A szülők által alkalmazott verbális abúzus különböző formái közül az egyik leggyakrabban előforduló, amikor a családban az egyik gyerek válik bűnbakká.
Néha tényleg úgy érzem, párhuzamos univerzumok léteznek a Földön. 2020 májusában a magyar kormány azt tartotta az egyik legsürgetőbb intézkedésének a járvány első hulláma alatt, hogy belerúgjon egy többszörösen marginalizált csoportba, a transz emberekbe. A 33-as paragrafusként elhíresült törvénymódosítás keresztülvitelével a nem- és névváltoztatás alapvető emberi jogától fosztotta meg őket. Attól a jogtól, amit egyébként Üzbegisztán vagy Kazahsztán is biztosít saját transz polgárai számára. Itt tartunk most. Közben olvasom a Stanford Egyetem kutatásáról szóló beszámolót, amely tele van emberséggel, segíteni akarással. Óriási kontraszt. Azzal nyugtatom magam, hogy a viselkedésünket végső soron nem kormányok szabják meg, és az emberek lehetnek sokkal jobb fejek a mindennapi életben, mint választott döntéshozóik.
Szülőnek lenni eddig sem volt kis feladat, de ma még nagyobb kihívásokkal nézünk szembe, amikor olyan kérdésekkel szembesülünk, amelyek a mi gyerekkorunkban nem is léteztek. Vagy egy olyan jövőre szeretnénk a legjobban felkészíteni a gyerekeinket, amiről valljuk be, csak halvány sejtéseink vannak.
A legkönnyebben a középiskola és az egyetem évei alatt kötünk új ismeretségeket. A közös bulik, tanulások, szabadidős programok, utazások sokféle embert sodornak elénk, és viszonylag könnyen alakulnak akár évtizedekre szóló barátságok. Ám ahogy anyává válunk, mintha egy másik világban találnánk magunkat, amiben legrosszabb esetben még a párunk és a gyerekünk is magányos.
Szülőként mindannyiunk fejében megfordul, hogy mi történne, ha a gyereket atrocitások érik valamelyik tömegközlekedési eszközön? Tudatos felkészüléssel azonban nemcsak a váratlan helyzetek kezelhetők eredményesen, de a megelőzésért is hatalmas lépést tehetnek a fiatalok és a szülők egyaránt.
Amikor a gyerekek kicsik, megszokjuk, hogy a legtöbb gondolatukat azonnal megosztják velünk. Annak ellenére, hogy ez sokszor fárasztó, megnyugtat az érzés, hogy mindent tudunk, ami a kis fejükben zajlik. Idővel azonban a kisgyerekekből nagyobbak lesznek, ami együtt jár azzal, hogy már nem avatnak be minden gondolatukba.
Minden gyerek hazudik, ráadásul okkal. Szülőként a legfontosabb dolgunk rájönni, hogy mi áll a hazugság hátterében, a büntetés ugyanis sok esetben csak még több hazugsághoz vezet.
Ha egynél több gyereked van, nagy eséllyel már te is voltál szemtanúja testvérharcoknak. Néhány ilyen alkalom még nem ad okot aggodalomra, a legjobb testvérek között is vannak súrlódások.
Tökéletes szülő nem létezik. Elég jó igen. Ehhez viszont törekednünk kell arra, hogy a lehető legjobbat nyújtsuk a gyerekeinknek.
Biztos veled is előfordult már, hogy a gyerek kedvenc pirítósát készítetted reggelire, mégis lefelé görbülő szájjal tolta el magától a tányért. Nem lehet minden csatát racionalitással és logikával megnyerni, vannak, amik tudatosságot és empátiát igényelnek.
Időnként talán minden szülőt elfog a vágy, hogy milyen jó lenne, ha ő és a gyereke barátok lennének. Végül is közel állnak egymáshoz, közös céljuk, hogy jól teljen az együtt töltött idő, nem? Akkor mi baj lehet belőle?
Nincs kinek Jézuskáról mesélni, senki sem várja izgatottan az ajándékokat vagy segít feldíszíteni a lakást. Nincs, aki a finom fogásokat egye, akinek a kezét fogva rokonokat lehetne látogatni, vagy aki a harmadik adag süti után rosszulléttől nyavalyogna egész éjszaka. Van így értelme a karácsonynak?
