Szintén zenész... – mondjuk tréfásan, amikor egy ismerősünkkel, barátunkkal hasonló helyzetbe kerülünk, azonos problémával kell szembenéznünk, vagy éppen ugyanabban a dologban fáradozunk. De vajon mi köze a legtöbbször ironikus hangsúllyal használt mondásnak a zenéhez és a zenészekhez?
Itt van a kutya elásva! – kiáltunk fel, amikor végre rájövünk a lényegre, megtaláljuk egy probléma valódi okát (és remélhetőleg ezzel együtt a megoldást is). De kik és miért ástak el egy szegény kutyát, és hogyan kapcsolódik az eltemetett négylábú a mindennek értelmet adó felismeréshez?
Dögrováson van, mondjuk arra az emberre, aki súlyos betegség miatt robbant le, az ágyból sem tud felkelni, különösen rosszul érzi magát, de azért mégsem annyira, hogy a halálán lenne – a szerencsétlen helyzet kissé tréfás, cinikus megfogalmazása egy régi pásztorszokásból ered, ennek járunk utána mai Szófejtőnkben.
A holló vájja ki a szemét! – kiáltjuk tréfásan, olykor komolyan, ha valakire igazán indulatos átkot szeretnénk szórni. Miért kívánjuk éppen ezt haragosainknak, és tényleg szokása a baljós fekete madaraknak emberek szeme világát elvenni?
Akit faképnél hagynak, azt szó nélkül, mindenestül elhagyják, hátat fordítanak neki, hűtlenül magára marad szerencsétlen – de vajon mi az a fakép, és mit jelent pontosan a jól ismert szólásmondás? Mai Szófejtőnkben ennek járunk utána.
Szíjat hasítok a hátadból! – kiáltunk dühösen, amikor valakit, például egy komisz gyereket azzal fenyegetünk, hogy súlyos büntetést helyezünk kilátásba számára. De vajon honnét ered ez a közismert átkozódás?
Rossz fát tesz a tűzre – mondjuk arra az emberre (gyakran gyerekre), aki komisz csínyt, rosszaságot követ el, szándékosan árt másoknak gaztettével. De vajon miért pont a tüzelővel kapcsolatos és milyen csínyre utalhat ez a közkedvelt szólásunk?
Érti a csíziót – mondják az ügyes, talpraesett emberre, akinek vág az esze, képben van az adott helyzettel, és ezért nehéz kifogni rajta. De mi is pontosan a csízió, és miért érdemes tisztában lenni vele?
Ő a ludas a dologban – mondjuk arra az emberre, akiről kiderül, hogy valamely csíny, átverés, rosszaság felelőse. De vajon miért pont az inkább ostobaságáról, mintsem csínytevő hajlamáról ismert lúddal hozzuk összefüggésbe a hasonló személyeket? A válasz régebbre nyúlik vissza, mint gondolnánk.
Nagy kő esett le a szívéről – mondják arra az emberre, aki nagy tehertől, gondtól szabadult meg, és végre megkönnyebbülten sóhajthat fel, önfeledten örülhet, hogy a probléma megoldódott. De miért éppen kő, és miért pont a szerencsések szívéről esik le ilyenkor? A megfejtés ezúttal is egy külhonból átvett szólásmondásban keresendő.
Csapot, papot otthagy, mondjuk arra az emberre, aki mindenről megfeledkezve, dolgát félbehagyva elrohan, meggondolatlanul, búcsú nélkül távozik – de vajon miért pont ezt a két, egymáshoz látszólag nem igazán kapcsolódó „dolgot” hagyja ott az illető?
Nem szabad az ördögöt a falra festeni – tartja a jó tanács, olykor még azt is hozzátéve: mert megjelenik. De vajon honnan ered ez a kicsit tréfás intelem?
