Nyolc ember kipróbálta, hogyan élhetnénk valójában a Földön kívül
Egy merész tudományos kísérletben nyolc önkéntes élt két éven keresztül egy Arizona déli részén épített, teljesen lezárt gömbkupolában.
Egy merész tudományos kísérletben nyolc önkéntes élt két éven keresztül egy Arizona déli részén épített, teljesen lezárt gömbkupolában.
Új, kísérleti funkciót tesztel a Meta a Facebookon, amely komoly aggodalomra ad okot a felhasználói adatok védelme kapcsán: még fel nem töltött fotókhoz férne hozzá.
Három hétig élt az a sertésembrió, melyben egy kínai kísérlet eredményeként emberszív dobogott.
Mesterséges emberi DNS-t hoznának létre egy vitatott projektben, amelynek eredményeit a betegségek forradalmi gyógyítása mellett rosszindulatú vagy háborús célokra is fel lehet használni.
Az állatkísérletek uniós betiltása 2004-ben csak a kozmetikai késztermékekre vonatkozott, ezt terjesztették ki az összetevőkre is 2009-ben. Ám azóta is zajlanak állatkísérletek például humán- és állatgyógyászati célból. Ezekre a kísérletekre az egyik fajtát különösen alkalmasnak találják a tudomány emberei.
Az orvostudomány történetében sajnálatos módon akadnak olyan időszakok, amelyekre nem lehetünk büszkék, és voltak olyan emberek is, akik vagy a tudomány vagy egy fanatikus eszme nevében hajtottak végre kísérleteket embereken. Ezt ma azok, akikbe szorult egy mákszemnyi humánum, mélyen elítélik.
Gusztustalan, de főleg szomorú kimenetelű volt a kísérlet, amelyet 25 alkalommal megismételtek, miután elsőre siralmas jövőképet tárt elénk. Sajnos, mindannyiszor ugyanazt a lesújtó véget jósolta társadalmunknak.
A kutatók szerint a pandémiát okozó koronavírushoz hasonló, újonnan felfedezett törzs képes megfertőzni az emberi sejteket azáltal, hogy az emberi testben és más emlősökben megtalálható fehérjékhez kötődik.
Egy magyar urbexes csapat olyan rejtélyes bunkerre bukkant, amelynek eddig a létezéséről sem lehetett tudni. A hely szűkös, klausztrofób légköre mindenesetre nyomást gyakorol az emberre, mintha a falak valami szörnyű titkot próbálnának rejtegetni.
A kihalt fajok visszahozása régi vágya az emberiség egy részének. Mások ellenzik ezt a törekvést. Azonban most úgy tűnik, hogy előrelépés születhetett a kérdésben.
Jó esély van arra, hogy 2028-ra laboratóriumi körülmények között feltámasszák azt a gyapjas mamutot, melyből az utolsó egyed 4000 évvel ezelőtt élt a földön. Ha a kísérlet sikerül, akár más ősi állattal is hamarosan találkozhatunk.
Észre sem veszi az ember, hogy milyen hamar a telefonja függőjévé válik. Hogy milyen egy hét nélküle? Tettünk egy kísérletet: szerzőnk kipróbálta.