Hogyan jönnek létre és hova vezetnek társas kapcsolatainkban az eltérő valóságok? Ehhez hasonló kérdéseket boncolgat Kozma-Vízkeleti Dániel család-pszichoterapeuta az idei Pszinapszison.
Bizonyára mindannyiunk száját elhagyják időnként olyan szavak, amelyek kapcsán nem is gondoljuk végig, hogy milyen hatást érünk el velük. Mivel annyian mondják őket, nem is feltételezzük, hogy ártalmasak lehetnek. Nem trágárságok vagy szitokszavak, de amikor elhangoznak, mégis rosszul esnek másoknak. Az alábbiakban kilenc, széles körben elterjedt fordulatról mutatjuk be, miért érdemes elkerülnöd őket.
Harminc éve Magyarországon is megjelent egy könyv, ami talán itthon is megalapozta a hétköznapi pszichológiai könyvek azóta is fennálló népszerűségét. Akkoriban, bár még gyerek voltam, úton-útfélen erről hallottam, és talán ez a könyv járult hozzá ahhoz is, hogy alapvetően mást kezdjünk gondolni a kommunikációról, mint korábban. Bekerült a köztudatba a testbeszéd, a nonverbális kommunikáció fontossága – és nem tudsz úgy elmenni egy értékesítési, kommunikációs, prezentációs vagy vezetői tréningre, hogy ott ne térjenek ki a testbeszédre. De valóban ennyire jelentős hatása van a gesztusainknak, mimikánknak, testtartásunknak abban, hogy elhiszik-e, amit mondunk?
Kommunikáció nélkül nincs jó szex. Az összecsiszolódás még a legprofibbaknak sem megy egy pillanat alatt, ahhoz pedig, hogy tökéletes összhangba kerüljetek, nem elég elméletben átbeszélni, hogy ki mit szeretne.
A járvány olyan speciális kihívás elé állítja a nemzetközi politikai elitet, amelyet még sosem tapasztaltunk. Ki fog felnőni a feladathoz, és ki bukik majd bele? Úgy tűnik, mindenki azt hozza, amit eddig is megszokhattunk tőle, csak sokkal intenzívebben: Angela Merkel német kancellár őszinte és tudományos, Jair Bolsonaro brazil elnök holmi kis megfázásról beszél, Donald Trump cirkuszol és bűnösöket keres, Narendra Modi pedig egyáltalán nem szervez tájékoztatókat, noha 1,3 milliárd embert korlátoz Indiában. Hogyan kezeli a helyzetet az új-zélandiak fiatal miniszterelnöke?
Egy krízis kezelésében kiemelkedő szerepe van a vezetőnek. Nemcsak a védekezés lépéseit koordinálja, hanem a viselkedésével arra is hatni fog, hogy egy csoportban mi lesz a norma: marad az önös érdekek hajhászása, a bizalmatlanság, a bűnbakok keresése, vagy inkább az aktív felelősségvállalás, az őszinteség és a szolidaritás lesz a jellemző. Ráadásul a lakosság szempontjából rendkívül kiszolgáltatott helyzetről van szó, amelyben könnyű visszaélni a hatalommal. A feladat kétségkívül embert próbáló – hogyan lehetne jól csinálni?
„Úgy éreztem magam, mint egy rab, egy szám vagy egy tárgy, ami egyáltalán nem számít” – emlékszik vissza az egyik kiemelt vidéki kórházban átélt riasztó élményére egy középkorú nő, aki koronavírus-gyanú miatt töltött 5 napot karanténban a közelmúltban. Bár mindkét tesztje negatív lett, úgy érzi, traumatizálta az a személytelen bánásmód, ahogyan a kórházi dolgozók többsége viszonyult hozzá. Milyen rendszerszintű problémákra világít rá az általa megosztott történet, és meddig korlátozhatják a járványügyi intézkedések az egyén szabadságát és a betegjogokat? Cikkünkben ezeket a kérdéseket járjuk körbe.
Elképesztő mennyiségű, évente mintegy 1,5 millió publikáció jelenik meg a lektorált (peer-reviewed) szakfolyóiratokban. Olyan tanulmányokról beszélünk, amelyeket előzetesen független szakértők véleményeztek, így kiállták a tudományos közösség bírálatát. Ettől még nem mondhatni, hogy bárki komolyan érdeklődne irántuk – beleértve magukat a tudósokat is. Becslések szerint ugyanis egy-egy ilyen cikket átlagban alig 10 ember olvas végig, a 80 százaléka meg még azoknak sem, akik egyébként a saját munkájukban hivatkoznak rájuk. Akkor mégis miért van belőlük ennyi?
Vele kelünk, vele fekszünk, el sem tudnánk képzelni nélküle az életünket, arra vágyunk, hogy mindig mindenhol velünk legyen – ezek a sorok bizony nem csak a szerelmünkre, de ma már az okostelefonunkra is éppúgy igazak lehetnek. Ez a kis elektromos kütyü alapjaiban változtatta meg a hétköznapjainkat, ez alól pedig a párkapcsolatunk sem kivétel. Pszichológus szakértőnk segítségével kielemeztük, hogy milyen szerepet játszhat a digitális technika párkapcsolatunk építése vagy leépítése terén.
Egy párkapcsolat indulása sokszor varázslatos időszak: csupa kíváncsiság, izgalom, vágyakozás. De ez a pár hónap nemcsak a hasunkban repkedő pillangókról szól. Bőven előfordulnak benne olyan nehéz érzelmek is, mint a félelem, a bizonytalanság, a testi vagy éppen a pszichés jóllétünkért érzett aggodalom. Így teljesen érthető, hogy szükséged van olyan információkra, amelyek birtokában jobban vigyázni tudsz magadra.
Amikor belépett a szobába, még csak egy reménytelen helyzetben lévő, bukott kereskedő volt, és el sem tudta képzelni, hogy pont most fog megváltozni a sorsa. Barry Davret író ekkor találkozott későbbi mentorával, aki alig több mint fél óra alatt lelket öntött belé, és meggyőzte arról, hogy vegyen részt a programjában. Tette mindezt úgy, hogy tulajdonképpen alig szólalt meg. Mi volt a titka?
Minden feltétel adott: nincs határidős munka, holnap nem kell korán kelni, a gyerekeket is sikerült lepasszolni, és még kedvetek is van a szexhez? Stratégiai pillanat. És nemcsak arra, hogy kérdés nélkül egymásnak essetek, de arra is, hogy végre beszéljetek arról, mire vágytok az ágyban.
