Ez a hétköznapi eszköz mentheti meg agyad a stroke-tól
A szájápolási rutin egy filléres eszköze nemcsak a fogak és az íny egészségének záloga, hanem a komolyabb bajoktól is megóvhat.
A szájápolási rutin egy filléres eszköze nemcsak a fogak és az íny egészségének záloga, hanem a komolyabb bajoktól is megóvhat.
A stroke a második vezető halálok világszerte, ahogyan a súlyos, hosszú távú rokkantság egyik fő oka is az agyvérzés. Éppen ezért világszerte közegészségügyi prioritás, hogy megelőzzük ennek az életveszélyes állapotnak a kialakulását. A kutatások alapján segítségünkre lehet ebben az egyik sokak által kedvelt téli ital is.
Egy tanulmány szerint azok, akik horkolnak, majdnem háromszor nagyobb eséllyel kapnak agyvérzést, mint a csendesen alvók.
Minden második magyar beteg covidos a statisztikai adatok szerint, az országban jelenleg oltás sem elérhető el. Egy frissen nyilvánosságra hozott kutatás szerint az akár három évvel a fertőzés után tapasztalt tünetek is életveszélyesek lehetnek.
Egy friss kutatás megállapította, melyik az a két leveszélyesebb élelmiszer, ami szívinfarktust és stroke-ot okoz. Az orvosok mindemellett megnevezték azt a további nyolc élelmiszert is, amelyek bár kisebb veszélyforrást, de mégis kockázatot jelentenek az egészségünkre.
Az egészséges táplálkozás és a rendszeres testmozgás nagyszerű módja annak, hogy megelőzzük a szív- és az érrendszer egészségét, de egy új, Kínában végzett kutatás azt mutatta, hogy a stroke kockázatának csökkentésében jelentős szerepet játszik az is, ha elegendő D-vitamint szedünk.
Egy új tanulmány szerint a halolajat tartalmazó étrend-kiegészítők növelhetik a szívbetegségek és a stroke kockázatát, ha egészséges felnőttek szedik őket.
Kutatások igazolják, hogy az olyan ómega-3 zsírsavban gazdag kis tengeri halak fogyasztásával, mint a szardella, a szardínia, a hering és a kapelán, megelőzhető a stroke, a cukorbetegség és a bélrák is.
A szédülés, a látászavar vagy a hirtelen fellépő végtagzsibbadás nem csupán a kimerültség és a fáradtság jele lehet. Ezek a hétköznapi tünetek akár egy közelgő agyvérzésre is utalhatnak.
A fehér tea igazi védelmezője a szívünknek és a keringési rendszerünknek. Csökkenti a vérnyomást, vérhígító hatásának köszönhetően javítja a vérkeringést, segít elkerülni a stroke-ot. Jótékony hatással van a koleszterinszintre. A rendszeres fehértea-fogyasztással csökkenthető a szívinfarktus valószínűsége is.
A stroke önmagában is nagy stresszt jelent a betegnek és a szeretteinek is, de még szomorúbb tény, hogy gyakran egy másik betegség tüneteivel is szembe kell nézniük.
A vacsorád ideje nagyban befolyásolhatja, hogy mekkora esélyed van a szív- és érrendszer állapotával összefüggő egészségügyi problémákra – világított rá egy kutatás.