Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Kevés a támpontja annak, aki bizonytalan, készen áll-e a gyerekvállalásra. Pedig egy biztos: valóban nagy változás lesz.
Az ember lánya sokat hallja az idősebb korosztálytól az olyan mondatokat, mint: „Hogyha megszületik az első gyereked, teljesen meg fog változni az életed!” Van, aki reménykeltően fogalmaz („akkor kezdődik az igazi élet”), mások inkább riasztóan („semmi sem lesz már a régi”), de bármelyiket is hallja a leendő anya, mindegyik megfoghatatlan: nehéz elképzelni, mi is fog akkor történni. Kevés a támpontja annak, aki bizonytalan, készen áll-e a gyerekvállalásra. Pedig természetes, hogy sokakban ott lapul a kétség, hiszen egy biztos, valóban nagy változás lesz.
Jó és rossz hír egyszerre, hogy úgyis a gyerek megszületése után derül ki, milyen is az, és akkor alkalmazkodik az ember az új helyzethez. Ez természetes is: a többi életszakaszt is akkor éljük meg, mikor ténylegesen elkezdődik. Készülni az anyaságra csak kevéssé lehet, a valódi készülés éppen abban áll, hogy az ember próbáljon meg nem ragaszkodni ahhoz, hogy minden előre meghatározott forgatókönyv szerint fog történni.
Általában már a szülés sem pont olyan, mint ahogy az ember megtervezte, és csak akkor derül ki, amikor már ott van a baba, hogy az adott helyzetben annak az anyának épp mi könnyű és mi nehéz. Pont ezért a rokonok, barátnők elbeszélésére is csak óvatosan alapozhatunk, hiszen úgy, ahogy mesélik, ők élték meg, mi egy másik személyiséggel másképp fogjuk.
A legfontosabb tehát éppen az, hogy az ember megengedően álljon saját magához, ne legyenek merev elvárásai magával szemben. Jó példa az az anya, aki zeneszó és aromagyertya mellett tervezett szülni, sokat készült gondolatban. Aztán azt tapasztalta szülés közben, hogy egy érdekli: a „túlélés”, azaz minél gyorsabban menjen le rendben a dolog, és legfőképp, legyünk már túl rajta! Nem érdekelte sem zene, sem illat, amikor pedig a kétnapos gyerek sírt, neki pedig még nem volt teje, ő maga kért cukros vizet a nővértől, amire korábban, szülés előtt úgy gondolt, nehogy titokban, a háta mögött megkínálják vele a kicsit. Ez csak egy példa, lehet, valakinél épp fordítva történik. A lényeg: engedjük meg magunknak, hogy adott pillanatban másképp gondoljuk, mint ahogy előre elképzeltük!
Mégis, mi az, amit tudhatunk előre? Két dolgot mindenképp: a napok struktúrája, a fontossági sorrend meg fog változni, és hogy a párkapcsolat változni fog, hiszen kétszemélyesből háromszemélyessé válik a család.
Az, hogy változik a hétköznapi élet, nem szükségszerűen jelenti, hogy már semmi nem lesz fontos, ami korábban az volt. Nem jelenti, hogy minden úgy forog a baba körül, hogy abba más nem is fér bele. Jó, ha az ember megteremti magának a lehetőséget, hogy a korábbi élete is folytatódhasson, hogy legalább részben legyen lehetősége olyan tevékenységekre, amik régebben is örömet okoztak, és ha a munkája lehetővé teszi, a kezdeti, legintenzívebb szakaszt követően esetleg arra is, hogy egy keveset dolgozzon.
De itt is fontos, hogy ne tekintsük magukat szupermennek, aki az egy hetes csecsemő mellett még este kínairól mongolra fordít, amikor alszik a gyerek, csillogóvá varázsolja a lakást, a másik alvás közben pedig tornázik egy nagyot. Engedjük meg magunknak, hogy akkor, amikor benne vagyunk a helyzetben, érezzük meg és döntsük el, hogy mi mennyire érdekel, és mire futja az erőnkből! Érdemes a szülés előtt a gyermek jövetele utáni időszakra csak feltételesen vállalni bármit, hiszen nem tudhatjuk, milyen lesz az új élethelyzet.
A párkapcsolat alakulása nem egy családban kemény dió. Nem véletlen, hogy sok házasság a gyermek születése utáni években megy tönkre. Sajnos gyakori forgatókönyv, mikor az anya a gyerek felé fordul, ebben vár támogatást az apától, mondván, hogy nekik, mint szülőknek az a feladatuk, hogy a gyerekre koncentráljanak. Az apa hanyagolva és „lecserélve” érzi magát, úgy éli meg, ő most már nem egy megbecsült és szeretett családtag, hanem valaki, akitől várják, hogy hozza a pénzt, aztán pedig segítsen pelenkázni. Mindkettő cserbenhagyva érzi magát, csalódottan és magányosan.
Ahhoz, hogy ez ne fajuljon el, mindkét fél érettsége szükséges. Az apától annak megértése, hogy ez valóban új helyzet, ami tőle is változást kíván. Jó, ha ő is megérett arra, hogy valaki felé forduljon, és a kis jövevényre ne riválisként tekintsen, aki elszívja előle a levegőt. Ha így van, az egyfajta gyermeki pozíció, hiszen az ilyen férfi voltaképp valamiféle testvérféltékenységet él át. Az anya részéről pedig annak felismerése fontos, hogy nemcsak a gyereknek, hanem mindannyiuknak együtt, családként kell jól lenniük, a közös érdeket kell szem előtt tartani. Előfordul, hogy az ember észre sem veszi, hogy maga rekeszti ki az apát, miközben ő úgy érzi, hogy a férfi nem vesz eléggé részt.
Ha az a kérdés: „kész vagyok-e az anyaságra”, a válasz igen lehet, ha úgy állunk hozzá, nyitottak vagyunk rá, hogy sok kihívás majd csak mehet közben derül ki, de érezzük a kedvet, hogy megtapasztaljuk magunkat egy új helyzetben.
Cziglán Karolina
pszichológus
