Kemoterápia nélkül is legyőzhető a mellrák
A korai stádiumú rákos megbetegedések egyik típusával szemben a hormonkezelés is elegendő lehet a kutatók szerint, sok esetben teljesen fölösleges tehát a kemoterápia.
A korai stádiumú rákos megbetegedések egyik típusával szemben a hormonkezelés is elegendő lehet a kutatók szerint, sok esetben teljesen fölösleges tehát a kemoterápia.
2017 decemberében készült az a kutatás, mely szerint a mellrákkal küzdő nők úgy érzik, hogy nem jutnak elég információhoz a betegségükkel kapcsolatban. Ezen próbál most segíteni egy kiadvánnyal a Pink Bolero Egyesület.
A kozmetikai és szépségápolási termékek leggyakrabban használt összetevői megzavarhatják a nemi hormonok működését a női szervezetben, derül ki egy új kutatásból.
Október a mellrák elleni küzdelem hónapja. Tanuld meg te is, milyen jelekre kell odafigyelni.
Az emlőrák Magyarországon a vezető halálokok listáján a második helyen szerepel. Évente körülbelül 7000 nőnél diagnosztizálnak melldaganatot, és mintegy 2300 eset végződik halállal a késői felismerés miatt. Az egy-másfél centiméteres daganatokat már mi is ki tudjuk tapintani, ezért nagyon fontos a gyakori önvizsgálat, a korai elváltozások felfedezéséhez azonban ez nem elég; éppen ezért elengedhetetelen a szűréseken való rendszeres részvétel.
A feldolgozott élelmiszerek rákkeltő hatásukon túl is sok szempontból egészségtelenek. Egy friss kutatás szerint azonban a daganatos betegségek kialakulása sokkal nagyobb mértékben múlhat táplálkozási szokásainkon, mint ahogy eddig sejtettük.
Minél több mindent tudunk a BRCA-génekről és a mutációk vizsgálatáról, annál nagyobb eséllyel hozunk jó döntéseket az egészségünk érdekében. Íme, néhány fontos tény az öröklődő mellrákról és annak szűréséről, amikről neked is feltétlenül tudnod kell.
A kutatók a mellből származó szövetminták alapján jutottak arra a következtetésre, hogy bizonyos baktériumok kisebb számban vannak jelen a mellrákkal küzdők szervezetében.
A legtöbb életet legalábbis az mentené meg egy radiológus szerint, ha már 40 évesen elkezdenének mammográfiás szűrővizsgálatokra járni a nők.
Napi egy pohár már növeli a rákkockázatot, a séta meg a zöldségek viszont csökkentik. Mutatjuk, mit tehetsz a megelőzésért!
A mellrák a leggyakoribb rosszindulatú daganat a nőknél és a daganatos halálokok közül a második helyen áll. Összeszedtük, hogy a csomón túl milyen gyanús jelek utalhatnak még mellrákra.
A tervek szerint Európában 2013-ban, az Egyesült Államokban pedig 2014-ben kezdik forgalmazni majd a terméket.