100 magyar kisgyerekből csak 15 jár bölcsődébe
Ráadásul hiába a sok "családbarát" intézkedés, kevesebb tízezerrel kevesebb gyerek születik, mint 5 éve.
Ráadásul hiába a sok "családbarát" intézkedés, kevesebb tízezerrel kevesebb gyerek születik, mint 5 éve.
Későn szülünk és keveset, A bolgár nők korán lesznek anyák, az olaszok 30 felett, a legtöbb gyereket a franciák vállalják.
Érdekes statisztikát tett közzé az Európai Bizottság, amelyből kiderül, hogy a szállítási költség csak egy a számos akadály közül.
69 országban végeztek próbavásárlást, Magyarország javított előző évi statisztikáján.
Március 15-e óta feleannyit költünk kártyával vasárnaponként, mint előtte. A változtatás az internetes rendeléseket is érintette.
Az Eurostat jelentéséből kiderül, hogy mennyi települési hulladékot generálunk és ebből mennyi újrahasznosítható.
Afrikában és Közel-Keleten a vásárlók 25 százaléka dönt aszerint, hazai-e a termék, Európában ez csak 18 százalék. Kivéve minket, mert nálunk 26.
Népszerűek voltak a celeblakások, a felújítással kapcsolatos témák és a fura kütyük is tavaly.
A diszkó és a partyzás a tízes-húszas éveikben járó fiatalok körében továbbra is hasít, ám a harmincas-negyvenes korosztály a házibulik meghitt varázsára esküszik. Átlagosan 4400 Ft-ot költünk szórakozásra egy szombat este, fejenként.
A statisztikákból kiderül, hogy olcsón szeretünk nyaralni, és a Balaton a kedvenc helyünk.
Amerikai statisztikák szerint az egyedülállók nem munkával vagy vásárlással kompenzálnak, viszont jóval többet tanulnak, mint a házasok.
Három időjárás-előrejelző oldalt teszteltünk februárban. Tanulság: inkább nézzen ki az ablakon reggelente!