Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A technológia gyors fejlődési ütemével kevés dolog képes felvenni a versenyt, de az, ahogyan a gyerekneveléssel kapcsolatos gondolkodásunk alakul, talán felveszi a versenyt ezzel a területtel. Az Időutazók podcast második évadának következő epizódjában ezt a témát járjuk körbe.
A mostani negyvenes édesanyák tömegei számára meghatározó élmény, hogy ők már egészen másként nevelik gyermekeiket, mint ahogyan saját szüleik hozzájuk viszonyulnak. Sokkal többet gondolkozunk azon, milyen nevelési vagy etetési stílus lenne a gyermeknek leginkább hasznára – és sokat tépelődünk is amiatt, hogy mikor hozunk jó, rossz vagy éppen nagyon rossz döntést.
Az Időutazók podcast legújabb epizódjában ebben a témakörben merülünk el, a beszélgetést itt hallgathatod meg:
Elkapatod, tanuljon meg elaludni!
A mai édesanyák számára áldás, egyben átok is, hogy annyiféle hozzáállás közül válogathatnak. Ahogyan arról a podcastban is szó esik, már a szülés módja sem mindegy: tudományos eredmények bizonyítják már, hogy milyen következményei lehetnek annak, ha az anyát beavatkozásokkal siettetik, traumatizálják, ha egy természetes folyamatba avatkoznak be, de ezt rengeteg szülő nő nem tudja – vagy csak a szülést követően tudja meg, hogy aztán elkezdhesse feldolgozni az eseményt és akár azt a bűntudatot is, amely benne kialakult annak kapcsán.
Ezután jön még az altatás, az etetés, az öltöztetés kérdésköre. Máig életem egyik meghatározó pillanataként tartom számon azt, amikor rájöttem:
a szülőséggel bekerültem egy olyan világba, ahol parázs viták alakulhatnak ki azon, hogy bodyn kívül vagy belül kell lennie a csecsemőn a harisnyának télvíz idején.
Vitákkal és aknákkal teli ingoványos talaj ez, ahol mindenki meg van győződve a maga igazáról. Akár külön, akár együtt alszik, akár szoptat, akár tápszerez, akár babakocsizik, akár hordoz. Vagy sírni hagy.
Több a tudományos eredmény, mint anno
A vélemények ezerfélék, a tények persze ridegek és egysíkúak. Pontosan tudjuk már, hogy hiába mondták eleink, nem fogja a baba tüdejét erősíteni a sírás, amikor ránk, a mi vigasztaló szavainkra és főleg ölelésünkre lenne szükség. Inkább csak az ősbizalmat rombolja.
Tisztában vagyunk azzal is, hogy ha hordozzuk, ringatjuk, felvesszük a kicsit, azzal nem elkapatjuk, hanem kielégítünk egy teljesen természetes igényt, amelyet ki lehet irtani a gyerekből, de hogy ez hosszú távon egészen biztosan rossz, az ismét adatokkal alátámasztott.
Ismert az is, hogy nem kell a pár hónapos gyereknek feles tejet és felnőttételt adni, lágytojásba nyomkodni a kenyérbelet, mint nagyanyáink tették: a hozzátáplálás legkorábbi időpontja a hat hónap, de szoptatni nyugodtan lehet kétéves korig vagy azon túl is őt. Az is világos már, hogy bizonyos alapszabályokat betartva biztonságosan lehet egy szoba helyett akár egy ágyban is aludni a csecsemővel, ha mindenkinek így kényelmes ez: ezt a témát is érinti a podcastunk.
Rengeteg választási lehetőséget kínál ma a gyereknevelés
Temérdek információnk van tehát, és szabadságunk abban, hogy ezeket felhasználva döntsünk. A mai szülők, anya és apa egyaránt gyakrabban veszi figyelembe a gyerek érdekeit – és
gyakran szembesülhet a liberális gyereknevelésként címkézett félreértéssel is, mely tulajdonképpen a mindent megengedő, koncepciótlan laissez faire hozzáállás a valóságban.
Az, aki együtt alszik gyermekével vagy két évig szoptatja, nem saját lustasága vagy a majomszeretet miatt dönt így, hanem mert érveket mérlegelve ezt tartja felelős döntésnek.
Az anyai kompetencia kifejezése ugyanis viszonylag friss, de fontos: az információk rendelkezésedre állnak, a te felelősséged, hogy ezek alapján dönts, és erkölcsi kötelességed, hogy a másképp gondolkodót ne bélyegezd meg. Ha hordozol, ne nézd le a babakocsist, ha szoptatsz, ne ítéld meg a tápszeres babát. Ahogyan podcastunkban is téma, régen az anya, nagymama vagy épp a dédmama tanácsai, útmutatása mellett legfeljebb dr. Benjamin Spockot és a védőnőt lehetett megkérdezni, mi a helyes. Ma már sokféle nézet ütközhet egymással, nem csak az fogja meghatározni, ki milyen utat választ, hogy mit diktál a munkába való visszatérés vagy épp a gyerekorvos.
