Tabunak számító orvosi kutatás indult el, új korszak kezdődhet a gyógyításban

Olvasási idő kb. 1 perc

Mesterséges emberi DNS-t hoznának létre egy vitatott projektben, amelynek eredményeit a betegségek forradalmi gyógyítása mellett rosszindulatú vagy háborús célokra is fel lehet használni.

Elkezdődött egy rendkívül ellentmondásos és megosztó orvosi-genetikai projekt: a tudósok mesterségesen szeretnének emberi DNS-t létrehozni.

A kutatás eddig tabu volt, mert a szakemberek attól tartottak, hogy „dizájner babák” létrehozásához vezethet, vagyis az emberi génállományba való beavatkozás után születhetnek gyerekek – írja a BBC.

A semmiből szeretnék felépíteni az emberi DNS-t a kutatók
Fotó: Peter Dazeley / Getty Images Hungary

Most azonban a világ legnagyobb jótékonysági orvosi szervezete, a Wellcome Trust 10 millió fontot (4,7 milliárd forintot) biztosított a projekt elindításhoz. Indoklásuk szerint azért, mert 

Idézőjel ikon

a kutatás több hasznot hozhat, mint kárt, és felgyorsíthatja a gyógyíthatatlan betegségek kezelését.

A tudósok szerint a lehetőségek határtalanok, és olyan terápiák válhatnak valóra, amelyek kevesebb betegséggel járó, egészségesebb öregedést eredményezhetnek, és akár károsodott szerveket, májat, szívet, sőt az immunrendszert is helyreállíthatják. 

Bár a projekt az orvosi előnyökre helyezi a hangsúlyt, és nem próbálnak meg mesterséges életet létrehozni, egyes szakemberek aggódva figyelik a kezdeményezést, amelyet akár rossz vagy háború célokra is fel lehet használni. Biológiai fegyvereket, tökéletesített embereket vagy emberi DNS-sel rendelkező lényeket is létrehozhatnak. 

Suhajda Zoltán
Suhajda Zoltán
Újságíró, szerkesztő
Suhajda Zoltán magyar nyelv és irodalom, valamint tanár szakon szerzett diplomát a Szegedi Tudományegyetemen. Több mint húszéves szakmai tapasztalattal rendelkezik, pályafutása során dolgozott közéleti-politikai nyomtatott és online lapoknál, internetes magazinnál és női site-nál. A komoly témáktól a bulvárig, a hírtől a nagy riportig változatos témákról és műfajokban írt cikkeket, és az újságírás mellett felelős szerkesztőként is tevékenykedett. A Dívány csapatának 2025 februárja óta tagja újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sürgősségi fogamzásgátlás: így működik valójában az esemény utáni tabletta

Az esemény utáni tablettát sokan még ma is „kémiai abortuszként” emlegetik, pedig a tudomány szerint ez az elnevezés biológiailag teljesen hibás. A sürgősségi fogamzásgátlás nem a megtermékenyített petesejtet támadja, hanem a hormonok nyelvén beszélve egyszerűen „elhalasztja” a peteérést, amíg a veszély el nem múlik. Mi zajlik le a női szervezetben a tabletta bevétele után, és miért kulcsfontosságú az időfaktor a nem kívánt terhesség megelőzésében?

Offline

Melyik hegység csúcsa a Matterhorn? Hegyek nehéz kvíze

Földrajzórán nem csak a hazai tájakat kellett ismernünk, gyakran még vaktérképen is be kellett jelölnünk a határainkon kívül fekvő nevezetes helyeket. Kvízünkben ezúttal Európa ismert hegységeivel kapcsolatos tudásod tesztelheted.

Testem

Ha ezeket eszed, megnő a korai halál esélye

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek szerepe az étkezésben egyre nagyobb, mivel könnyen elérhetőek, olcsók és sokáig eltarthatók. Azonban egyértelmű összefüggés mutatható ki ezen ételek fogyasztása és a megnövekedett szív- és érrendszeri kockázatok, valamint az ezekből fakadó korai halálozás között.

Offline

Kijátszotta a cenzúrát: titokban tanította feminizmusra a lányokat a szocializmusban a magyar írónő

A Kádár-korszakban a cenzúra mindent látott és mindent ellenőrzött, de volt egy terület, amit a rendszer bürokratái mélyen lenéztek és elhanyagoltak: a lányregényeket. Ezt a zseniális kiskaput használta ki Kertész Erzsébet, a „Csíkos könyvek” koronázatlan királynője. Miközben a kultúrpolitika azt hitte, a szerző csak ártatlan, romantikus történetekkel szórakoztatja a kislányokat, ő valójában a legkeményebb feminizmust, a női egyenjogúság és az önmegvalósítás eszméit csempészte be a gyerekszobákba Hugonnai Vilma vagy Szendrey Júlia sorsán keresztül.

Életem

Ezt rontják el a legtöbben az adóbevallásukban

Sokan csak az szja-bevallás átnézésekor szembesülnek azzal, hogy év közben rosszul nyilatkoztak, jogosulatlanul vettek igénybe kedvezményt, vagy elmulasztottak feltüntetni egy fontos adatot. A NAV szerint továbbra is a gyermekek után járó kedvezményeknél fordul elő sok tévedés.