A kétszemélyes helyzet hirtelen háromszemélyessé válik, és ez egy sor olyan döntést igényel, változást hoz, amire nem lehet tudatosan felkészülni.
Kinek ne lenne az ismeretségi körében néhány pár, akik nem sokkal a gyerek születése után váltak el? Az ember különösen elszomorodik az ilyen történetek hallatán, hiszen ehhez az időszakhoz szívesen kötjük gondolatban a felhőtlen boldogság, a meleg otthon képzetét. A valóság azért más, mert a kapcsolat és az egyén élete is új szakaszba lép ilyenkor, új kihívások elé állítja mindkettőjüket az élethelyzet, így kiderülhet, hogy még sincsenek felkészülve arra, amire vágytak.
A legnagyobb változás, mikor gyermek születik nem is az, hogy kevesebb idő jut egymásra, vagy, hogy új feladatokat kell tanulni, hanem hogy egy kétszemélyes helyzet háromszemélyessé válik. Ezt sokan akkor is rosszul viselik, ha legalább annyi törődést kapnak párjuktól, mint addig, mert maga a kizárólagosság megszűnése okoz rossz érzést.
Erre egyesek felhorkanhatnak, hogy „minek az ilyennek gyerek”, és hasonlók, de itt nem önzőségről van szó, hanem arról, hogy az illetőnek komoly gondjai vannak a rivalizálással, valószínűleg rosszul sültek el korábbi, háromszemélyes élethelyzetek, akár még a gyermekkorában. A gyerek becsöppenésével pedig felélednek a meg nem oldott konfliktusok, és az illető maga sem érti, miért érzi magát hirtelen rosszul, és végül tévesen arra jut, mégsem ez az a kapcsolat, amire vágyott, majd kilép belőle.
A rivalizálást persze idézőjelben kell érteni, nem úgy, hogy harcol a szülő a gyerekkel. De igenis megnyugtatóan el kell rendezni, mikor ki élvez előnyt a másikkal szemben. Például, ki kap figyelmet: ha bekakilt a gyerek, azonnal rohanunk pelenkázni, vagy előbb meghallgatjuk párunk beszámolóját, milyen napja volt?
Kérdés, ki kinek milyen érzelmi igényét elégíti ki, például keres-e a szülő érzelmi menedéket a gyereknél, ha összeveszett a párjával, vagy a párjánál, ha kiborította a gyerek? Mire mennyi pénzt fordítanak: egy drágább babakocsi vagy egy kétszemélyes kiruccanás élvez-e előnyt?
Ezer olyan kérdés, mikor vagy a gyerek vagy a szülő javára kell dönteni. Nincs jó és rossz válasz a fenti kérdésekre, csupán azt érzékeltetik ezek, hogy a gyereknevelés kikerülhetetlenül magában hordozza ezeket a döntési szituációkat.
Persze sokszor valóban egyedül marad egyik, vagy egyszerre mindkét fél. Az anya bezárva érzi magát otthon a gyerekkel, azt éli meg, nem kap elég támogatást a párjától. Ez lehet a tényleges segítés hiánya, de az érzelmi bevonódásé is, ha úgy érzi, párját kevésbé érdekli a gyerek. És szólhat arról is, hogy nem tudja megosztani vele élményeit. Kevés az elmesélhető esemény, hiszen hasonlóan telnek a napok, és ha a párjával ezeket (a gyermek körüli teendőket) nem élik át együtt is, érezheti, hogy egyedül marad az élményeivel.
A dolgozó fél pedig hasonló magányosságot él át, mikor hazamegy, és boldog család helyett egy frusztrált partner fogadja, aki nem rá nyitott, hanem arra, hogy vegye már ki a részét a gyermek körüli teendőkből. Idővel elmélyül az egymással szembeni sértődöttség, neheztelés, bizalmatlanság.
Sokan úgy vélik, ha párként hasonló értékrendet vallanak, és jól érzik magukat egymás társaságában, biztos szülőként is harmonikus párost fognak alkotni. Ez sajnos nem automatikus, mert számos kérdés csak a gyerekkel kapcsolatban merül fel, a kétszemélyes időszak nem hozza felszínre ezeket a nézeteltéréseket. Ráadásul másképp viselkednek anyaként, illetve apaként, mint amíg nem volt gyermekük.
Előfordul, hogy valakit laza, könnyed párként ismer meg az ember, de gyermekével mégis túlóvó. Meglehet, valaki eléggé nyugodt, kiegyensúlyozott személyiség volt, de a gyerekkel mégis türelmetlen, mert vele csődöt mondanak azok a konfliktuskezelési módok, amikre addig alapozott. Van, aki merevebbé válik a gyermek születése után, mert szorong a hibák elkövetésétől, ezért a sarkosabb elvek, szabályok biztonságérzetet nyújtanak számára.
Természetesen mindennek az ellentéte is gyakran megtörténik: másvalaki éppen, hogy lazább, toleránsabb, nyitottabb lesz, mert a gyerek megtanítja erre. Ez azonban ritkán okoz gondot (ha csak nem azért, mert a másik fél ellenkező irányba változik), ezért kap ez most kevesebb szót. De természetesen sokakat formál kedvező irányba a gyermekvállalás.
Tökéletesen felkészülni nem lehet arra, milyen lesz, ha megszületik az első gyermek. Ha az ember átbeszéli a párjával, mit hogyan fognak csinálni, akkor tisztázható mindaz, ami tudatos, és az irányításuk alatt áll, de érintetlenül maradnak azok a területek, amikről az ember maga sem tud. Ezért érdemes nagy nyitottsággal és elfogadással állni a gyerek születése utáni időszak elé. Lehet, hogy belőlünk vagy párunkból olyasmiket hoz ki ez a helyzet, amikre álmunkban sem gondoltunk volna. Aki erre számít, kevésbé fog megijedni, és tovább kitart a problémák közös megoldása mellett.
Cziglán Karolina
pszichológus
