Ezzel a 3 trükkel bárki különlegesnek érezheti magát melletted

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Amikor belépett a szobába, még csak egy reménytelen helyzetben lévő, bukott kereskedő volt, és el sem tudta képzelni, hogy pont most fog megváltozni a sorsa. Barry Davret író ekkor találkozott későbbi mentorával, aki alig több mint fél óra alatt lelket öntött belé, és meggyőzte arról, hogy vegyen részt a programjában. Tette mindezt úgy, hogy tulajdonképpen alig szólalt meg. Mi volt a titka?

Időnként talán te is eltöprengsz azon, hogy miként lehetnél kellemesebb társaság vagy jobb beszélgetőpartner? Sokan ilyenkor arra jutnak, hogy többet kellene beszélniük: humorosabban, gördülékenyebben, érdekfeszítőbben. Könnyen meglehet, hogy tévednek. Legalábbis Barry Davret, a Medium egyik szerzője szerint biztosan, aki ehelyett az alábbi 3 egyszerű technika elsajátítására buzdít.

#1 Tettekkel fejezd ki, hogy odafigyelsz rá

Davret arra hívja fel a figyelmet, hogy a cselekedeteink néha sokkal többet elárulnak rólunk, mint a szavaink. Nem kell kimondanod, hogy most az osztatlan figyelmedben részesítesz valakit, mert a viselkedésed és a tested beszél helyetted. Ha például üzleti találkozód lesz, pár látványos gesztust is kipróbálhatsz. Mondjuk azt, hogy a másik szeme láttára kapcsolod ki a telefonodat, elteszed a fiókba a készüléket, és még az irodavezetőnek is szólsz, hogy senki ne zavarjon mostantól, mert fontos megbeszélésed van. Vegyél elő egy hófehér jegyzettömböt, és készíts vázlatot arról, amit a másik mond. Ettől nagyobb eséllyel fogja úgy érezni, hogy számít a története és mindaz, amit megoszt veled. Ha kissé előredőlsz, mosolyogsz rá, várakozón nézel, élénk mozdulatokkal vagy jelen, tartod a szemkontaktust, akkor még inkább érezni fogja, hogy kíváncsi vagy rá. 

Kíváncsi vagyok arra, amit mondasz
Fotó: 10'000 Hours / Getty Images Hungary

#2 Használj ún. visszafordítókat

Ezek olyan rövid kijelentések és kérdések (angolul reversals), amelyek segítségével a másikon marad a fókusz anélkül, hogy bármi olyasmit kényszerülne elmondani magáról, amit nem akar. Ilyen kifejezések lehetnek például az alábbiak:

  • Tényleg? Mondj erről többet, ha oké neked. 
  • Ez érdekes. Hogy érezted magad ettől?
  • Ez elsőre különösnek tűnik. És aztán mi történt?
  • Szerinted miért lehetett ez? Persze, ha megosztható. 
  • Érthető, hogy így történt. Mi volt azután?

Ha megfigyeled a fenti reakciókat, általában egy átvezető visszajelzést is tartalmaznak, vagy egy arra utaló mondatot, hogy teljesen rendben van, ha a másik nem akar válaszolni. Ettől a személy azt élheti meg, hogy kontrollja van a beszélgetés alakulása fölött, és mivel nagyobb biztonságban érzi magát, könnyebben meg tud nyílni, ha akar. Ehhez hasonlóan az is kifejezetten pozitív hatást tud kiváltani, ha mindig engedélyt kérsz a beszélgetőpartneredtől, mielőtt témát váltanál. Így tudni fogja, hogy nem hagyod figyelmen kívül az általa elmondottakat, csak valami hirtelen az eszedbe jutott, amit megosztanál vele. 

#3 A dicséretnek mindig legyen alapja

Ha odamennél valakihez az utcán, és váratlanul elkezdenéd a belső tulajdonságait dicsérni, az aligha volna hihető. Sokkal hitelesebb egy pozitív visszajelzés, amikor olyan személytől származik, aki igazán ismer minket. Vagy azért, mert felkészült a velünk való találkozásra (ld. munkahelyi meetingek), vagy azért, mert számos helyzetben látott már minket működni. Ha ez alapján tud feleleveníteni olyan epizódokat, amelyekben erősek, leleményesek vagy produktívak voltunk, az nagyon sokat tud segíteni akkor, amikor épp elesettnek érezzük magunkat.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Milanovich Domi
Milanovich Domi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.