Ne kapjon tejet a gyerek hároméves korig?
Találtunk olyan ajánlást is, amely szerint a gyerek 3 éves koráig egyáltalán nem javasolt tehéntejet adni a gyereknek.
Találtunk olyan ajánlást is, amely szerint a gyerek 3 éves koráig egyáltalán nem javasolt tehéntejet adni a gyereknek.
A gyerek akkor is megmarad, egészséges, erős, szép sőt okos lesz, ha történetesen nem szopik. Utólag soha nem fogja senki megkérdezni, szoptattam-e a gyerekem, ahogy azt sem kérdezte senki, hányasra érettségiztem matekból.
A kalcium létfontosságú ásványi anyag, ami nemcsak a fogaink, csontjaink, de még az izmaink, ideg- és immunrendszerünk, vérképzésünk megfelelő működéséhez is elengedhetetlen. Hiánya kellő odafigyeléssel megelőzhető, de ezt nem lehet elég korán kezdeni.
Élelmiszercsoportok és jó tanácsok egy helyen, igazi felhasználóbarát módon.
A sorozat befejező részében kedvenc szakértőnk komplett étrendet ajánl 9-10 hónapos kicsiknek.
Ha van tej a hűtőben, semmi gond nem érhet – mondja az egyik anyuka a játszótéren. És igaza van.
Több friss tej és só, illetve teljes tiltás a mesterséges édesítőszerekre - ezek a menzareform frissítésének fő pontjai.
A boltok polcai roskadoznak a különböző típusú vajaktól, mégis kevesen vannak tisztában azzal, milyen a minőségi vaj íze, textúrája. Gyors körkérdésünk alanyainak hetven százaléka a vajat preferálja a margarinnal szemben, ezért úgy döntöttünk, hogy összevásárolunk néhány típust a különböző árkategóriákból és megversenyeztetjük őket.
Amikor különleges sajtokról beszélünk, általában mindenkinek Franciaország és Svájc ugrik be. Érdekes, hogy a világ legdrágább sajtjai között egyik ország terméke sem kapott helyet.
Kilencféle tejszínhabot kóstoltunk, hogy rátaláljunk az igazira: a sok rossz között az egyik legolcsóbb volt a legfinomabb, bár ez is csak 53%-ban tartalmaz tejszínt.
A házi tej egészséges, ráadásul készíthet belőle tejfölt, tejszínt vagy vajat is. Bónusz receptek a cikkben!
A különféle tartós tejek különféle hőkezelési eljárásokkal képesek megőrizni a minőségüket, nem azért mert gyanús vegyszerekkel keverik be őket. A tejben csak tej van és kész.