Hármasikrekkel az élet: 2 kézre jut 3 kétéves
Éjfél körül megetettük őket, aztán mentem mosogatni, teregetni, hajtogatni, jött a következő etetés, 4 körül. Azóta tudom, mennyire szeretek aludni.
Éjfél körül megetettük őket, aztán mentem mosogatni, teregetni, hajtogatni, jött a következő etetés, 4 körül. Azóta tudom, mennyire szeretek aludni.
Ha a nem budapesti gyereket csak az egyik szülő viszi, és a tesót is otthon hagyják, 20 ezerből már kijön az ingyencirkusz.
Az a vicc, hogy az állami kórházi szülésem pont annyiba került, mintha elmentem volna a privát születésházba, akik mögött van orvosi háttér.
Vakációs tippsorozatunkban olyan ötleteket mutatunk, amelyek kis energia- és pénzbefektetéssel több órás szórakozást nyújtanak a gyerekeknek.
Amíg nem voltak gyerekeim, imádtam a nagy bevásárlásokat. Döntöttem: újra így lesz, akkor is, ha három gyerekkel intézem.
Meglepő kutatás: az édesítőszeres italokat hörpölgető anyák gyerekei gyakrabban lettek kövérek, mint a cukros táboré. Legjobb persze a víz.
Túlszeretni nem lehet egy gyereket, rosszul szeretni viszont igen. Pszichológusunk arról ír, nem a túl sok szeretet nevel szörnyeteget egy gyerekből.
Egy gyerek az új kettő - tartja az ősi mondás. Tapintatlan kérdésekben nagyon jók vagyunk.
Ha átrágtuk magunkat a könyv első felén, akár hasznos új információkhoz is juthatunk. Már ha eddig vödör alatt éltünk, és csak képen láttunk gyereket.
Rémes fotó kering a neten a baba arcát végigrágó harlekinkaticáról, de a biológus és a bőrgyógyász szerint nem érdemes pánikba esni.
Mindenki máshogy csinál családi programot, de fura, milyen sokan érzik úgy, hogy az üvöltő gyereket vonszolni hozzá-ne-nyúlj legók között remek ötlet.
Tudták, hogy Izom Ozi, az aranyszívű, féllábú óriás nem csak mesehős, hanem igaziból is létezik, és magyar paralimpikonokat edz? Mennyire menő!