Kapu Tiborék égő üstökösként, 20 ezer km/órával zuhannak majd a Föld felé
Még nem lehet tudni, hogy pontosan mikor érkezik vissza a Földre az Axiom–4 legénysége, köztük Kapu Tibor. Azt azonban lehet, hogy mit kell majd kiállniuk az űrhajósoknak.
Még nem lehet tudni, hogy pontosan mikor érkezik vissza a Földre az Axiom–4 legénysége, köztük Kapu Tibor. Azt azonban lehet, hogy mit kell majd kiállniuk az űrhajósoknak.
A magyar űrrepülés két legfontosabb szereplőjét több mint negyven év választja el egymástól űrrepülésük időpontját tekintve. De milyen körülmények között készült rá, és hova érkezett meg Farkas Bertalan, s miként alakult Kapu Tibor ISS-re csatlakozása?
Az űrhajós arcvonásai jelentősen megváltoztak azóta, hogy megérkezett a Nemzetközi Űrállomásra, és itt már többről is szó van, mint hogy Kapu Tibor megborotválkozott a kilövés előtt.
A NASA mérnökei szerint akár a teljes Nemzetközi Űrállomásról elszökhet a levegő, ami beláthatatlan következményekkel járhat az asztronautákra, köztük Kapu Tiborra nézve.
A nemzetközi kutatóűrhajós expedícióban, a HUNOR programban résztvevő Kapu Tibor már a Nemzetközi Űrállomás felé tart, ahova várhatóan ma érkezik majd meg.
Ma reggel sok halasztás után indulhatott útjára Kapu Tibor három űrhajóstársával a Nemzetközi Űrállomásra: csütörtökön magyar idő szerint egy órakor dokkolhatnak, addig érdemes felidézni a felbocsátás pillanatait ezzel a videóval!
Kapu Tibor és társai szkafandere sokban eltér azoktól az űrruháktól, amelyeket a korábban megszoktunk az asztronautákról készített fotókon: nyomós oka van annak, amiért speciális a viselete.
Egy magyar űrhajós is részt vesz az űrporgramban. Kapu Tibor hamarosan indul, ez vár majd rá.