Évekre eltiltották a vívástól az első magyar olimpiai bajnoknőt: ez volt az ok
A zongoraművésznek tanuló Elek Ilona az addig férfisportnak tartott vívásban szerezte meg első magyar nőként az aranyérmet az 1936-os berlini olimpián.
A zongoraművésznek tanuló Elek Ilona az addig férfisportnak tartott vívásban szerezte meg első magyar nőként az aranyérmet az 1936-os berlini olimpián.
A legszebb szemű fiúnak, Alain Delon magyar hasonmásának hívták Kesjár Csabát, a magyar autóversenyzés ifjú titánját, akiért egy egész ország rajongott az 1980-as években. A jelentős hátrányból indult, de elszántságának köszönhetően hihetetlen karrierívet befutott fiatal pilótának minden esélye megvolt rá, hogy az első magyar Forma–1-es versenyző legyen, egy máig tisztázatlan tragédia azonban idő előtt elragadta őt közülünk.
Az első magyar olimpiai bajnok, Hajós Alfréd számtalan sportban kipróbálta magát, és építészként is jelentőset alkotott.
Lubics Szilvia kétgyermekes anyaként kezdett futni, ma pedig már felsorolni is nehéz az eredményeit. A civilben fogorvosként dolgozó amatőr hosszútávfutó és ultramaratonista embertelenül nehéz körülmények között, a sivatag pokoli melegében vagy az Antarktiszon, hóviharban küzd a versenyeken – és sorra nyeri meg azokat. Lubics Szilviával beszélgettünk.
Napjainkban is rendkívül megosztó kérdés, mennyire elfogadott a sportolók részéről a nyílt politikai véleménynyilvánítás a versenyek során – a téma azonban nem új keletű, sőt, a leghíresebb/hírhedtebb hasonló esetre az 1968-as mexikóvárosi olimpián került sor, amikor két afroamerikai futó a feketék jogaiért tüntetve levegőbe emelt, ökölbe szorított kézzel vette át az érmet. Az esetről készült fotó bejárta a világsajtót, de pontosan mi is történt a dobogón?
Mason Greenwood angol válogatott labdarúgó, a Manchester United játékosa súlyos vádakkal néz szembe. Barátnője nemi erőszakkal, testi sértéssel és halálos fenyegetéssel vádolja, ehhez pedig fényképet és hangfelvételt is mellékelt.
A sport legnagyobb hősei a versenyeken és a civil életben egyaránt példát mutatnak helytállásukkal – kevés jobb példa akad erre, mint Shavarsh Karapetyan örmény-szovjet búvárúszó, aki karrierjét is feláldozva igazi szuperhősként húsz ember életét mentette meg.
Sovány fehérje és szénhidrátok – erre esküszik Noah Ohlsen világbajnok CrossFit-versenyző, aki megosztotta táplálkozási szokásait a Medium olvasóival.
Sok szénhidrát és fehérje adja meg a kellő energialöketet a négyszeres CrossFit-világbajnok súlyemelőnőnek, aki megosztotta táplálkozási szokásait a Medium olvasóival.
Ügyes vagy, kicsim, menni fog! Ez az a mondat, ami a leggyakrabban elhagyja a szánkat, ha a gyerek sportol vagy edzésre jár. Ne add fel, menni fog – biztatjuk. De valóban jól tesszük, ha rózsaszín álomvilágot építünk fel körülötte, és letagadjuk, ha ügyetlen?
Képzelj magad elé egy rendkívül izmos nőt, aki haját hátrafésülve hordja, szívesen visel öltönyt, úgy vezet autót, ahogy te sosem mernél, és fél kézzel a falhoz vág bárkit. Ő volt Violette Morris, az egyik leghírhedtebb francia nő a történelemből.
Manapság egyre divatosabb edzőtermi kellék az ún. masszázspisztoly, ami segít növelni az izmok véráramlását edzés előtt, edzés után pedig csillapítja az izomfájdalmat. De vajon tényleg nélkülözhetetlen eszközről van szó?