Majdnem duplájába kerülnek a tankönyvek

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Érdekes grafikonok, amiből kiderül, mennyivel drágultak a tankönyvek és a tanszerek az elmúlt 15 évben.

Az MTI két csodálatos grafikonnal rukkolt elő így iskolakezdés előtt, és arról is írt, hogy miért nagyon jók a reformok, melyeket a tankönyvpiacon hajtottak végre. Tájékoztatásuk szerint két év múlva minden általános iskolás ingyen kapja majd a könyveket - a mostani tanévben ezt az elsősök, a másodikosok és a harmadikosok számára biztosítják.

A kormánypárt közlése szerint tavaly az átvett kiadók tankönyveinek ára átlagosan 15, 2015-re pedig 36 százalékkal csökkent a 2013-as árakhoz képest. Azt azonban elfelejtették hozzátenni, hogy az árak az ezredforduló óta durván majdnem kétszeresére nőttek: a tankönyvek esetében 1,8-as, a tanszerek és írószerek esetében pedig 1,69-es szorzóval kell számolni az 1999-es árakhoz képest.

Hogyan jött ki nekünk mindez? Az MTI grafikáján láncviszonyszámok láthatóak, amik azt mutatják meg, hogy az előző évhez képest mennyit változott a tankönyvek ára (107,6 %-os értéknél ez 7,6 százalékos drágulást, 95,6-osnál pedig 4,4 százalékos csökkenést jelent). Ha viszont arra vagyunk kíváncsiak, hogy a kiindulóponthoz (tehát a grafikonon még nem jelölt 1999-hez) képest mennyit változott a tankönyvek ára évről évre, akkor a bázisviszonyszámmal kell dolgoznunk. Ebben az estben  egyszerűen össze kell szorozni az indexeket - kezdve a legelső értékkel (ami 1999 esetében 100%, hiszen az a viszonyítási alap), majd folytatva a következő évekével (arra vigyázni kell, hogy a szorzás előtt minden értéket százzal osztva vegyünk sorra!). Tehát 100*1,026*10,76*(...)*0,997*0,956 ~ 1,8.

Így jön ki tehát, hogy 1999 óta a tankönyvek 1,8-szorosukra, a taneszközök pedig 1,6-szorosra drágultak.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.