Jó alaposan körbejárjuk a gyerekek táplálkozásának kérdéseit: de vajon miért nincs egyetlen olyan kiadvány, amely mindezt érthetően elmagyarázza a szülő számára?!
Ha ellenállhatatlan vágyat érzel, hogy kérdezz valamit, ne a gyerek nemét firtasd!
Vajon mennyire vagyunk képesek kiállni saját magunkért – mondjuk az anyánkkal szemben? Mennyire nyomja ránk bélyegét neveltetésünk, és az ebből fakadó frusztrációnk? És vajon hogyan tudjuk majd ezzel együtt a helyes értékrendet megmutatni gyermekünknek?
Avagy hogyan ne húzzuk a pattanásig az amúgy is hormonálisan érzékeny kismamát.
Vajon tényleg van olyan, hogy császármetszés és "rendes" szülés? Ez olyan, mint amikor valakinek gyereke vagy lánya születik? És hogy lehet feldolgozni azt a hiányt, amit a szülés, a kitolás hiánya kelt bennünk? Olvasónk önmagát boncolgatja, sikerrel. Vasárnapi szubjektív.
Olvasónk, Kata mindig tudta: akár lesz sajátja, akár nem, szeretne majd örökbefogadni egy gyereket.
Majd' három éves és még nem beszél. A szülô tudja, hogy nncs baj, de hogyan lehet errôl a töbieket is meggyôzni? Hát beszéddel.
Nem minden játszótéri anyuka rossz fej. Mint kiderül, a játszótér szubjektív sztori. Ez is.
Odahozták, és látom, nem is olyan ronda, mint ahogy elsőre láttam. Igaz, akkor még a szemüvegem sem volt rajtam. Szüléstörténet, elsőkézből.
Amikor már-már autistának címkézik a fiad, bizonyára benned is feltámad az anyatigris.
Kilenc hónap boldogság vagy 9 hó depresszió? Nem feltétlen tőled függ – a hormonok rendre erősebbek nálunk. Így járt olvasónk, Éva is. Háromszor.
Emmkata másodszorra a szoptatásra koncentrált a szülés helyett, és bejött neki. Lőrinc szopik.
