kontroll 2 - Dívány

Véget nem érő kérdések. Állandó rendetlenség. Nehezen lekövethető hangulatváltozások. Újabb és újabb igények. Ha arról van szó, hogyan őrjíthet meg a gyereked, a határ szinte a csillagos ég. Imádjuk őket, de néha nagyon kimerítő tud lenni a velük való foglalkozás. Pláne most, amikor egy csomó minden másért is aggódunk a saját és szeretteink egészségétől kezdve a bevételkiesésen át a jövő alakulásáig. Természetes, hogy rengeteg feszültség keletkezik bennünk. Hogyan érhető el, hogy ne halmozódjon fel, és ne buggyanjon ki, amikor a gyerekeinkkel vagyunk?

Igen, nem, talán, részben, látszólag... Sokféle válasz létezik a kérdésre, és lehet, hogy életszakaszunknak és -helyzetünknek megfelelően másképp válaszolunk rá ma, mint ahogy válaszoltunk volna tíz évvel ezelőtt, vagy mint ahogy tíz év múlva fogunk. De mit mond a pszichológia?

Folyton szaladsz magad után? Egyik feladatról térsz rá a következőre, és így telik az egész életed? Tehetetlennek érzed magad, mintha nem nálad lenne az irányítás? A sodródás, a káosz és a merevség egyaránt önszabályozási nehézségeket jelezhet: azt, hogy a külső körülmények határoznak meg téged, ahelyett, hogy alapvetően te hatnál a környezetedre. Hogyan lehet az állandó reaktív üzemmódból, a robotpilóta-létezésből kreatív, teremtő működésre váltani?

Hol vannak már azok az idők, amikor a kedvenc sorozatunkat csak hetente egyszer adták a tévében, és mi sehol máshol nem férhettünk hozzá? Arra az estére kellett szabaddá tenni magunkat. Össze is gyűlt a család a nappaliban, mindenki kényelmesen elhelyezkedett a képernyő előtt, ami olyan vastag volt, hogy sokan csipketerítővel, vázával díszítették. Volt egy kis vita a hangerőről, távirányítóról, aztán jött egy óra felhőtlen szórakozás, ami persze mindig a legizgalmasabb ponton ért véget. De nem lehetett egy kattintással a következő epizódra ugrani. Volt ennek bármi értelme, előnye? Egy ausztrál vizsgálatból most kiderül.

A kapcsolat kezdeti szakaszában hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni bizonyos jeleket. Olyan jeleket is, amik sokkal többről árulkodnak, mint elsőre gondolnánk.

Veled is előfordult már, hogy egy vita közben a párod egyszer csak kivonult a beszélgetésből? Nem figyelt rád, nem válaszolt, mintha hirtelen láthatatlanná váltál volna.

Te mennyire vagy magabiztos azzal kapcsolatban, hogy az életedet a neked tetsző irányba tudod terelni, hogy kézben tudod tartani a veled történő dolgokat? Ebből a kérdésből indult ki Julian Rotter amerikai pszichológus, amikor megalkotta kontrollhely-elméletét, mely szerint életfelfogásuk módja szerint az emberek alapvetően két típusba sorolhatók: vannak, akik azt gondolják, csak maguknak köszönhetik azt, ami velük történik, és vannak, akik fatalista módjára azt hiszik, hogy sorsuk eleve elrendeltetett.

A bevitt és leadott kalória egyensúlyánál azért sokkal több van a fogyás mögött. Például a személyiségünknek ez az alapvető jellemzője.

Te is a dinamikus órákat és mozgásformákat szereted? Elmondjuk, miért kellene ezekkel csínján bánni, és felépíteni előtte alapvető képességeket, hogy biztosan jót tegyél a testeddel.

A pszichológusok túlfunkcionálásnak hívják azt, amikor valaki kéretlen tanácsokat ad, olyan dolgokat is megcsinál a szerettei helyett, amelyeket ők is meg tudnának tenni, vagy hajlamos inkább gyorsan elvégezni mások feladatait is, csak hogy ne kelljen vele túl sokat vacakolni. Ezek sokszor teljesen jó szándékú viselkedések – mi a baj velük mégis?

A boldogsághoz ugyanis inkább az alkalmazkodás képességét kell elsajátítani, azt, hogy ne akarja megváltoztatni a megváltoztathatatlant.

Amikor a kicsi gyereked egyedül eszik, általában több falat megy a ruhájára, mint a szájába. A munkahelyeden néha egy egész csoport vacakol el egy olyan feladattal, amit egymagad sokkal hamarabb el tudnál végezni. Nem érted, hogy a partnered miért arra megy, hiszen te tudsz egy rövidebb utat. Mit teszel az ilyen helyzetekben? És miről szól a beavatkozásod valójában?