szülőség 2 - Dívány

Egyszerre tud meghatni, zavarba hozni, elgondolkodtatni, szórakoztatni és időnként filozófiai szakadékba taszítani – a gyerekszáj egy igazi nyelvi laboratórium, amelyhez a kémcsövet a szülő biztosítja. Igen ám, csak ez a labor bizony nem túl steril, és nem is előírások szerint működik, mi több, a kikevert elegy gyakran robban is.

Ha valaki nehezen esik teherbe, a külvilág gyakran csak annyit lát: „ráfeszül”, „biztos túl sokat dolgozik”, vagy „túl hamar kezdte el aggódni”. És ha végül kiderül, hogy „lombikos” lesz, akkor jönnek a jól ismert mondatok: „na de ma már ez pikk-pakk megy”, „úgyis sikerül elsőre”, vagy az ellenkezője: „jó, hát akkor ez van, lehet gyerek nélkül is boldogan élni”. Kívülről ez néha csak egy kis akadálynak tűnik – valójában viszont sokszor egy éveken át tartó testi-lelki-mentális krízis, aminek a mélységeit csak kevesen látják. Vendégszerzőnk, Pásztor Katalin pszichológus, meddőségi szaktanácsadó, érintett édesanya a meddőségi tudatosság világhónapja alkalmából mutatja be a lombikot övező leggyakoribb tévhiteket.

A technológia gyors fejlődési ütemével kevés dolog képes felvenni a versenyt, de az, ahogyan a gyerekneveléssel kapcsolatos gondolkodásunk alakul, talán felveszi a versenyt ezzel a területtel. Az Időutazók podcast második évadának következő epizódjában ezt a témát járjuk körbe.

Van, ami minden tudatos szülőben közös: szeretnénk egészséges és boldog gyermeket nevelni.

A gyerekek sokkal több dolgot észrevesznek és megfigyelnek, mint gondolnánk. Éppen ezért kár alakoskodnunk vagy titkolóznunk előttük, mert úgyis lelepleznek bennünket.

Amikor arról kell döntenünk, gyermekünk maradjon-e még egy extra évet az óvodában, vagy menjen iskolába, komoly segítséget jelent, ha ezt a magyar fejlesztésű tesztet elvégzik vele.

Nyolcéves koráig nem tudta, mit jelent a család, a születése után az édesanyja a kórházban hagyta, és sosem kereste. Lakatos Heléna lehetett volna boldog gyermek, de a sors másképp rendelte. Mélységekből még nagyobb mélységekbe taszította őt az élet, de mindig felállt, hogy legalább felnőttként boldog lehessen. Interjú.

November 4-én, a Játékszínben került sor Hernádi Judit és lánya, Tarján Zsófia közös könyvének bemutatójára. A helyszín nem véletlen. A bemutató ugyanis az átlagos könyvbemutatóktól eltérően valóban előadó-művészeti színvonalat ütött meg – és valódi katarzis is volt.

Átlagos családi ház Budapest egyik külső kerületében, a bejárat mellett gyönyörű, kézzel festett kavicsok. Az itt élők sorsa azonban nagyban különbözik az átlagos családokétól: a Fény Háza Családok Átmeneti Otthonában (azaz anyaotthonban) többnyire bántalmazott nők élnek, gyermekeikkel.

Fejér Ágnes egészséges lánygyermek születésére készült, kislánya, Saci azonban egy igen ritka betegséggel, CFC-szindrómával jött világra. Tatai tanyájuk helyett a kislány érdekében ma már Szegeden élnek, életüket a szondás táplálás és az epilepszia mellett a fejlesztések határozzák meg, Ági mégis sok életkedvvel, célokkal, tervekkel neveli kislányát. Életükről mesélt a Díványnak.

Autista gyerekkel nem könnyű sem a szülő, sem a pedagógusok élete. A társadalom leginkább azokat az autistákat „viseli el”, akik csöndben meghúzódnak a sarokban, pedig a valóság gyakran nem ez.

Nem is a pelenkaviselés a legnagyobb baj, inkább csak tünetről van szó ebben az esetben: az angol kisiskolás gyerekek körében megfigyelt jelenség a karanténidőszak okozta fejlődési lemaradásokról árulkodik.