Articles tagged színésznő
VIP
• 2024. 04. 13. 13:35
Kiss Mari: „A mi hivatásunkban a távolságtartás nem működik”
Akad, akinek Kiss Mari neve hallatán azonnal a Szeleburdi vakáció vagy az Egy erkölcsös éjszaka jut eszébe, más talán nemrégiben látta a Rendes lányok csendben sírnak című előadásban, amelyért az eSzínház Fesztivál díját is megkapta.
Önidő
• 2024. 04. 13. 17:30
Egy Petőfi-vers szavalása miatt ítélték börtönre a híres színésznőt
26 filmfőszerep, saját rajongói klubok, friss diplomásan 3 színház szerződtetési ajánlata egy mai magyar színésznőnek is büszkeségére válna, hát még 1937 és 1944 között elérni mindezt! Szeleczky Zitának sikerült, mégis maga mögött kellett hagynia rajongóit karrierje csúcsán, sőt meneküléséhez még álhalálhírére is szükség volt.
Önidő
• 2024. 03. 23. 12:40
„Ha bántanak, az nem rólad szól” – interjú Dobó Katával
Ahhoz, hogy megtaláljuk önmagunkat, először el kell veszítenünk azt az énünket, amilyennek mások látnak bennünket – röviden összegezve ezt tanultam meg attól a Dobó Katától, aki az elmúlt években megpróbált egyre tisztább képet alkotni önmagáról. Elmondása szerint hosszú út volt, amíg az általa választott önismereti úton idáig eljutott.
Önidő
• 2024. 04. 05. 19:00
Élete végéig egyedül lakott a gyönyörű magyar színésznő: a férje egy hotelszobában élt
Molnár Ferenc és harmadik felesége, a nála 24 évvel fiatalabb Darvas Lili Magyarországon házasodtak össze, ám a második világháború elől mindketten Amerikába menekültek. Sosem váltak el, de soha nem is éltek együtt, és Molnár haláláig jó kapcsolatban maradtak.
Offline
• 2024. 03. 02. 18:30
Ez a színésznő volt Karinthy első felesége: az író belebetegedett az elvesztésébe
Karinthy Frigyes 23 évesen szeretett bele a nehéz sorsú színésznőbe, Judik Etelbe. A nő goromba férje elől egészen Berlinig szöktek, de hazatérésük után nem adatott nekik sok idő: a szép színésznő a spanyolnátha áldozata lett.
Önidő
• 2024. 02. 11. 07:10
Ezeket a stílustrükköket a ma 55 éves Jennifer Anistonnak köszönhetjük
Jennifer Aniston az egyik legkedveltebb amerikai híresség, aki immár több mint 30 éve áll a közönség érdeklődésének középpontjában. A gyönyörű és igazán jó humorral megáldott színésznő idén ünnepli 55. születésnapját. Aniston színésznőként és producerként is kivívta a kritikusok elismerését. A rajongók pedig ugyanazért szeretik, amiért közeli barátai imádják: Jennifer Aniston nem csupán a filmvásznon és a tévében kedves, magával ragadó és sebezhető, a való életben is hű ahhoz a személyiséghez, akit szerepeiből megismerhettünk.
Offline
• 2024. 01. 05. 09:05
100 éves korában csütörtökön elhunyt a legendás színésznő
A Tony-díjas amerikai színésznő, Glynis Johns legnagyobb sikerét jelentő slágerét olyan nagyságok énekelték utána, mint Frank Sinatra, Barbra Streisand vagy Olivia Newton-John, de a magyar közönség leginkább egy igazi klasszikussá lett filmmusicalből ismerhette.
Offline
• 2023. 12. 01. 14:35
Túlélte a Titanic katasztrófáját, 30 nap múlva már filmet mutatott be róla
Dorothy Gibson nemcsak színésznő és a Titanic tragédiájának túlélője volt, hanem botrányhősnő is egyben: élete filmre illik.
Offline
• 2023. 10. 06. 18:36
Apja kopaszra nyírta, hogy ne lehessen színésznő: Márai titkos szerelme mégis vörös hajával hódított
Kapcsolatuk mindössze két évig tartott, de Mezei Máriának élete végéig sokat jelentett ez a szerelem.
Offline
• 2023. 09. 28. 11:10
Sok ezer életet ment meg még ma is a 89 éves egykori szépségideál, Brigitte Bardot
A kacér, szókimondó és lázadó szépség kamaszkora óta feszegette a határokat és mondott ellen előbb szüleinek, majd a társadalmi konvencióknak, később divatcégeknek, riválisainak és politikusoknak. A 89 éves Brigitte Bardot dacos viselkedését az elmúlt évtizedekben kétségkívül jó cél vezérli, s vállalkozásával mára sok ezer lelket mentett meg az értelmetlen lemészárlástól.
Offline
• 2023. 08. 11. 17:45
Csodagyerekből világsztár lett a magyar színésznő, akiért rajongott a német vezérkar
A nyolcvanévesen is fergeteges táncprodukcióra képes primadonna egész életében tagadta, hogy kémkedett volna, halála után azonban titkosított dokumentumok kerültek nyilvánosságra.
Offline
• 2023. 08. 18. 17:46
Az egyik legnépszerűbb magyar író szerelme volt ez a gyönyörű színésznő
Tolnay Klári színésznő kétszer ment férjhez és számtalan rajongója volt, 45 évesen azonban úgy döntött: végképp leszámolt a szerelemmel, és csak a színpadnak él.