Budapestről csaknem végig autópályán, körülbelül 4 óra alatt juthatunk el a szlovén–osztrák határ közelében elterülő Golte nemzeti parkba, ahol szeptember első hétvégéjén mi is kikapcsolódtunk kicsit. Vendéglátóinknak hála egy nap alatt egy hétnek megfelelő élményben volt részünk. Kedvenceinket mutatjuk.
Lenyűgöző hegyvonulatok, fenyvesek és zöldellő legelők
A Golte régió a magyar utazók körében főleg síterepként ismert: a itteni sportturisták csaknem negyede tőlünk ruccan ki a családbarát síterepre. A környék azonban messze többet nyújt ennél, és bármely évszakban érdemes kihasználni nagyszerű adottságait. A nyári hónapokban a különleges klíma csábít (az 1400-1500 méter magas fennsíkon és a hegyek között körülbelül 10 fokkal van hűvösebb, mint az alacsonyabban fekvő részeken), tavasszal és ősszel pedig a természetjárásé, a sportoké és a gasztronómiáé a főszerep.
A régióban az érintetlen vadon és az alpesi táj élővilága testközelbe kerül: fenyvesek, tágas fennsíkok, meredek völgyek és tengerszem mellett vezet a sétáló útja; nyúllal, szarvassal a rendszeresen túrázók gyakorta összefutnak, sőt a rengeteg mélyén medve is rejtőzik. A helyiek igyekeznek nemcsak megőrizni, de be is mutatni mindezt. Az 1400 méteren lévő (Európában az egyik legmagasabban fekvő) zárt alpesi kertben gondosan őrzött, tipikus alpesi tájrészletben tudtunk meg mindent a környékről.
A karsztfennsík környékén sok barlang (ezeket régen természetes hűtőként használták az itteni gazdák), és a profikat mászásra csábító sziklafal is várja az ide érkezőket. A sziklafalakról, a völgyről és az abban táncoló felhőkről nagytotált kapunk mi is, amikor Szlovénia leghosszabb menetidejű sífelvonójával hágunk fel rá, és innen láthattuk azt is, hogy mekkora zöld terület jut a környékbeli gazdák marháinak. A nyár elején menetrendszerű látogatóhullámot errefelé egyébként csak boci-turizmusnak nevezik: a kirándulókat rendre elbájolják a néhány napos/hetes borjak. A borjas tehenekkel azonban nem árt óvatosnak lenni, mert az egyébként szelíd jószágok ilyenkor egészen harciasak is tudnak lenni.
A tehetnek nyomában szekfűgomba nő, a rengetegben sok más erdei kincs terem: egy tavaszi-őszi napon dúsan megrakott kosárral térhet meg erdei sétájáról a szakértő gombász és erdőjáró. Lejjebb, a Golte lábánál elterülő falvak határában pedig a komlótermesztéshez ácsolt állványok sorakoznak. Hosszú éveken keresztül a fakitermelés és ez a növény volt ugyanis a régió legfőbb bevételi forrása.
Gyalogtúra, hegyibringa, zipline és falmászás
Akár egy heverészős, tehén- és felhőszámláló piknikre is érdemes ide fellibegőzni, de némi energiabefektetéssel még több szépség tárulhat fel a régióba látogató előtt. A területen számtalan hosszabb-rövidebb gyalogtúrát teljesíthetünk edzettségi állapotunknak és vállalkozó kedvünknek megfelelően. Eltévedni nem fogunk: eligazító táblák segítik utunkat, és információt kapunk az egyes szakaszok nehézségéről is: ötfokú skáláról választhatjuk ki a nekünk testhezállót.
Túránk során nem csak a kilátásért kaptathatunk: a hosszú séta jutalma lehet egy hüttében elfogyasztható tradicionális finomság, a kristálytiszta hegyi levegő, sőt tengerszem-csónakázás is. A nordic walking is népszerű errefelé, ennek gyakorlásához nem csupán eszközöket bérelhetünk, de oktatást is igényelhetünk, szintén helyben.
Hosszabb, nehezebb kirándulásokra viszont már érdemes elektromos biciklit bérelni: mi sem bántuk meg, hogy volt némi villany is alattunk, mert magasabb fokozatba kapcsolva a meredekebb emelkedőket is le tudtuk küzdeni. Igaz, ezt sem adták ingyen: csak akkor adott lendületet, ha mi magunk is beletekertük a tőlünk telhetőt. A nálunk profibbak viszont csak úgy száguldanak.
Ha hétvégi erdei kirándulásod során te is irigykedve nézted a le-föl száguldó montisokat, itt kicsit te is átélheted az élményt: a terep és a nagyon stramm, jó rugózású bicajok még a magamfajta óvatos városi bringásnak is megadták a sebesség élményét. Egy ilyen kerékpárral akár 60-70 kilométert is elkarikázhatunk hegyen, völgyön: szállásunkon nekünk is bőven volt mit kipihennünk.
De csak miután a park központjában lévő helyi hotelben egy sor más aktivitást is kipróbáltunk. Ami engem illet, ez a nap a tátott szájú rácsodálkozás mellett félelmeim legyőzéséről is szólt: odafelé még a masszív, zárt siklón is rettegtem, néhány órával később már lelkesen forgolódva fotóztam a nyitott felvonón, gond nélkül száguldottam át (többször is) a zipline-on, és másztam meg a többméteres mászófalat is. Ha maradtunk volna, lehet, hogy a helyben szintén elérhető siklóernyőzésre se mondok nemet.
Látva, mennyiféle mozgási, sportolási lehetőség adódik itt, és megtapasztalva, hogy még a szálloda egyébként inges-vasalt nadrágos vezetője is terepnadrágot húz az első adandó alkalommal, nem meglepő, milyen fittek az itteniek. Lépten-nyomon 60 feletti vagy épp kisgyerekekkel túrázókba botlottunk, és már azon sem csodálkoztunk, hogy a fentebb már említett alpesi kertben is kirándulók tízéves házassági évfordulóját ünneplő kis pavilont láttuk. Hogy ebben mi a pláne? Az, hogy a pár hetven felett kaptatott fel 1400 méterre, hogy itt házasodhasson össze, tíz évvel később pedig ismét felsétáltak, csak hogy megemlékezzenek a nagy eseményről.
Hajdina, töpörtyű, töltött malacgyomor
Mindegy, hogy hüttében, szállodai étteremben vagy az egyik helyi farmon kóstoltunk bele a szlovén konyhába: izgalmas, mégis kellemesen ismerős volt mindaz, amit ettünk. Többféle tartalmas levest kóstoltunk, de a friss, helyi alapanyagokból készített sűrű és fűszeres gombakrém lett az abszolút favorit – főleg, mivel töpörtyűs hajdina-gánicával lehetett bélelni.
Ez utóbbi laktató finomság nemcsak levesbetétként, de tejfölösen akár főételként is megállja a helyét: sokfelé, sokféleképp elkészítve eszik az itteniek. A hajdina és a köles nálunk épp reformételként éli reneszánszát, pedig sokáig ismert és kedvelt táplálék volt itthon is. Itt ez a hagyomány meg sem szakadt: időtlen idők óta eszik ezeket az egyébként gluténmentes finomságokat (még a pohárkrém crumble-je is hajdinamorzsa volt), és legalább ennyire népszerűek az olyan kukoricalisztből és darából készült ételek, mint például a köretként nekünk felszolgált rántott polenta.
A helyi gazdák az utóbbi években meglátták a gasztroturizmusban rejlő lehetőséget, így egyre több farmon kóstolhatják meg az idelátogatók, mi mindent készítenek a hozzáértők a természet ajándékaiból.
A Visocnik biofarmon a saját gánica mellett csupa helyi alapanyagból készült finomságot ehettünk, ihattunk. Életem legfinomabb almaleve mellett friss és kissé érlelt sajtokat, biotojást (a tyúkokkal is volt idő összebarátkozni) és szintén helyi specialitásnak számító töltött malacgyomrot is kóstoltunk, ami alapanyaga ellenére nem disznósajtra, inkább rendhagyó formájú szalámira emlékeztet. Emellett asztalunkra került minden, amit erdő-mező adni tud: szárított és olajban eltett gombák, bogyós gyümölcsökből készített szörpök és dzsemek. Utóbbiak az utánozhatatlanul finom natúr joghurtok vagy épp édességek kiegészítéseként is bemutatkoztak, és nem maradt el mellőlük a méltán híres szlovén méz sem.
Megkóstoltuk, hogyan készítik szomszédaink a vadast – nem zsemlegombócot, hanem szájban olvadós sós túrós (solcavski sirnekes) rétest körítenek mellé –, hogyan a sertéssültet – lassan, alacsony hőfokon sütve –, és nemcsak harapva, de gyúrva is belekóstolhattunk a helyi fánkba. A szlovének édessége kicsit a mi szalagosunkra, kicsit a lángosra is hasonlít: előbbinél kevésbé zsíros, és nem kíván magára semmi mást, csak porcukrot.
Innivalónk is akadt: a fentebb már említett komlótermesztésnek természetesen komoly sörkultúra is hozománya lett, mi pedig egy kis helyi sörfőzdének hála, meg is kóstolhattuk, hol is tart most a szlovén sörfőzés. Az újhullámos, narancsos jellegű slágerterméknél, a Čau Sončeknél nekem jobban ízlett a csokis, sőt inkább kávés jellegű fekete stout. A helyiek almabora a mi ízlésünkhöz kicsit túl savanykás, ecetes volt, inkább étvágygerjesztőnek innánk, de az egyik kis helyi borászatból származó fehér és vörös bor igazán méltó kísérője volt az előttünk felsorakozó ételeknek.
Kisváros, nagyváros, könyvtár a felhők felett
Van az úgy persze, hogy szlovén barátaink is elfáradnak, és néha olyan is, hogy az idő miatt megy el a kedve az embernek a kinti sportolástól. Utóbbi ritkábban esik meg, mert a legtöbbször fenn akkor is süt a nap, ha lent nem látnak ki a felhők közül. A legtöbb idelátogatót nem is tántorítja el a bicajozástól egy-egy futó zápor vagy a hideg. Mi is így voltunk vele: bár ott-tartózkodásunkkor sehogy sem akart kisütni a nap, egyértelmű volt, hogy mindent ki kell próbálni.
Ha viszont vízszintesen esik, vagy dörög és villámlik, nincs mese, mindenkit leterelnek a hegyről. Ilyenkor azért jó, ha van más elfoglaltság is. A wellness- és egyéb szolgáltatásokkal egy napot szinte bármely szálláson ki lehet bekkelni, és hasznos tudni, hogy épp a Goltén található Szlovénia legmagasabban fekvő – kis túlzással – könyvtára is. Mondani sem kell, hogy magyar nyelvű kiadvány is akad benne.
Ha viszont tartósabban rosszra fordul az idő, érdemes elruccanni Mariborba vagy Ljubljanába (mindkettőt el tudjuk érni egy órán belül), és nem fogunk mellé akkor sem, ha a közeli, kisebb településeket barangoljuk be. Celjében például a magyar és a szlovén történelem összefonódásáról tudhatunk meg érdekességeket.
Városnézésre nekünk már nem jutott időnk, de így is a nyári sláger egyik sora ugrott be: „Kicsit kimerültél. Ez látszik a szemeden. De kipihened majd a munkahelyeden”.
Soha rosszabb villámlátogatást.
