Segíthetjük a porontyot, hogy néha képes engedni, és nem csak azért, mert fél a büntetéstől, hanem akár önszántából is.
Két kulcsmondatot érdemes észben tartani: a gyerek kapja meg, amit lehet, de ne ingyen! A másik, hogy ne szorongjunk a gyerek szenvedésétől!
Az ember a kakaót odaadja a gyereknek mondjuk a piros bögréből, aki közli, hogy ő a kékből kéri. Itt jön a helyes és helytelen megoldás. De jön? Pszichológusunk megmagyarázza.
Régen természetes volt, hogy más is rászólhat a gyerekre, nevelheti, ha szükséges, míg ma kikérik maguknak a szülők az ilyesmit. És jogosan.
A kétszemélyes helyzet hirtelen háromszemélyessé válik, és ez egy sor olyan döntést igényel, változást hoz, amire nem lehet tudatosan felkészülni.
Ha jó a gyerek, akkor jól neveli az anya, ha baj van vele, az az anya hibája. És mi van az apákkal? Óvónénikkel? Tanárokkal? Ők nem számítanak?
Lehet úgy is büntetni, hogy a gyerek képes legyen elfogadni, és megértse, nem ő elfogadhatatlan, hanem az, amit csinált. A pszichológus a hogyanról.
A munka és az anyaság annyira más világ, hogy az egyikből másikba váltás elképesztő pszichés rugalmasságot kíván az embertől.
Legtöbbször arra figyelünk, minket mi zavar, ahelyett, hogy rájönnénk, neki mi okoz gondot. A meghülyülés csak tünet.
Amikor az anyák egymásra licitálnak, kinek milyen hamar ült/állt/járt/fogzott, az ember szívesen megkérdezné: nagyszerű, de ez miért is jó? Pszichológusunk megmagyaráz.
Lehet normálisan kezelni, ha a gyerek in flagranti kap minket, számon kéri, miért káromkodunk, vagy nem érti, miért bőg anya a konyhában.
Ha a gyerekek későbbi boldogulását nézzük, nincs szabály, hány gyerekkel "jó" egy család. Az egy- és a sokgyerekesek mégis folyton magyarázkodhatnak.
