Megmentette anyukája életét egy ötéves kisfiú
Amikor látta, hogy anyukája rosszul van, tárcsázta a 911-et.
Amikor látta, hogy anyukája rosszul van, tárcsázta a 911-et.
Védőoltás után kisgyerekeknek nem érdemes paracetamolt adni az esetleges láz ellen, állapították meg cseh kutatók.
Összegyűjtöttünk néhány gagyogást, amely csípőből jön az anyukáknál és bicskát nyitogat másoknál. A lista tetszőlegesen bővíthető.
Azokon a kisbabákon, akik történetesen kisfiúnak születtek, előbb-utóbb kitör a kerékéhség.
Balázs ma még nem tud tiltakozni, lehet, tizenöt éves korában minden hackertudományát beveti majd, hogy titkosítsa az oldalt.
Az első tíz, kommentben jelentkező anyuka három napig vezetett táplálási naplóját ingyen kielemzi a kutatásban részt vevő dietetikus.
Egyéves korig a halálozások több mint 7 százaléka bántalmazás miatt következik be.
Kisgyermekes anyukák Murphy törvénykönyve, első rész.
Az ötéves Mikael az első kisgyerek a babafotóverseny történelmében, aki fogyatékkal élve jutott fel a dobogó tetejére.
Az elmúlt pár napban mindenki megkérdezte tőlem, hogy milyen volt a két gyerekekkel egyedül repülnöm.
A kalcium létfontosságú ásványi anyag, ami nemcsak a fogaink, csontjaink, de még az izmaink, ideg- és immunrendszerünk, vérképzésünk megfelelő működéséhez is elengedhetetlen. Hiánya kellő odafigyeléssel megelőzhető, de ezt nem lehet elég korán kezdeni.
A zöldségpép-olaj-krumpli-hús megismertetése után itt vannak a következő lépések.