Csodagyerekből világsztár lett a magyar színésznő, akiért rajongott a német vezérkar

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A nyolcvanévesen is fergeteges táncprodukcióra képes primadonna egész életében tagadta, hogy kémkedett volna, halála után azonban titkosított dokumentumok kerültek nyilvánosságra.

1939-ben egy 26 éves magyar színésznőt is meghívtak Hitler egyik fogadására. Amikor a Führer megjelent, a jelen lévő náci férfiak és nők a szokásos módon, karlendítéssel üdvözölték, a magyar színésznő azonban gondolt egyet, és inkább pukedlival köszöntötte Hitlert – aki ettől viszont teljesen elolvadt, és kezet csókolt Rökk Marikának.

„Akkoriban még nem értettem, mit jelent ez. Hogy milyen jelentősége van az ember tekintélye szempontjából, ha Hitler kegyében fürdik. Én másként éltem át a jelenetet: egy jó kis show volt, semmi más” – írta később visszaemlékezéseiben a színésznő, aki valóban alulbecsülte a találkozás jelentőségét: még évtizedekkel később, sőt halála után is felröppentek a hírek arról, hogy Goebbels szeretője volt, majd arról, hogy a szovjeteknek kémkedett, vagy esetleg mindkét félnek, kettős ügynökként.

Táncórák, titokban

A kairói születésű, magyarországi német családból származó Rökk Marika szinte az egész életét a színpadon töltötte. Mindössze hétéves volt, amikor 1920-ban egy hévízi nyaralás alkalmával a zenepavilonnál az asztalok között táncikált, és felfigyelt rá a Nemzeti Színház nagyasszonya, Jászai Mari. „Ez a kifejezőkészség, ezek a szemek! Emlékezzék a szavamra: művésznő lesz a lányából. A művészetből fog pénzt keresni. Taníttassa táncolni” – lelkendezett a tragika az édesanyának.

Rökk Marikát tánctudása tette világhírűvé
Fotó: ullstein bild Dtl / Getty Images Hungary

Az építészmérnök édesapának azonban nem tetszett az ötlet, hogy leánya a színpadon illegesse magát. Marika hajthatatlan volt: éhségsztrájkba kezdett, mire édesanyja titokban járatni kezdte táncórákra. Édesapja csak a táncvizsgán szerzett tudomást a dologról, akkor viszont megenyhült, látván lánya tehetségét, és Marika a budapesti gyermekbalett előadásai után hamarosan Párizsban, a Moulin Rouge színpadán léphetett fel – mindössze 13 évesen.

Iskolai tanulmányait is a színpad mellől folytatta, hamarosan New York, majd London következett, ahol a világbajnok piruettek után elsajátította a viharos gyorsaságú szteppelést is. Az európai színpadok sztárfellépőként kezelték, és apja, aki időközben a menedzserévé avanzsált, egy ízben kijelentette:

Idézőjel ikon

Marika „előbb tanulta meg, hogyan kell egy hónap alatt ezerszáz dollárt keresni, mint az egyszeregyet”.

Időközben a szerelem is bekopogtatott az életébe: mindössze 18 éves volt, amikor megismerkedett a 35 éves költő-újságíró-forgatókönyvíró Szilágyi Lászlóval. Szülei azonban ellenezték a kapcsolatot, leginkább a fiatalember gyógyíthatatlan betegsége miatt: édesanyja érzelmi zsarolással próbálta eltántorítani, hogy hozzámenjen a férfihoz. „Manapság nem érthetik meg a fiatal lányok, de a mi szerelmünk plátói maradt. Néhány szenvedélyes, taxiban elcsattant csóktól eltekintve, amelyekről később részletesen írtak az újságok, és jelentéktelen, bátortalan kávéházi jeleneteken kívül, nem történt semmi” – vallotta később a színésznő, aki végül nem ment hozzá Szilágyihoz. (A fiatalember négy évvel később elhunyt.)

Szilágyi László (balról) és Rökk Marika többekkel rádiós felvételen
Fotó: Arcanum Adatbázis / Színházi Élet

Az operett népszerű csillaga

A fellépésekért kapott gázsiból már 22 évesen villát vásárolt a Hidegkúti úton: „A papának már egy háromnegyed éve fájt a foga erre a tündérvárra. Anélkül, hogy nekünk szólt volna, kijárogatott ide a Hűvösvölgybe, és órákig sétált a ház előtt. Egyszer engem is kihozott ide sétakocsikázás ürügye alatt, és mintha csak úgy véletlenül figyelt volna fel rá, megmutatta nekem a házat. (…) Azt hiszem, annyit mondtam csak, hogy nem tetszik a kerítése. Amikor tegnap végiginspiciáltam a házat, láttam csak, hogy a papa kicseréltette a kerítést. Így lettem háztulajdonos” – mesélte a Színházi Életnek, és megmutatta az újságírónak a birodalmát is: „a pompás délszaki növényekkel zsúfolt melegházat, a gyűrűhintát, a régi kerekes kutat, a garázst”, majd a házi liften felmentek az első emeletre, és bekukkantottak „a szentélybe, Marika lencsibabáival zsúfolt budoárjába”.

1933-ban Berlinbe költözött, és az UFA filmjeinek egyik legnagyobb sztárja lett, de utána is sűrűn hazajárt Budapestre. Népszerűsége csúcsán levelek százait írták neki szerelmes fiatalemberek, akik között megszállott is akadt. Egyikük például mindennap küldött Rökk Marikának levelet, amelyekben különféle, a színésznő mindennapi életét érintő bizalmas információkat, például a szerződése tartalmát írta le. A család elképzelni sem tudta, honnan szerzi meg az illető ezeket az információkat, a levelek pedig egyre sűrűsödtek, és hangvételükben is egyre fenyegetőbbé váltak. Végül a rendőrséghez fordultak, akik egy bokor mögé bújva megtalálták a zaklatót, egy 39 éves vecsési férfit, akit végül a lipótmezei elmegyógyintézetbe szállítottak.

Szovjet kém volt a színésznő?

A berlini évek óriási népszerűséget hoztak „Die Marika” számára. Filmjeit többnyire Georg Jacoby rendezte, és a kezdeti ellenszenv után hamar barátság, majd szerelem alakult ki közöttük. A férfi, aki 31 évvel volt idősebb a színésznőnél, habkönnyű vígjátékokra specializálódott, amelyekben sokszor Rökk Marika játszotta a főszerepet, különösen 1940-es házasságkötésük után.

Idézőjel ikon

A nácikkal szoros kapcsolatot nem ápoló, de azért az NSDAP-be belépő Jacobynak el kellett például viselnie, hogy egy alkalommal a vacsorázó Goebbels egy étteremben magához intette Marikát, és a bokáját simogatta az asztal alatt – mialatt a férj egy másik asztalnál ücsörgött.

(Egyes hírek szerint nem csak ez az egy találkozásuk volt, intim kapcsolatban álltak egymással.)

Férjével, Georg Jacoby filmrendezővel
Fotó: ullstein bild Dtl / Getty Images Hungary

Rökk Marika kapcsolata a nácikkal és a propagandagépezettel a mai napig nem tisztázott: a második világháború után 3 évig nem szerepelhetett filmvásznon, továbbá az Egyesült Államokban és Magyarországon is nemkívánatos személyként kezelték. A berlini Filmmúzeumban látható egy 1940. novemberi keltezésű képeslap, amelyet Hitlernek írt, és amelyben őszintén megköszöni a neki küldött virágcsokrot. Időről időre felröppentek viszont hírek arról, hogy valójában nem a nácikkal rokonszenvezett, hanem férjével együtt a szovjeteknek kémkedett: állítólag a Krona nevű ügynökhálózatba szervezték be őket. Legutóbb a The Guardian szellőztette meg 2017-ben a hatvan évre titkosított információt, bár arról nem írtak, konkrétan mi lehetett a színésznő szerepe és feladata. Maga Rökk Marika folyton cáfolta a kémkedéséről szóló híreket, mint ahogy a nácikhoz fűződő viszonyát is igyekezett elbagatellizálni.

Sikerek a háború után

Hároméves eltiltása után ismét szerepelt filmekben és a színpadon is, leghíresebb alakítása 1951-ben a Csárdáskirálynő és annak filmváltozata volt. 1951-ben felröppent a hír, hogy visszavonul: állítólag vállalkozásba akart fogni, de a nyugatnémet hírszerzés ezt fedősztorinak tartotta. Végül nem vonult teljesen vissza: még évtizedekig musicalekben és operettekben állt a német és osztrák közönség elé, énekelt Hamburgban, Berlinben, Münchenben, Hollandia és Belgium nagyobb városaiban. Filmjeinek kópiái elkerültek a Szovjetunióba is, ahol nagy sikerrel vetítették azokat a háború után.

Az operettszínésznő időskorában is fellépett
Fotó: ullstein bild / Getty Images Hungary

Férje – akivel már nem éltek együtt, noha hivatalosan el sem váltak – 1964-ben elhunyt. Rökk Marika, túl az ötvenen másodszor is férjhez ment, a magyar származású osztrák színészhez, Fred Raulhoz. A férfi 1984-ben súlyos beteg lett, ekkor minden idejét férje ápolásának szentelte, majd Raul halála után visszavonultan élt a Bécs melletti Badenban. Ha hívták, vissza-visszatért a színpadra, és 1992-ben Budapesten is fellépett: emblematikus szerepében, a Marica grófnőben nyújtott alakítását ováció fogadta. A nagymama-, sőt dédnagymamakorában is elképesztő táncprodukciót nyújtó Rökk Marika végül 90 évesen hunyt el osztrák otthonában. Lánya, Gaby Jacoby szerint „szívében mindig magyar maradt”.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Bálint Lilla
Bálint Lilla
Újságíró, szerkesztő
Újságíró, irodalomterapeuta, mentálhigiénés szakember, a Dívány Múzsák a csók után című kötetének szerzője. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakon diplomázott, 2021-ben a Pécsi Tudományegyetemen irodalomterapeutaként, 2024-ben a Semmelweis Egyetemen mentálhigiénés szakemberként végzett. 2022 óta a Dívány szerzője. Egy irodalomterápiás gyűjtemény társszerzője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.

Testem

Éveken át rejtve maradhat ez a súlyos betegség: innen tudhatod, hogy gond van a májaddal

A májbetegségek egyik legnagyobb veszélye, hogy sok esetben évekig teljesen észrevétlenül, tünetmentesen fejlődnek a szervezetben. Mire a panaszok egyértelművé és zavaróvá válnak, a szerv károsodása gyakran már előrehaladott stádiumban van. Bár a májunk elképesztő módon képes regenerálódni, a nem alkoholos zsírmáj és a krónikus gyulladások csendben pusztítják a sejteket. Utánajártunk, milyen rejtett, hétköznapi tünetek – mint a makacs bőrviszketés vagy a koncentrációs zavarok – utalhatnak arra, hogy baj van, és melyek azok a kritikus laborértékek, amelyeket évente egyszer mindenkinek ellenőriztetnie kellene.