A családok negyede nem nyaral idén

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Sőt, minden harmadik háztartás számára már a gyerekeknek szánt nyári táborok is megterhelőek anyagilag.

Ha az ön gyermeke most éppen táborban van, akkor a szerencsés kétharmadba tartozik, ugyanis a Profession.hu felmérése szerint minden harmadik család számára komoly megterhelést jelent a gyermek nyári elhelyezése, és a megkérdezettek közel negyede nem is tervez idén közös kikapcsolódást.

Az oldal 1700 embert kérdezett meg és kiderült, hogy a legtöbb gyermek vagy nagyszülőknél vagy sporttáborokban tölti a szünidőt. Az online kérdőívet kitöltők közel negyede egyáltalán nem tervez nyaralást, az emberek fele azonban ha csak pár napra is, de elmegy kikapcsolódni valahova. Közülük minden második itthon nyaral, a legtöbben pedig legalább egy hetet. Viszonylag sokan mennek külföldre, legalább egy hétre nyaralni (14%), de előfordulnak olyan családok is, ahol csak a gyermek nyaral (8%).

Fotó: Shutterstock

Jól jönnek a nagyszülők

A gyermekek 40 százaléka valamilyen táborban tölti a nyár egy részét, minden harmadik gyermek „ottalvósat”, minden tizedik pedig napköziset választ. A kisebbek viszont a szünidő nagy részét otthon töltik. A gyermekek fele nagyszülőknél, lakóhelyükön kívül alszik ilyenkor, de majdnem ugyanennyi családnál fordul elő az, hogy a gyermekre csak napközben vigyáznak a nagyszülők. A nyári szünidő alatt tízből nyolc gyerek otthon eszik - azt, amit a szülő elkészít nekik.

A készsésgfejlesztés és a kockulás a menő

A szülők túlnyomó több mint fele sporttáborokba küldi gyermekét, de népszerűek a készségfejlesztő táborok is (30%) - különösen a 8 és 14 év közötti gyermekek körében. A nyelvi táborok főleg 14 év feletti gyermekeknél válnak népszerűvé: minden ötödik tölti a nyár egy részét nyelvtanulással. A szülők fele az alapján választ, hogy hol tud tanulni, hasznos élményeket szerezni gyermeke, de ugyanennyien vannak, akiknél anyagi megfontolások fontosabbak.

 

A kutatás eredményei szerint a nyolc évnél idősebb gyerekek a szünidő nagy részét otthon tölti, a 15 és 18 év közöttiek fele egyedül. Ugyanez a korosztály a fiatalabbaknál átlagosan 20 százalékkal többen töltenek több időt a számítógép előtt, mint év közben.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.