Túlélte a Titanic katasztrófáját, 30 nap múlva már filmet mutatott be róla

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Dorothy Gibson nemcsak színésznő és a Titanic tragédiájának túlélője volt, hanem botrányhősnő is egyben: élete filmre illik.

Arról már írtunk, hogy egyes könyvek előre megjósolták a Titanic tragédiáját – azt pedig mindenki tudja, hogy film is készült a hajó elsüllyedéséről. James Cameron Titanicjánál kevésbé ismert a Saved from the Titanic címet viselő némafilm, azonban sokkal különlegesebb.

Karrierje tinédzserként indult

Dorothy Gibson, a Titanic katasztrófájának egyik túlélője

A filmet mindössze öt nappal a hajó elsüllyedése után forgatták le, harminc nap múlva be is mutatták, főszereplője pedig egy olyan színésznő volt Dorothy Gibson személyében, aki saját maga átélte a borzalmakat az óceánjáró fedélzetén. Method acting jelleggel ugyanazokat a ruhákat viselte a filmben is, mint amelyekben akkor volt, amikor a süllyedő hajó fedélzetén féltette életét: nem ez az egyetlen különleges fordulat ugyanakkor a színésznő életéből.

Dorothy Winifred Gibson New Jersey-ben született 1889 májusában. Édesapja a kislány hároméves korában hunyt el, édesanyja pedig újraházasodott. Élete a korai tragédia ellenére szép mederben folyt: 17 évesen énekesként és táncosként lépett fel, 20 éves korától pedig Harrison Fisher modellje volt, aki múzsájaként tekintett a lányra. Dorothy alakja gyakran szerepelt képeslapokon, sőt, még a Cosmopolitan címlapjára is felkerült. Megismerte George Henry Battier Jr. patikust, beleszeretett, és hozzá is ment, 1911-től pedig filmekben is feltűnt.

A Titanicra véletlenül került

A fiatal lány eleinte mellékszerepeket kapott, majd az Éclair Studios főszerepeket is rábízott. 1912-ben édesanyjával Európába utazott, hogy kipihenje a forgatások fáradalmait, épp Párizsban töltötték idejüket, amikor visszahívták a színésznőt az Egyesült Államokba forgatni. 

Anya és lánya egy hatalmas óceánjáró, a Titanic fedélzetére vásároltak maguknak jegyet, és április 10-én Cherbourgban fel is szálltak a hajó fedélzetére.

Egy képkocka a Saved from the Titanicból
Fotó: Wikimedia Commons

A jégheggyel való ütközés napján Dorothy hosszan bridzsezett néhány New York-i bankárral, majd este tizenegy után tért vissza szobájába, melyet édesanyjával osztott meg. Furcsa roppanást hallott, és úgy döntött, utánajár a dolognak. A fedélzetre érve azt tapasztalta, hogy a hajó megdőlt, ezért rohant édesanyjáért, akivel együtt a legelső mentőcsónakkal, a hetes számúval el is hagyták a Titanicot. Ekkor alig volt még, aki menekült volna, így

Idézőjel ikon

arra is volt ideje, hogy korábbi bridzspartnereit is riassza, így ők is velük ültek be a csónakba.

Eddig csodás menekülésnek tűnhet a történet, de kiderült, hogy a csónak alja lukas volt, a jeges víz bezubogott abba. Mindenki megriadt, de a női fehérneműk és a férfiak ruhája segítettek betömni a lukat a színésznő visszaemlékezése szerint. Később a Carpathia kimentette őt és társait a vízből, Dorothy pedig 26 órán át aludt.

Traumatizált túlélőként forgatott filmet

A szerencsés menekülés ellenére a nőt traumatizálta az eset.

Idézőjel ikon

Soha nem fogom elfelejteni azt a szörnyű kiáltást, amely a tengerbe zuhant emberek torkából és azoktól hangzott el, akik féltették szeretteiket

– fogalmazott. Mindennek ellenére öt nappal a menekülést követően már az esetről szóló film forgatásán élte meg ismét emlékeit, abban a fehér ruhában, kardigánban és kabátban, ami aznap is rajta volt. A Saved from the Titanic volt az első sikerfilm, ami a tragikus esettel foglalkozott – ennek ellenére Dorothy hamarosan felhagyott színészi karrierjével.

Ennek a hajóhoz nem sok köze volt, viszont annál több ahhoz a viszonyhoz, amelyet a némafilm egyik producerjeként is ismert Jules Brutalourral ápolt.

A nála 19 évvel idősebb férfi az őt foglalkoztató stúdió egyik mágnása volt, ő hívta vissza a lányt Európából Amerikába is. A viszonyra teljesen véletlenül derült fény: a következő évben egy alkalommal, amikor a színésznő a férfi autóját vezette, elütött egy embert, aki ebbe belehalt.

Brutalour ekkor már külön élt feleségétől, de mivel a halálesetet bírósági tárgyalás követte, a nagyvilág is megtudta, hogy egy színésznőcskével csalta őt férje, így válás lett a házasság vége – 1913-ban Dorothy is elvált. Végül a producer elvette a színésznőt, de csak két évig voltak együtt. A volt feleség sértettségében igyekezett életüket minél jobban megnehezíteni, így ennek a kapcsolatnak is válás lett a vége. A megszégyenített Dorothy Párizsba költözött, de Európában sem lelt nyugtot.

Náci kém lehetett

Korábbi vagyonából élt meg anyjával
Fotó: Wikimedia Commons

A második világháború kitörésekor Firenzében tartózkodó egykori színésznő nem utazott Amerikába a harcok ellenére sem: a Titanicon szerzett élményei olyan mély nyomot hagytak benne, hogy nem akart ismét hajóra szállni. Része lehetett a dologban annak is, hogy korábbi hírneve és összegyűlt vagyona segítette abban, hogy itt jó életet éljen, illetve a spanyol nagykövetség egy munkatársával is viszonyt folytatott. Egyesek szerint nácik által irányított területen ragadtak, míg mások úgy vélik, náciszimpatizánsok is voltak édesanyjával együtt: le is tartóztatták és börtönbe került, mostoha körülmények közt. Egy kettős ügynök segített innen megszöknie, fedősztorija az volt, hogy fasiszta kém – a források megosztottak azzal kapcsolatosan, hogy ez a valóság volt-e, vagy tényleg csak egy fedősztori. James G. Bell helyettes konzul kihallgatások sorozata után arra jutott, hogy a nő nem elég okos ahhoz, hogy náci kém lehessen, így tisztázódott a vádak alól.

Dorothy és édesanyja Párizsba tértek vissza ekkor, de az egykori színésznő alig néhány nap múlva, szállodai szobájában, 56 évesen – feltehetően szívroham következtében – elhunyt. Édesanyja 15 évvel élte túl, miközben egyre hangosabban kritizálta a nyugati szövetséges erőket, és egyre inkább hangot adott nácikat támogató álláspontjának.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.

Édes otthon

Így teheted tönkre a kerted hőségben

A kert a hőségben a túlélésért küzd, ilyenkor azok a tevékenységek, amik egyébként fontosak, sokat árthatnak. Öntözni inkább csak kora reggel érdemes, a trágyázásra sem jó alkalom a kánikula, sőt, az ültetés is nagyobb körültekintést igényel, mert a növények túlélési esélyei drasztikusan csökkennek.

Szülőség

A férfiak még szeretnének gyereket, a nők egyre kevésbé – ez az oka

A családi egység, a partneri viszony, az egyenlőség megteremtése egy párkapcsolatban vagy egy gyermeket nevelő családban továbbra sem zökkenőmentes. A fiatal nők pedig anyáik példáján látják: az, hogy karriert építhetnek, nem jelenti azt, hogy anyaként és feleségként kevesebb lenne a teendőjük, sokkal inkább olyan, mintha két-három, egész embert kívánó szerepben is egyszerre kellene helytállniuk

Testem

Ez történik a szemeddel, ha kinyitod a klóros medencevízben

A nyári kánikulában sokan imádnak a víz alatt úszkálni, búvárkodni, miközben tágra nyitott szemmel fürkészik a medence alját. Aztán a partra lépve jön a feketeleves: a szemünk ég, szúr, vörös lesz. Bár hajlamosak vagyunk mindezért egyedül a klórt hibáztatni, a háttérben valójában egy sokkal összetettebb kémiai játszma áll.

Édes otthon

Ne dobd ki ezt a konyhai hulladékot: kincset ér a kertedben

Gondolj csak bele: megeszel egy banánt, a héja pedig egyetlen laza mozdulattal landol a szemetesben, esetleg a komposztálóban. Pedig ezzel a szokással a kerted egyik legértékesebb, teljesen ingyenes tápanyagforrásáról mondasz le. A tapasztalt kertészek már régóta ismerik ezt a filléres trükköt, de most te is megtudhatod, miért lesz a banánhéj a rózsáid és virágágyásaid megmentője a nyári szezonban.

Testem

7 alattomos tünet, ami rákot is jelezhet

Szervezetünk mindennapos apró jelzéseit könnyű ráfogni a stresszre, a fáradtságra, egy nehezebb munkanapra vagy az idő múlására. A legtöbb makacs vagy kellemetlen panasz mögött szerencsére valóban ártalmatlan, könnyen kezelhető probléma áll. Vannak azonban olyan alattomos tünetek, amelyeket egyetlen alkalommal sem szabad elintézni egy vállrándítással. A korai felismerés ugyanis életet menthet.