Stroke után csaphat le egy másik rettegett betegség

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A stroke önmagában is nagy stresszt jelent a betegnek és a szeretteinek is, de még szomorúbb tény, hogy gyakran egy másik betegség tüneteivel is szembe kell nézniük.

Magyarországon évente több mint 30 ezer ember kap stroke-ot. Köszönhetően az egyre modernebb kezelési formáknak, szerencsére az agyi érkatasztrófa ritkán végzetes kimenetelű, ám a rehabilitáció hosszú folyamat. Becslések szerint a túlélők több mint fele tapasztal memória- és gondolkodási problémákat a következő évben, és minden harmadik a stroke után demens lesz öt éven belül. 

A magas vérnyomás is kockázatot jelent

A Nemzetközi Stroke Konferencián mutatták be annak a kutatásnak az eredményét, amely alapján a tudósok arra a megállapításra jutottak, hogy a stroke jelentősen növeli a demencia kockázatát. A szélütés esetén ugyanis az agy véráramlása megszakad, ennek pedig a sejtek pusztulása vagy károsodása lehet a következménye.

A nagyjából 180 ezer páciens bevonásával készült tanulmány megállapította, hogy a demencia kialakulásának valószínűsége 80 százalékkal nagyobb a korábban stroke-on átesett betegek esetében, mint az átlagos népességben.

A kockázat abban az esetben is jóval nagyobb, ha egyéb egészségügyi problémái vannak a páciensnek, például magas a vérnyomása, cukorbeteg, vagy magas a koleszterinszintje. 

A magas vérnyomás pluszkockázatot jelent
Fotó: Maskot / Getty Images Hungary

„Eredményeink megerősítik a stroke utáni demencia egyedülállóan magas kockázatát – mondja a tanulmány vezető szerzője, dr. Raed Joundi, a kanadai ontariói Hamiltoni McMaster Egyetem adjunktusa és a Population Health Research Institute kutatója. A tanulmány felveti a demencia mint a stroke utáni gyakori szövődmény fontosságát, és hogy meg kell találnunk a módját annak, hogy a demencia kockázatát csökkentsük az agyvérzésen átesettek körében.”

Öt év a lélektani határ

A demencia kockázata a korai szakaszban a legnagyobb, de sajnos később még évekig fennáll. A kutatócsoport felfedezte, hogy a demencia kialakulásának esélye a stroke utáni első évben volt a legnagyobb, nagyjából háromszoros.

Idézőjel ikon

A szélütés után korán kialakuló demencia a stroke-ból eredő közvetlen agysérülés következménye lehet, mivel olyan fontos agyterületeket is érinthet, amelyek befolyásolják a beteg kognitív képességeit.

Az elemzés azonban megállapította, hogy a stroke utáni demencia kialakulásának esélye fokozatosan csökken, és a stroke után öt évvel a kockázat csupán másfélszer nagyobb, mint az egészségesek között.

A stroke után a demens tüneteket az agy bizonyos területeinek sérülése is okozhatja
Fotó: Toa55 / Getty Images Hungary

Bár a kockázat idővel csökken, hosszú távon magas marad. Az eredmények azt sugallják, hogy a túlélők kognitív hanyatlását röviddel a stroke után ellenőrizni kell, és ezt még évekig figyelemmel kell kísérni.

A szívroham tovább rontja a helyzetet?

A tanulmányban részt vevők átlagéletkora 69 év volt, 45 százalékuk nő, míg 55 százalékuk férfi. A kutatók két csoportra osztották a résztvevőket, majd az egyik csoport adatait azokkal hasonlították össze az átlagpopulációból, akiknek nem volt szívinfarktusa vagy szélütése, a másikat pedig azokkal, akinek szívrohamuk volt, de stroke-juk nem.

Az utánkövetés során az derült ki, hogy a szívinfarktuson átesett pácienseknek ugyan vannak érrendszeri kockázatai, de ezek nincsenek összefüggésben az aggyal, és nem jeleznek az átlagosnál nagyobb esélyt a demenciára.

A tanulmány azt is hangsúlyozta, hogy a visszatérő stroke tovább növeli a demencia kockázatát – de a demencia diagnózisa gyakoribb volt, mint egy újabb stroke előfordulásának gyakorisága.

Szívinfarktus után nincs nagyobb esély a demenciára
Fotó: SimpleImages / Getty Images Hungary

A szélütés számos fogyatékosságot okozhat, amelyek hatással vannak a mindennapi életre, beleértve a beszédkárosodást, a korlátozott fizikai képességeket és a végtagok gyengeségét vagy bénulását. 

Ha szeretnéd tudni, hogy mit kell kerülnöd, hogy ne legyen nagyobb esélyed a stroke-ra, olvasd el ezt a cikkünket is. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Ványik Dóra
Ványik Dóra
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.