A kis piros bogár esete a harcsával
A Pagony kiadót eddig is szerettem, mert jópofa mesekönyveket jegyeznek.
A Pagony kiadót eddig is szerettem, mert jópofa mesekönyveket jegyeznek.
Mindig is kíváncsi voltam, hogyan lehet úgy felolvasni egy mesét, hogy igazán élvezetes legyen: jó helyen hangsúlyozva, hangszín- és hangerő-változtatással színessé téve.
Igaz, a könyv arra való, hogy lapozgassuk, olvassunk belőle a gyerekeknek, de van olyan, amikor az ember szinte sajnálja levenni a polcról, fél, hogy meggyűrődnek selymes lapjai és fénye megfakul.
Nyilvánosságra hozták az első képet Tianáról, aki A hercegnő és a béka című új Disney-mese főhőseként 2009-ben mutatkozik be a mozivásznon.
Hol vannak már a régi bakelit meselemezeink, meg a rongyosra hallgatott kazettáink? A hangoskönyv átvette a gyerekszoba irányítását.
Kora reggel Budapest számos helyét lepték el hófehér törpök, majd nem sokkal később rájuk vadászó nagymamákat is megfigyelhettek a járókelők, amint egymást letaposva versengtek az ingyen játékokért.
A legtöbb ember kiskorában összefut egy-két olyan mesével, amitol retteg.
A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár immár ötödik alkalommal hirdeti meg a Janikovszky Éva nevével fémjelzett meseíró pályázatot Az úgy volt...
Abigél könyvmoly lett.
Egy nappal 86.
Abigél a kötetlen sétában hisz.
Karácsonyi ajándéktippek sorozatunkban ezúttal gyermekkönyveket ajánlunk egészen kicsi kortól a nagyobb gyerekeknek.