A túlbuzgó szülő jelenség
Akár káros túlzásba is át tud csúszni a törekvés, hogy kapjon meg mindent a gyerek. És olykor épp ezért nem kap meg fontos dolgokat.
Akár káros túlzásba is át tud csúszni a törekvés, hogy kapjon meg mindent a gyerek. És olykor épp ezért nem kap meg fontos dolgokat.
Jó, ha az apának van kétszemélyes kapcsolata is a gyerekével vagy gyerekeivel. Nem jobb vagy rosszabb, de más, mint a közös családi együttlét.
Amikor azt kiabálja a gyerek: ha nem kapok fagyit, meg foglak verni, hiába tudjuk, mi sosem mondunk ilyet, sokan mást gondolnak majd a villamoson.
Külföldön sokkal ismertebb, mint itthon. Lányával beszélgettünk arról, mi mindenre jött rá Pikler Emmi a gyerekneveléssel kapcsolatban.
Egy nagy port kavart fórumos vita után pszichológusunk arról ír, szabad-e szeretkezni, ha a gyerek a szobában alszik.
A szülőség, bár összetett feladat, célja mégis egyszerű: élhető közeg a gyereknek, amiben egészségesen fejlődik, derűs, biztonságban érzi magát.
Kevés a támpontja annak, aki bizonytalan, készen áll-e a gyerekvállalásra. Pedig egy biztos: valóban nagy változás lesz.
Nem az a lényeg, hány órát vagyunk a gyerekkel, hanem hogy kap-e belőlünk rendszeresen úgy, hogy tényleg csak az övéi vagyunk, csak rá figyelünk.
Ha azt mondjuk, a gyerek rossz, feltételezzük, szabadon dönt, mennyire keseríti meg a szülei életét. Pedig ez nincs így. A nehéz gyerek nem rossz!
Van, akit zavar a föl a tej tetején, vagy a lógós cérna a zokniban, nincs is gyerek, akinek ne lenne valami hóbortja. Tűrjük, tiltsuk vagy támogassuk?
Nekem hoznak a többi idegesítőek? A büdös, a részeg, a paraszt, a hangos, aki szalonnát eszik hagymával? Miért csak a gyerek NEM lehet idegesítő?
Sokszor felmerül a kérdés: mi az az életkor, amikor több napra másra lehet hagyni a porontyot. Pszichológusunk a témáról.