Dietetikusok mondják el, hogyan válassz étolajat
A te konyhádban is biztosan előkelő helyet foglalnak el az olajok, hiszen szinte minden főzéskor szükség van rájuk. De biztos, hogy megfelelően használod a kedvenc olajaidat?
A te konyhádban is biztosan előkelő helyet foglalnak el az olajok, hiszen szinte minden főzéskor szükség van rájuk. De biztos, hogy megfelelően használod a kedvenc olajaidat?
A konyhánkban tárolt olajfélékkel egészen eltérően kell bánnunk. Ez ki is derül legkésőbb akkor, amikor az ember gyorsan betáraz egy vödörnyi kókuszolajat, azt gondolva, hogy az a napraforgóolajnál jóval egészségesebb alternatíva. Erre egyelőre nem született meggyőző bizonyíték, arra azonban több háztartásban igen, hogy jóval bosszantóbb vele főzni, mert könnyebben leég, mint a napraforgóolaj. Igen, az olajokkal bánhatunk jól és rosszul, profik és amatőrök módjára is. Kis olajsuli következik.
Kevés annál kellemetlenebb dolog van főzés közben, mint amikor az ember nagy nehezen ráveszi magát, hogy süssön egy nagy adag rántott húst, fánkot vagy lángost, ám az olaj félelmetes pattogásba kezd. Most már azt is tudjuk, miért.
A legfurább az egészben nem az, hogy az olaj néha habzik, hanem hogy látszólag minden logika nélkül tör elő a néha nem is annyira „fékezett habzás” sütés közben. Mi lehet ennek az egésznek az oka? Utánajártunk.
Nincs is jobb egy jó lángosnál, nincs is rosszabb egy rossznál.
Főszerepben a növényi alapú ételek, új vetélytársa lesz a kókuszolajnak, a sportolni vágyók pedig még több kütyüt hordhatnak.
Az olívaolajnak mindenképpen ott a helye az egészségtudatos konyhákban, és nem csak salátákra kerülhet. Kutatások is bebizonyították, hogy kellő körültekintéssel akár főzhetsz is vele. Így hát miért ne tennéd?
Ha már a napraforgóolajok fajtái közt is összezavarodik, most segítünk választani.
Jó a PR-ja, de valójában ártalmasabb, mint a sertészsír - állítja egy harvardi professzor. Természetesen van, aki nem ért egyet az erős állítással, mindenesetre most az tűnik biztosnak, hogy jobban teszed, ha maradsz a növényi olajoknál. Ha nem is a kókuszolaj lesz az.
Egy kis konyhaügyi tudomány tippekkel, hogy mit mire érdemes használni.
Saláta ebédre vagy vacsorára, nem csak kecskéknek. Könnyű, izgalmas, gyors fogások a kánikulai napokra, egy szelet hús mellé vagy önállóan.
Tíz minőségi extra szűz olívaolajat kóstoltunk. A legjobbak szenzációsak, és nem is a legdrágábbak.