Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Sok nőben bűntudat ébred, amiért kisgyerekes anyaként mer mást is akarni, mint szoptatni, hordozni, vagy természetesen szülni.
Az anyaság, és minden, ami ehhez tartozik, beleértve a szülést és a szoptatást, nem kivétel abból a szempontból, hogy ebben is vannak divathullámok. Egy túlzásra reagál egy ellenáramlat, ami szintén túlzássá tud válni. Túlzásról akkor beszélhetünk, ha valakik úgy érzik, szinte szégyellniük kell magukat, azok előtt, akik máshogy gondolkodnak, mint ők.
Nagyon jó, hogy egy ideje beszélünk otthonszülésről, háborítatlan szülésről. Beszélünk arról, milyen fontos a szoptatás, hogy erre legyen lehetősége is a nőnek, azaz nyilvános helyről se nézzék, pláne küldjék ki. Jó, hogy egyre többen vallják: a szülés során a nő nem passzív résztvevő, aki követi az orvosi utasításokat, hanem ő az, aki érzi a megfelelő testhelyzetet, aki dönthet sok mindenről, bizonyos beavatkozásokról is. És jó, hogy elismerjük, nemcsak az orvosi szempontok számítanak, hanem az élmény is: az, hogy biztonságban érezze magát az anya, ami nyilván hat arra is, hogy problémamentes legyen a szülés. Az is jó, hogy beszélünk a korai anya-gyerek kapcsolatról, a testi közelség fontosságáról, hogy elterjedt a hordozás, hogy megbecsüljük az együtt töltött időt.
Csakhogy, előfordul, hogy a lehetőségek elvárásokként fogalmazódnak meg, és ez baj, mert bűntudatot kelt azokban az anyákban, akik másképp gondolják, másképp érzik testhezállónak. Persze, egyéni érzékenység és önbizalom kérdése is a dolog. Aki biztos magában, és megengedi magának, hogy arra legyen elsősorban tekintettel, legjobb tudása szerint, mi a jó a gyereknek és a családnak, arról jobban leperegnek azok a hangok, amik elő akarják írni, hogyan kellene, vagy legalábbis azt sugallják, az igazi anya így vagy úgy érzi, ezt vagy azt csinálja. De senki sem születik anyának, a legtöbb nőben sok kérdőjel van a saját döntéseit illetően, és bizony nagyon meg lehet nehezíteni valaki dolgát azzal, hogyha nem akarjuk engedni, hallgasson a belső hangjára.
Van, aki otthon érzi magát leginkább biztonságban szülés közben, és van, akinek épp a kórház felszereltsége és személyzete adja meg a biztonságot. Van, aki akkor készül szívesen a szülés élményére, ha tudja, mindent a maga természetességében fog érezni, és van, aki számára az a megnyugtató, ha érzéstelenítést kap. És például egy olyan mondat, hogy „áh, az elsőként szülő nők még bizonytalanabbak, ezért szokott ilyenkor felmerülni az érzéstelenítés” azt az üzenetet hordozza, aki már ráérzett az anyaság ízére, aki nem csak úgy bénázik, hanem igazán beleveti magát a szülésbe, az nem kér epidurált.
Holott, ha senki sem szól be, mikor a gyökérkezeléshez vagy vakbélműtéthez érzéstelenítést kérünk, akkor joggal várható, hogy ugyanannyira tartsa tiszteletbe mindenki annak a döntését, aki a szüléshez kér. Még akkor is, ha a szülés természetes esemény: ettől még kinek-kinek joga eldönteni, bír-e, vállal-e egy komoly fájdalmat, aminek csillapítására, kiiktatására van orvosi lehetőség.
Sokszor azt sugallják, intimebb a viszonya a babával annak, aki hordozza, és csakis hordozza. Miért ne lehetne meghitt a kapcsolata a csemetével annak, aki számára komfortosabb a babakocsi, például, mert praktikus egy bevásárlásnál, hogy oda még pakolhat is, nem a rákötött baba mellett egyensúlyoz a csomagokkal? De ha valaki érzékeny a visszajelzésekre, bűntudata lesz, mert merészel arra vágyni, hogy ne szakadjon meg, és szeretne néha szabadon lenni, úgy, hogy sehonnan nem csüng róla egy baba.
Számos kutatás bizonyítja, hogy az anyatej mennyire hasznos a baba fejlődése szempontjából, azonban ebből is lehet teljesítményhelyzetet kreálni. Van, aki pirulva vallja be, hogy nem, már nem szoptatja az egyéves gyerekét, és azt végképp vállalhatatlannak tartja, hogy saját döntéséből alakult így. Holott a mérlegnek két serpenyője van. Igen, ha valamiről tudjuk, hogy jót tesz, adjuk meg. Viszont ez nem jelenti, hogyha már fáj, sajog egy anya melle, vagy hogyha szeretne egyet aludni, akkor ördögtől való tápszerrel kiegészíteni a tejet, amit apa is odaadhat az éjjel ébredő gyereknek.
Nem beszélve arról, hogyha szeretne elmenni moziba, mert vágyik más élményre, helyszínre és társaságra is, mint amit az otthon és az anyaszerep biztosít számára. Sok nőben bűntudat ébred, amiért kisgyerekes anyaként mer mást is akarni, mint szoptatni, és problémaként (is) megéli a gyerekhez kötöttségét. Holott a kisgyerekes anyák személyisége épp annyira különböző, mint a gyermekteleneké, a férfiaké vagy bármely két emberé. Van, akit ez tesz boldoggá, van, akit az. És az anyaság éppen a jó kompromisszumok meghozásáról szól, arról, hogy ne legyünk önzőek a gyerekkel, de magunkat se készítsük ki. Ha másért nem, hát mert azzal is a gyerek járna végül rosszul. Ha mindenki szükségletét komolyan vesszük, azzal jár mindenki jól.
Érdekes, más témában kevésbé szigorúak egymással az emberek, és nem hiszik, hogy egyetlen helyes út képzelhető csak el. Nem tudunk egyformák lenni, nem is kell. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy a gyerekek sem egyformák: nem biztos, hogy mindenkinek pont ugyanarra az anyára lenne szüksége. Amellett, hogy az anyasággal kapcsolatos kérdésekben kritikusabbak az emberek egymással, érzékenyebbek is a visszajelzésre. Az ember figyel, a visszajelzések szerint elég jó anya-e, és biztosan fog olyat kapni, ami elbizonytalanítja. Ha az ember nyugalomra vágyik anyaként, érdemes megtanulni és elhinni, hogy az ő dolga, hogyan látja, érzi jónak, és joga van a saját meggyőződését követni.
Cziglán Karolina
pszichológus
