Popsikrémet a benzinkútról
Kétszáznyolcvan gyógyszert lehet majd benzinkutaknál, bevásárlóközpontokban kapni, írja az Index.
Kétszáznyolcvan gyógyszert lehet majd benzinkutaknál, bevásárlóközpontokban kapni, írja az Index.
Aranyozott vázú, tiszta bőr ülésű babakocsival rukkolt ki a MacLaren nevű cég (melynek semmi köze a McLaren Forma-1 istállóhoz).
Egy átlagos, kétgyermekes brit család évente mintegy 450 fontot, vagyis száznyolcvanezer forintnak megfelelő összeget költ gyermekeinek születésnapjára, derül ki az American Express hitelkártyacég legújabb felméréséből.
Tippelhetnénk abroszlefogónak és homokozóformának is, a képen látható tárgy azonban ennél hétköznapibb célt szolgál: az ajtónyílásba ékelődve biztosítja, hogy gyermekeink ugyanannyi ujjal érjék el a tinédzserkort, mint amennyivel megszülettek.
Olvasóink között parázs vita alakult ki azt illetően, hogy miben kell hazavinni az újszülöttet a kórházból.
Ha már nem tudjuk elcsalni az ellustult gyerekeket a számítógép mellől, legalább mozgassuk meg őket.
Gyermekneveléssel, párkapcsolattal, önismerettel kapcsolatos kérdésekre válaszol Regős Judit, a Velvet életvezetési tanácsadója – ezúttal személyesen, a Szülők Háza első nyílt napján, mely december másodikán lesz a Budaörsi Városi Klubban.Délelőtt a szülők pszichiáter és pszichoterapeuta előadását hallgathatják.
Egy súlyos agyvelőbetegségben szenvedő 9 éves kislány szülei mindent megtesznek annak érdekében, hogy gyermekük ne hízzon és ne nőjön tovább, írja az Index. Ehhez növekedést gátló hormonokat adnak neki és eltávolíttatták méhét is.Így a gyógyíthatatlan agyvelőbetegségben szenvedő kislány, Ashley soha nem fog menstruálni, mellei nem nőnek meg, így kényelmesebb lesz számára a fekvés.
Életemben először utaztam babakocsival tömegközlekedési eszközön.
Ez a termék is előkelő helyen végezne a felesleges gyerekcuccok top 10-es listáján.
Jópofa termékre leltünk egy amerikai oldalon.
Bár hivatalosan semmilyen járványról nem adtak hírt, a játszóterek konganak az ürességtől és az óvodai csoportok is erősen létszámhiányosak a környékünkön.