezik világszerte. A magányosabb 2020-as év miatt ebben az évben többet tervezünk ajándékozásra, utazásra és összejövetelekre.
„Engedd el! Ez egy jel, hogy inkább élvezned kéne az év utolsó napjait. Aztán majd Chilében folytatod a munka miatti stresszelést” – ezt tanácsolta a laptopparámat végighallgatva Carol is, az a riói lány, akivel egyetlenegyszer találkoztam Budapesten, aztán amikor üzentem neki, hogy Rióban töltöm az ünnepeket, mindjárt lebeszéltünk egy találkát. Ezzel együtt megoldódott a szilveszteri lakhatásom is: „Kicsi a lakásom, de én úgyis rokonlátogatóba megyek arra a pár napra, addig simán ellehetsz nálam”.
Az utazásoknál egyre komolyabb szerephez juthat a fenntarthatóság, de különleges élményekben sem lesz hiány.
Magánrepülőgépek, VIP-várók és golyóálló limuzinok helyett a 20. század hajnalán luxusvonatokkal utaztak nagyobb távolságra vagy hivatalos látogatásra az uralkodók és államelnökök. Ahol a vonatról leszálltak, ott a vörös szőnyeg leterítése kötelező volt, egyrészt mert a szín maga a hatalmat, a tekintélyt jelképezte, másrészt mert az utcák, a kövezet a mai fogalmak szerint piszkosak voltak, még a látogatás alkalmával fényesre suvickolt pályaudvarok és környezetük esetében is.
Szlovénia lakóinak nincs okuk panaszra – országuk fekvése miatt legalábbis biztosan nem perlekednek. A kétmilliós állam polgárai bárhonnan vágnak is neki hazájuk útjainak, néhány óra alatt tenger- vagy tóparton, tengerszem mellett, a Dinári-hegység vagy az Alpok vonulatai közt találhatják magukat. A Budapesttől négy óra alatt elérhető Golte régióban nemcsak a természet szépségeire csodálkoztunk rá, de arra is, hogy az aktív pihenés itt kicsit mást jelent, mint mifelénk.
Nem ritka jelenség, hogy a regények kalandvágyó vagy éppen céljukat vesztett hősei útra kelnek. Felkerekednek, hogy szerencsét próbáljanak, világot lássanak vagy álmaik nyomába eredjenek, néha pedig könyvbéli szerencséjük hozza úgy, hogy azelőtt sosem látott vidékekre keverednek.
Tulipánok, boglárkák, pipacsok, tátikák - itt a tavasz, és virágba borult világ. Ha te is a város közepén ülsz, megmutatjuk, hogy milyen gyönyörű a természet - mozdulj ki!
Ha egy olyan szigetország első telepeseként kell túlélned, mint Izland, mindent megeszel. Mindent.