Ezért ne ússz oda a fuldoklóhoz! Másképp kell segíteni

Egy strandoló fekszik a vízben, csak az arca látszik ki, szeme csukva. Vajon csak lebegve pihen, esetleg játszik, vagy fuldoklik? Nem is olyan könnyű eldönteni, ugyanis a fulladásnak cseppet sem azok a jelei, amelyeket a filmekből ismerünk.

A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának prevenciós munkatársa, Illés Zoltán segít megismerni a tényeket, és elkerülni a tragédiákat.

Melyek a biztonságos fürdőzés első lépései?

Fontos lenne, hogy mindenképpen kiépített helyeken fürödjenek az emberek. Egy kijelölt fürdőhely sokkal biztonságosabb: a bójákkal kijelölt területre semmilyen vízi jármű nem mehet be. Azokon a partszakaszokon, ahol nem strand üzemel, akár vízi járművek is közlekedhetnek, ami komoly veszélyforrás lehet. A strandon emellett megoldott, hogy biztonságosan bemenjünk és kijöjjünk a vízből vagy lépcsőn, vagy a homokos részen, ráadásul van személyzet is, sőt a fizetős strandokon biztosan van vízimentő. Az is fontos a biztonságunk szempontjából, hogy legyenek körülöttünk emberek, akik adott esetben segítséget tudnak nyújtani.

Ki az, akitől első körben segítséget várhatunk?

Baj esetén a vízimentőnek szóljunk, ő képes a leghatékonyabban reagálni, azonnal tudja, mit kell tenni, milyen segítségre van szükség a hatékony mentéshez. A mi vízimentőink tartózkodási helye a part vagy a vízen a mentőcsónak. Ettől függetlenül minden strandon van egy állandó helyük, ám ne csodálkozzunk, ha épp nem találjuk ott. A feladatai közé tartozik ugyanis az is, hogy járőrszolgálatot lásson el a strandon, végignézze a partról is, hogy rendben van-e minden. A sárga vagy fehér színű egyenruháról könnyen rájuk ismerünk, a vízen a piros katamarán vagy a mentőcsónak is árulkodó.

Illés Zoltán, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának prevenciós munkatársa
Illés Zoltán, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának prevenciós munkatársaFotó: Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata / saját

Hogy vesszük észre, ha valaki fuldoklik?

Nagyon nehezen. Nincsenek egyértelmű jelei, sőt azok a jelek amikre gondolnánk, például csapkod, segítségért kiabál, nem feltétlenül fulladásra utalnak. Az illető lehet persze bajban, és szorulhat segítségre, de magának a fuldoklásnak sokszor nincsenek feltűnő és távolról érzékelhető jelei. A bajba jutottnak már nincs ereje, levegője is alig, nem tud kiabálni, sem a karjaival élénken integetni. Ha egy strandon néhány száz ember között valaki lemerül, akkor nem lehet megmondani, hogy az illető játszik, búvárkodik, vagy éppen fuldoklik és nem képes a fejét a víz fölött tartani, maximum pillanatokra. Amire érdemes odafigyelni: ha valaki nem úszó mozdulatokat tesz, hanem úgy tűnik, mintha egy létrára mászna fel. További intő jel, ha a feje hátra van hajtva, és az arcát próbálja kint tartani a vízből. Ez nem ugyanaz, mint amikor valaki háton fekve lebeg, ott látjuk a végtagjait, ahogy fenntartja magát a vízen. 

Mit csináljunk, ha valaki bajban van mellettünk a vízben?

Ha az illető a közelünkben van, akkor kiabáljunk oda neki, és figyeljük, reagál-e valamit. Ha válaszol, hogy semmi gond, akkor nincsen baj. Ha a bajba jutott távolabb van, akkor az első dolgunk a segítségkérés. Valaki szaladjon el a vízimentőért, de az a valaki ne mi legyünk, mi maradjunk ott, és tartsuk szemmel az illetőt. Ha a telefon a kezünk ügyében van, hívjuk a 112-t, a vízimentőket, vagy használjuk az ingyenes BalatonHelp applikációt. Az alkalmazás egyetlen gombnyomással összeköt a vízimentők központjával, elküldi nekik a GPS-adatainkat, így a szakemberek pontosan látják, honnan kérünk segítséget, valamint telefonon is felveszik velünk a kapcsolatot.

Egyvalamit nem szabad tennünk, ha fuldokló van a közelünkben: odaúszni. Aki az életéért küzd, az már nem ura a cselekedeteinek. Van esély arra, hogy a felé úszó emberben nem a megmentőjét látja, hanem egy kapaszkodót, aminek segítségével a felszínen maradhat. Hatalmas erők tudnak ilyenkor felszabadulni az emberi testben, olyan blokkok oldódnak fel a túlélés érdekében, amelyek azt eredményezhetik, hogy a segítségnyújtó komoly bajba kerülhet. A bajbajutott minden erejével próbálja magát a felszínen tartani, és erre eszközként használja azt, aki a közelébe kerül. Nem véletlenül tanítanak a vízimentőknek különböző technikákat, szabadulófogásokat, arra is felkészítik őket, hogy a bajbajutott lenyomhatja őket a víz alá. A mentők körében is alaptétel, hogy minden körülmények között meg kell próbálnunk eszközzel menteni, azaz elkerülni a közvetlen fizikai kapcsolatot. A vízimentő is csak a legvégső esetben kezdi eszköz nélkül a mentést.

Ha van nálunk eszköz, mi is segíthetünk?

Egyértelműen igen. Ha van esélyünk arra, hogy a fuldokló keze ügyébe juttassunk valamit, ami fenntartja a víz felett, tegyük meg. Lökjük oda a gumimatracot, az úszógumit, vagy akár egy labdát, amibe bele tud kapaszkodni. Van olyan távolság, ahonnan tudok beszélni az illetővel és oda tudom lendíteni az adott tárgyat anélkül, hogy én veszélybe kerülnék, vagy oda tudok navigálni a vízibiciklivel. Ám ha a fuldokló megkapaszkodott, akkor sem feltétlenül érdemes azonnal odamenni hozzá, ugyanis nem tudhatjuk, milyen a mentális állapota. A segítségnyújtás kötelessége mindenkinek, de az már nem, hogy a saját életét veszélyeztesse. Amit tilos: odaúszni. Amit kötelező: szemmel tartani és segítséget hívni. Amit érdemes: eszközt a fuldokló keze ügyébe juttatni.

Hogyan előzzük meg, hogy mi magunk bajba kerüljünk a vízben?

Elsősorban válasszunk megfelelő helyet a fürdőzésre. Ez még nem garantálja, hogy nem fogunk bajba kerülni, de ha mégis, lesz segítségünk. Nagyon fontos, hogy mindenki tisztában legyen a saját képességeivel, pillanatnyi állapotával, figyeljen oda saját magára, de a körülötte lévőkre is. Ne menjünk egyedül a vízbe, mert ha elmerülünk, a kutya sem fogja észrevenni. Ha úgy megyünk egyedül a vízbe, hogy a parton hagytunk valakit, ő bizonyos idő elteltével keresni fog, de lehet, hogy nem tud időben segítséget hívni. Ha baj van, a leggyorsabban az fogja észrevenni, akivel bementünk a vízbe.

A víz alatti játékokból könnyen baj lehet
A víz alatti játékokból könnyen baj lehetFotó: Stanislaw Pytel / Getty Images Hungary

Mit tehetünk még?

Tisztában kell lennünk azzal, hogy a nyílt víz teljesen más, mint az uszoda. Ha reggel óta kint vagyunk a parton, ebédre ettünk egy lángost, ittunk két sört, délután kettőkor, amikor még mindig tűz a nap, nem fogunk tudni annyit úszni, mint az uszodában. Sok minden közrejátszik abban, hogy mit bír az ember a vízben, de aranyszabály, hogy teli gyomorral, ittasan, tudatmódosító szer hatása alatt ne menjünk be a vízbe! Vízbe menetel előtt mosakodjunk be, és soha ne ugorjunk, mert nem tudhatjuk, milyen mély a víz, vagy éppen mi van alattunk. Ha eltávolodunk a parttól és bemegyünk mélyre, egy rosszullét vagy lábgörcs is nehéz helyzetbe hozhat. Sokakra jellemző, hogy jó messzire beúsznak, és aztán kiúsznak. Már pár száz méter is hosszú táv abban az esetben, ha onnan kell egy rosszullét miatt kiúsznunk, ráadásul 200-300 méter távolságból szinte lehetetlen észrevenni, ha valaki fuldoklik, hiszen csak egy kis sötét pont látszik belőle. Érdemes a bójákkal és a part vonalával párhuzamosan, azoktól nem messzire eltávolodva úszni, így is szép távokat tehetünk meg. Persze kalandos élmény a mély víz felfedezése, de erre ott van minden évben a Balaton-átúszás, ahol ellenőrzött körülmények között tehetjük ezt, biztonságosan. 

Sokan nem tudják egyébként, hogy a bóják nem a mély víz határát jelölik, hanem létszám és befogadóképesség alapján kiszámolt vízterületet nyújtanak a fürdőzőknek. A 120 centiméteres vízmélységet jelző táblákat minden strandon kötelező kihelyezni. Ez nagyon jó támpont a vízmélységet illetően felnőttek számára és gyerekekkel strandolóknak is. Biztonságos vízmélység mindenki számára, ha mellkasig ér a víz. A Mentőöv programunkban részt vevő strandokon minden bejáró és lépcső mellett egy tábla található, amelyen sok fontos információ mellett egy vázlat is látható a mederről. Ezen ott van a vízmélység is, így a strandolók tudják, hogy az adott bejárónál milyen viszonyokra számíthatnak.

Nem tartjuk be kellőképpen a szabályokat?

Ha az emberek picit szerényebbek, megfontoltabbak lennének, picit megpróbálnának felelősségteljesebben közelíteni a vízhez, akkor sokkal kevesebb tragédia történne. A vízi balesetek legfőbb oka a felelőtlenség, a nem odafigyelés, a gondatlanság. A legegyszerűbb mentés mindig a megelőzés. Ha nem engedjük, hogy megtörténjen a baj, azzal nyertünk a legtöbbet. A szabályokat a legtöbben ismerik, de sokan nem veszik őket komolyan. Azt látom, hogy nyár van, szabadság van, az emberek nyaralnak, játszanak, és ilyenkor a felnőtt is egy picit gyerekké válik. Nincs ezzel semmi baj, amíg hallgatunk a vízimentőre, aki figyelmeztet, ha valami butaságra készülünk. Nagyon fontos lenne, hogy a fürdőzők megfogadják a tanácsokat, ne piszkálásként értékeljék, hanem megelőző segítségnyújtásnak. Ha mi szólunk valamiért, akkor azért tesszük, mert úgy ítéljük meg, hogy veszélyes lehet a helyzet. Például felhívjuk az emberek figyelmét arra, hogy szeles időben ne vigyenek be gumimatracot a vízbe, vagy megkérjük a gyerekeket, hogy nagy hullámzás esetén jöjjenek ki a partra. Azért vagyunk ott, hogy aki bement a strandra, az épen és egészségesen ki is jöjjön onnan.

Mi a helyzet a gyerekekkel?

Alapszabály, hogy gyerek soha ne menjen be szülő nélkül a vízbe. Még az úszni kiválóan tudó sem. Gyakran látom, hogy óvodáskorú gyerekek játszanak bent a vízben, a szülő pedig a parton olvas. Ez azért veszélyes, mert ha a gyerek elmerül, az apa vagy az anya nem fogja időben észrevenni, megtalálni. Még ha figyeli is a partról a gyerekét, nem biztos, hogy tud szólni, ha baj van, lehet, hogy csak elmerül. Ráadásul mások a tájékozódási pontok a partról, s minden megint másképp látszik, ha már a vízben vagyunk. Elmerülés esetén hosszú percek telhetnek el, mire a szülő a partról bemegy és megtalálja a gyereket. Ha viszont a vízben ott van mellette, azonnal tud segíteni.

Sokféle szabály létezik arra, kit tekintünk gyereknek, de minden esetben a szülő az, aki dönt és felelősséget vállal. Úszásoktatással foglalkozom, és úgy látom, hogy a gyerekek 8-10 éves korukra képesek arra, hogy bizonyos szabályokat betartsanak a vízben, játék közben. Ám ez nem jelenti azt, hogy ebben a korban egyedül beengedhetjük őket a Balatonba: legyünk velük és figyeljünk rájuk.

Mi tehetünk, ha fuldokló gyereket látunk?

Ha egyértelműen látom, hogy egy nálam sokkal kisebb gyerek kerül bajba, ott, ahol vele ellentétben nekem leér a lábam, akkor oda lehet menni segíteni, de lehetőleg kérjünk meg egy másik strandolót, hogy jöjjön ő is. Ha a saját gyerekünk kerül bajba, ez még fontosabb, ugyanis neki a saját testi épségünk veszélyeztetésével is segíteni akarunk. Fontos megemlíteni, hogy a hangunkat is használnunk kell. Egy gyereknek nincs megnyugtatóbb, mint a szülő hangját hallani, ahogy azt mondja: nem lesz semmi baj. Amikor valaki – kortól függetlenül – fuldoklik, pánikban van, a mentális állapota megváltozik. Ez kommunikáció, emberi hang hatására elindulhat a normalitás irányába. 

Összegezve: akkor vagyunk a legnagyobb biztonságban, ha kiépített strandon fürdünk, saját magunkra és másokra is odafigyelünk, betartjuk az alapvető fürdőzési szabályokat és hallgatunk a vízimentők tanácsaira.

Mustra

Kérjük, támogasd munkánkat te is azzal, hogy engedélyezed a hirdetések megjelenítését az oldalon. Lapunk bevételi forrását ezek a hirdetések jelentik, így elengedhetetlenek ahhoz, hogy cikkeinket ingyenesen olvashassátok.

A hirdetések megjelenését engedélyezheted külön a Dívány.hu oldalra is, vagy a kiegészítő program teljes kikapcsolásával az összes általad látogatott site-ra.