Betéve tudja. Ha egy-egy szót eltévesztesz, vagy hozzáköltenél unalmadban a történethez, azonnal és felháborodottan kijavít. Neki ugyanaz a mese kell és kész. Mielőtt a hajadat tépnéd, megmagyarázzuk ezt a furcsa ragaszkodást.
Az internettel, a közösségi oldalakkal, a gyerekek védelmével egyre többször foglalkozunk. A legfontosabb mindig a megelőzés. Ugyanakkor sok szülő tanácstalannak érzi magát, amikor az kerül szóba, hogyan kezelje a már kialakult helyzetet: mit tehetünk, ha már megtörtént a baj, zaklatással, adatlopással, személyiségi jogok megsértésével kell szembenéznünk?
A gyerekek esnek-kelnek, ám néhányuk kicsit többször, mint a többiek. Esetlen mozdulataik rendszeresen bajba keverik őket, nekiütköznek tárgyaknak, embereknek, nem különböztetik meg megfelelően a jobb és bal irányt, a tájékozódási képességük is eltér az átlagétól. Mindezek a diszpraxia jelei is lehetnek.
Sok mindennel foglalkozunk az iskolában, ami túlmutat a tananyagon. Etika- és hittanórákat tartunk, iskolaőröket fizetünk, hatodik osztályban jön a felvilágosítás, ám van egy témakör, amit még érintőlegesen sem merünk említeni.
A nem tervezett tiniterhesség mindig hatalmas dilemmát jelent. Kamaszkorban pedig – legyünk akár az anya, akár az apa oldalán – hatalmas törést okozhat. Jó lenne hát megelőzni, na de hogyan?
Alapvető elképzelésünk, hogy a férfiak nem értenek a gyerekekhez. Nem vigyáznak rájuk eléggé, nem figyelnek oda a balesetveszélyekre, túl vadul birkóznak velük és túl magasra dobják – egyáltalán: dobálják – őket. No de miért lenne kötelező úgy játszaniuk velük, mint ahogy az anyák teszik?
Egy strandoló fekszik a vízben, csak az arca látszik ki, szeme csukva. Vajon csak lebegve pihen, esetleg játszik, vagy fuldoklik? Nem is olyan könnyű eldönteni, ugyanis a fulladásnak cseppet sem azok a jelei, amelyeket a filmekből ismerünk.
Részben vagy egészben ruhátlanul létezni sokaknak felszabadító, boldogító érzést jelent. Hol máshol szeretnék ezt megélni, mint otthonuk négy fala között, ahol senki sem látja őket? Igen ám, de szülőként meg kell húznunk egy határt. Nem tehetünk meg akármit, ha a gyerekünk is ott van a lakásban. A kérdés csak az, hogy mégis hol van ez a határ? Szavazz!
Minden embernek megvan a maga véleménye arról, illik-e együtt fürödnie a családtagoknak – még azoknak is határozott elképzeléseik vannak, akik még nem szülők. Nem véletlenül, hiszen anya, apa és a gyerek(ek) látják egymást meztelenül, megmossák a másik hátát, ez pedig sokakban felveti a kérdést, egészséges-e, és ha igen, meddig?
Minden szülő rémálma, hogy a gyerek pont akkor gyalogol be a hálószobába, fürdőszobába, bárhová, amikor anya és apa végre egy kicsit nővé és férfivá alakul. Azonnali szégyenérzet és düh jelenik meg bennünk, pedig a gyereket nem azzal zavarjuk össze, ha meglát minket – ahhoz az kell, amit utána művelünk vele.
Te nem értesz hozzá, inkább add ide! Vigyázz, még bajt csinálsz! Ugyan, fogalmad sincs semmiről! Gyakran ezeket a mondatokat kapják azok az apák, akik ugyan szeretnének részt venni a gyereknevelésben már a baba újszülött korától, mégsem engedik oda őket a kicsihez. Így hogy alakuljon ki az apa-gyerek kapcsolat?
Nem feltétlenül szerencsés, ha újságíróként a magánéletünk egy részletét az olvasók elé tárjuk. Mégis kénytelen vagyok megemlíteni, hogy tíz évvel ezelőtt anya lettem, a babához pedig egy gyermekorvos is járt, aki közölte velem, hogy a vizes tejem miatt vészesen fogy a baba.
