Az 1984 írója, George Orwell korát meghaladva írt olyan fogalmakról, mint az állandó háború, a beszélír és telekép. Vagy nevezzük őket inkább hidegháborúnak, okosalkalmazásnak és mesterséges intelligenciának?
George Orwell látnoki képességekkel bíró író volt. 1984 című regényében egy olyan disztópia képét vázolta fel, amelyben a világ egyik szuperhatalma örök háborúban áll riválisaival, polgárait pedig a Párt ideológiájának megfelelően a folyamatos ellenőrzés, a félelemkeltés és a propaganda eszközeivel befolyásolja. Ugyan megjelenése után sokan vontak párhuzamot a sztálinista Szovjetunió és az 1984 diktatórikus rendszere között, Orwell jóslatai – vagy ha úgy tetszik, figyelmeztetései – nem csak a 20. századra vonatkoznak: annál sokkal távolabbra látott.
A technológiai fejlődés és a beszélír
Az óceániai diktatúra működésének alappillérei a technológiai fejlődés vívmányai, amelyeket a Párt a saját előnyére fordít. A lehető legtöbb munkafeladatot automatizálja, hogy dolgozói írás és olvasás, önálló gondolkodás nélkül végezhessék a dolgukat.
„Winston azzal a mély, öntudatlan sóhajjal, amelytől még a telekép közelsége sem tudta visszatartani, mikor megkezdte napi munkáját, magához húzta a beszélírt, lefújta a port a mikrofonról, és feltette szemüvegét.”
A regény főhőse, Winston Smith az Igazságügyi Minisztérium dolgozója, aki azon munkálkodik, hogy meghamisítsa a valóságot, a Párt számára kényelmetlen tényeket töröl és ír át nyilvános dokumentumokban. Munkáját a beszélír segítségével végzi, egy készülékkel, amely a diktált szöveget írott szöveggé alakítja át.
Nem kell messzire mennünk ehhez hasonló találmányért: mi, újságírók nap mint nap használjuk a diktafont, és ha éppen nem lenne kéznél, elég megnyitnunk okostelefonunk hangrögzítő alkalmazását, sőt, olyan alkalmazás is a rendelkezésünkre áll, amelyik a felvett szöveget írássá alakítja.
Telekép, avagy a magánszféra hiánya
Óceánia totalitárius rendszere a magánszféra teljes megszüntetésére törekszik, hogy a lehető leghamarabb leleplezze a pártellenes cselekedeteket vagy gondolatokat. Ebben a Gondolatrendőrségen túl a telekép is a segítségére van.
„A lakásban egy öblös hang valami számjegyzéket olvasott fel, amely az öntöttvastermeléssel volt összefüggésben. A hang egy homályos tükörhöz hasonló, téglalap alakú fémlemezből áradt, amely a jobb kéz felőli falba volt beépítve. Winston elfordított egy kapcsolót, mire a hang valamivel halkabb lett, a szavakat azonban még mindig tisztán lehetett érteni. A készüléket (teleképnek nevezték) le lehetett halkítani, de teljesen kikapcsolni sohasem lehetett.”
Orwell regényében Óceánia utcáin és a Párt tagjainak otthonában teleképeket – televízióhoz hasonló, kamerával ellátott készülékeket – helyeztek el. A telekép egyszerre sugároz propaganda jellegű tartalmakat és közvetíti a hatósugarában történő eseményeket a Párt vezetőinek, akik így nyomon követhetik Óceánia lakosainak minden mozdulatát, és érzékeltethetik állandó jelenlétüket. A készülék nemcsak arcfelismerésre képes, de azt is meg tudja állapítani, ha valakinek felgyorsul a szívverése vagy megváltozik a viselkedése.
Ma elég az interneten böngésznünk, hogy akaratlanul információkat osszunk meg magunkról: érdeklődési körünkről, tartózkodási helyünkről vagy akár politikai nézeteinkről. Rohamtempóban fejlődnek az arcfelismerő szoftverek is, Kínában pedig már valóra vált Orwell jóslata: köztéri kamerákkal kísérik figyelemmel a civilek tevékenységét.
A hidegháború: béke
Az 1984-ben négy szuverén nemzet uralja a világot: Óceánia (amely a teljes amerikai kontinenst, a Brit-szigeteket, Ausztráliát, Izlandot, Afrika déli részét és Madagaszkárt foglalja magába), Eurázsia és Keletázsia. Ez a három állam évtizedek óta tartó, állandó háborút tart fenn.
„De fizikai értelemben a háború csak nagyon csekély számú embert foglalkoztat, főleg magas képzettségű szakembereket, s aránylag csekély veszteségeket okoz. A küzdelem, ha egyáltalán van ilyen, bizonytalan határokon folyik, amelyeknek hollétét az átlagember csak sejtheti, vagy pedig a tengeri utak stratégiailag fontos pontjait őrző úszó erődök körül.”
Ugyan az állandó háború kifejezés először Orwell regényében tűnik fel, maga a jelenség nem új keletű: ilyen volt a százéves vagy a harmincéves háború, a keresztes hadjáratok vagy akár a török megszállás százötven éve. Állandó háborúnak tekinthetjük a könyvben játszódó cselekmények idején átívelő és az állandó háborúhoz legközelebb álló hidegháborút is, a két szuperhatalom, az Egyesült Államok és a Szovjetunió közötti rivalizálást, amelyet többek között a fegyverkezési verseny, a nukleáris fenyegetés és a propaganda jellemzett.
