színház 6 - Dívány

Címke: színház
294 találat

Articles tagged színház

Szülőség • 2019. 12. 04. 19:51

Így tanulnak irodalmat az Artistaképzőben – Galéria!

Hetvenedik tanévét kezdte meg idén a Baross Imre Artistaképző. Az intézményben artistaművészi pályájukra készülő gyerekek nemcsak szakmai oktatásban részesülnek, hanem párhuzamosan teljesítik közismereti tantervük követelményeit is. Nem is akárhogy: tanáraik kifejezetten keresik a két terület összekapcsolásának lehetőségeit. A jubileumi (tan)évadot Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés című regényének cirkuszszínházi adaptációjával nyitották meg az iskola nagygimnazistái. A főpróbán mi is ott voltunk, hogy megnézzük, hogy fordítják le a klasszikust a modern cirkusz nyelvére.

Világom • 2019. 11. 20. 12:40

Tűsarkon és hátrafelé: A nők hátrányos helyzetéről az élet minden színpadán

Bár a londoni National Theatre a britek nemzeti színháza, 2008-ig várni kellett, míg három játszóhelye közül a legnagyobban is sor kerülhetett kortárs női szerző drámájának (Rebecca Lenkiewicz: Her Naked Skin) bemutatására. A női rendezők, írók, sőt szinte minden színházi szereplő hátrányból indul mind a mai napig. Kevesebb fizetés, megbecsülés, jóval több munka és veszély vár azokra, akik mégis megpróbálják.

Világom • 2019. 11. 12. 13:20

Ezért nem engedték évszázadokig színpadra a nőket

Hiába írtak hősnőket és istennőket a színházi darabokba, jó ideig azokat a szerepeket is férfiak játszották. Ha másképp nem ment, eunuchok ugrottak be, de nőt a színpadra évszázadokig nem engedtek. És akkor még nem beszéltünk női írók műveinek színpadra állításáról.

Infó • 2019. 06. 13. 14:10

A Kádár-kor legszenzációsabb bűncselekménye a Városmajorban

A Városmajori Szabadtéri Színpad idei saját bemutatójaként készül el Fejes Endre nagysikerű regényének színpadi adaptációja, A jó estét nyár, jó estét szerelem. A július 18-i bemutatót követően még egy alkalommal, július 19-én láthatja a közönség az új adaptációt.