Szandra vagyok, egyedülálló, így vállaltam gyereket
A sikertelen lombikok után örökbefogadtam. Bár egymásnak teremtett minket az ég, az öcsém soha többet nem állt szóba velem, mert Fanni roma.
A sikertelen lombikok után örökbefogadtam. Bár egymásnak teremtett minket az ég, az öcsém soha többet nem állt szóba velem, mert Fanni roma.
Mint például a mindenki menjen futni, vagy az, hogy a hathetes kontroll után nem lehet semmi gond.
Ahol gyerekek vannak, kiközösítés is van. Pszichológus az okokról, és arról, mit tegyünk szülőként, akár tettes, akár áldozat a mienk.
Őrült cuki, és nagyon tanulságos videó, ahol kiderül, mit szólnak a gyerekek, ha ugyanazért a munkáért a lányok kevesebbet kapnak.
Kétféle anya létezik. Az egyik bevallja, hogy néha nehéz, a másik nem. De csillámpóniföldön kívül nincs élőlény, akinek az anyaság minden perce öröm. Pszichológusunk megmagyaráz.
Hogyan befolyásolja életünket, amit anyánk hasában átélünk? Interjúnkban arról van szó, hol tart a tudomány ennek felderítésében.
A három éve Miskolcon történt esetről szóló jelentés alapján hasonló eset gyakorlatilag bárkivel, bármikor, bárhol megtörténhet.
Mégsem járja, hogy a gyerek haja béna legyen, csak mert az apjánál van! Apa tart tanfolyamot apáknak. Videó!
A szülőség, bár összetett feladat, célja mégis egyszerű: élhető közeg a gyereknek, amiben egészségesen fejlődik, derűs, biztonságban érzi magát.
A gyereket beültetik egy iskolapadba, és a következő 12 évben csöndben és mozdulatlanul kell gondolkodnia olyan dolgokon, amik nem igazán érdeklik.
Akinek születik oviskorban kistestvére, vékonyabb iskolás lesz. A kutatók még nem értik az okokat, de mi tudjuk: valaki mindig elveszi a csoki felét.
Egy nagy port kavart fórumos vita után pszichológusunk arról ír, szabad-e szeretkezni, ha a gyerek a szobában alszik.