Articles tagged jövő
Életem
• 2021. 08. 31. 06:40
Ezt a 7 dolgot ne tedd, miután rájöttél, hogy megcsalt a partnered
Soha nem gondoltad volna, hogy ez megtörténhet. Évek óta együtt vagytok, azt hitted, ismered, vagy legalábbis észreveszed, ha hazudik. Annyi mindent felépítettetek a közös életetekben, rengeteg a vesztenivalód. Az egyik percben őrülten mérges vagy rá, a másikban legszívesebben zokognál. Még mindig szereted, de hogy fogtok ebből felállni? Meg tudsz neki valaha bocsátani? Képes leszel újra bízni benne? Vagy ennyi volt, itt a vége a történetnek?
Életem
• 2021. 09. 02. 09:20
10 tipp, hogy kezelni tudd a minden eddiginél bizonytalanabb jövőt
Szokásokból összegyúrt lények vagyunk. Amikor minden a tervek szerint halad, úgy érezzük, mi irányítjuk a sorsunkat. A nem várt fordulatok azonban nagy fokú stresszt és szorongást okoznak. Ezekből az elmúlt időszakban bőven kijutott. Még fel sem ocsúdtunk a koronavírus-járvány első három hullámából, máris jöttek a nyugtalanítóbbnál nyugtalanítóbb bel- és külpolitikai események, miközben erdőtüzekkel, hurrikánokkal és hőséggel itt van a küszöbön a klímakatasztrófa, a mesterséges intelligencia pedig napról napra ugrásszerűen fejlődik. Mit lehet kezdeni ennyi bizonytalansággal?
Életem
• 2021. 08. 16. 19:20
7 tévhit a boldogságról, ami megakadályozza, hogy élvezd az életet
Napjainkban komoly társadalmi megszállottság figyelhető meg a boldogsággal kapcsolatban. A jelenséget részben meglovagolja, részben gerjeszti a kapitalizmus, amely azt ígéri, hogy gyanús szolgáltatások, gyógyító kristályok, instant tanácsok megvásárlásával is közelebb juthatunk a vágyott célhoz. Annak ellenére, hogy annyit hajszoljuk, mégis keveset tudunk a boldogságról. Ha többet tudnánk róla, talán nem is üldöznénk ennyire.
Offline
• 2021. 06. 03. 09:20
Az író, aki a jövőbe látott, és nem félt róla beszélni
Az 1984 írója, George Orwell korát meghaladva írt olyan fogalmakról, mint az állandó háború, a beszélír és telekép. Vagy nevezzük őket inkább hidegháborúnak, okosalkalmazásnak és mesterséges intelligenciának?
Világom
• 2021. 05. 04. 08:00
Előbb lesz rád veszélyes a saját telefonod, mint egy terminátorszerű robot
„Történelmünk során az emberiség sikeresen hozott létre közösen törvényeket óceánjaink, háborúink és még a minket körülvevő világűr vonatkozásában is. Jelen állás szerint ilyen nem történt az internet, a globális közbeszéd és az MI kapcsán” – írja Tilesch György és Omar Hatamleh nemrég megjelent Mesterség és intelligencia című könyvében. Miért baj, hogy ellenőrizetlenül terjednek azok a technológiák, amelyek már ma is meghatározzák az életünket? Miért nem léteznek a klímapártokhoz hasonló mesterségesintelligencia-pártok? Mi lenne az a társadalmi vízió, amelyet képviselhetnének? Dr. Tilesch György globális MI-szakértővel, a PHI Institute for Augmented Intelligence alapító elnökével beszélgettünk.
Szülőség
• 2021. 04. 21. 19:00
6 + 1 dolog, amit a magyar szülők gondolnak a gyerekek jövőjéről – Egyetértesz velük?
Szülőnek lenni eddig sem volt kis feladat, de ma még nagyobb kihívásokkal nézünk szembe, amikor olyan kérdésekkel szembesülünk, amelyek a mi gyerekkorunkban nem is léteztek. Vagy egy olyan jövőre szeretnénk a legjobban felkészíteni a gyerekeinket, amiről valljuk be, csak halvány sejtéseink vannak.
Világom
• 2021. 04. 01. 19:29
A robotok korában az válik értékessé, ami igazán emberi – Interjú Kürti Tom vállalkozóval
„A túlhajszoltság nem megfoszt valamitől, hanem eltelít. Az erőszak leghatékonyabb formája. Nem kirekeszt, hanem kimerít. Az immunrendszerünk sem véd meg tőle” – figyelmeztetett a TEDxLibertyBridgeWomen rendezvényén tartott előadásában Kürti Tom második generációs vállalkozó. A KÜRT Akadémia intézményvezetője, tulajdonosa úgy tartja, versenyképesebbé tudnak válni cégek, ha jobban élnek együtt emberekkel. Ráadásul hamarosan nagyon sok mindent robotokkal fogunk elvégeztetni. Milyen szerep jut majd az emberiségnek a mesterséges intelligencia korában? Mitől leszünk jövőállók? Miért termelünk akkor is, ha látszólag épp nem csinálunk semmit? Hogyan tudjuk elképzelni, hogy mi minden lehetséges azon kívül, ami most van? Interjú álmatlan cégvezetőkről, Bill Gatesről és Madáchról, a változás természetéről és a 6K-ról.
Szülőség
• 2021. 03. 31. 19:39
Így néz ki az életmódunk egy 12 éves környezetvédő szemével: túl sokat költünk és szemetelünk
Még csak 12 éves, mégis többet tud a hulladékgazdálkodásról és a környezetvédelemről, mint sok felnőtt. Arra voltunk kíváncsiak, miért kezdett el hulladékmentesen élni, mit szólnak különleges érdeklődéséhez a kortársai, és mit gondol a jövőről.
Életem
• 2021. 02. 01. 19:47
Mi a leghasznosabb tulajdonság a 21. században?
Az utóbbi évtizedekben akkorát fordult a világ, mint előtte ilyen rövid idő előtt sohasem – nem csoda, ha ez szorongást kelt az emberben. Fel vagyunk-e készülve arra, hogy ezt jól kezeljük? Pszichológus szakértőink segítenek a válaszban.
Világom
• 2020. 10. 06. 06:40
A Nagy Testvér tényleg figyel: így bújhatsz el egy drón elől
Nem kell ahhoz celebritásnak lenned, hogy óvni akard a magánéleted. Az egyre többfelé repkedő drónok úgy készíthetnek fényképet rólad és az otthonodról, hogy nem kérik a beleegyezésedet. Mutatjuk, mit tehetsz ellenük.
Világom
• 2020. 09. 27. 08:40
A marháknak elegük van: az állatmentes hús után itt a tehénmentes tej
Világunk több szempontból is átalakulóban van: ahhoz, hogy az ükunokáink is ehessenek valamit – már ha addig élhető marad ez a bolygó –, radikális változásokra van szükség: az állattenyésztés terén mindenképpen. Mutatjuk a szép új világot, ahol semmi sem az, aminek látszik!
Világom
• 2020. 09. 20. 13:44
Gépek döntik el a jövőben, hogy börtönben végzed vagy álmaid munkahelyén?
A mesterséges intelligencia kétségtelenül hasznos találmánya az emberiségnek. Jogosak azonban az aggodalmak is vele kapcsolatban: no persze nem arra gondolunk, hogy a gépek a fejünkre nőnek, elég az is, ha túlzottan rábízzuk magunkat az eredményeikre.